SZOTYI

A lomb kihajtott fejed alatt,

elkergetted földi álmodat.

 

Orroddal toltad a havat,

hóember alatt fúrtad alagutad.

Két lába lett szegénynek,

mint a törött 3 lábú széknek. . .

 

közértben szimatot vettél,

söprű nyéllel gazdagabb lettél.

Iskolába kísérted lányom,

tanítottad ugatni tanárom. . .

(jó jegyeit azóta is várom)

 

Mókus dióval fejbe dobott,

macskánk füledbe kapaszkodott.

 

Nász idején a fiú ebek,

(ha nem igaz, kutya legyek)

egymásnak adták az infót:

lányos házhoz megyünk;

játsszuk el az első intrót!

 

Szóltam ebemnek: gyere ide,

rám nézett, elfutott messzire,

(lábában a lázadás szaladt,

feje féktelen nyomása miatt)

nyelve kilógott a semmibe,

azt húzogatta ki – be.

Uszályként utána haladt

5 tagból álló kan kutya had. . .

 

Tavasszal színes virág leszel,

a múltból messzi szél hoz el,

lelked a végtelen hullám,

vízbe ugrom : simulva hull rám.

 

A gyertya érted is égjen,

kékes lánggal hó – fehéren

 

Ahogy lassan leeresztem fejem,

a szél tétován kezet fog velem,

s már észre sem veszem,

hogy a fejed simogatja kezem.

 

Balassa Zoltán

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék