IV. Verses ekloga

― Halló pásztor! Vétesd vissza kutyák csaholását!

Tényleg nem túl drága gatyám, de megéri az árát.

 

― Hé kushadjatok! Ej kuvaszok kushadjatok! Ülni!

 

― Mért ijedeztél? Jó ebeim, s én küldtem el érted.

Ritka barát vagy, s víg örömüknek tánca a vétek.

Aszfaltégett láb füves élt vont erre felém, s lám,

Hogy keresel, mert céltalanul nem jössz soha hozzám.

Nem asszonyfecsej árja, de többek láttak a hálón.

Rólam is írtál. Büszkén hirdetem, ő a barátom.

És köszönöm titkolt kérdésed, jól vagyok, élek.

 

― Emlékszem, jól ítélsz, jöttem e végett.

Szépirodalmi, s verstani kérdések zöme éget.

Én sokat olvasok, írok. Az embert gyötri a kétség.

Például: Vajon ősről szálla fiúra tehetség?

 

― Mestersége talán, bár az se gyakorta jelenség.

― Ej, kushadni, lefekszik! Légyen nyugton a vendég!

 

― Tallózom neten, és jön eszembe a régi gyerek dal,

Gyertek lányok…hüm, hova és minek is, mi van avval?

Retró vers divatos manap, ám langyos akarattal.

Költő mondd, mit akarsz! Tisztán! Így köt a kaszt?

Rím, netalán ritmus használata fér-e fejedbe?

Fontos, trendi legyél, nélküle senki nem él.

Hányjál össze homálykusza mondatokat, de ne rendbe!

Ott a világ közepén kapni babérkoszorút.

 

― Mondogatom, hogy: „Jaj ne valósítsák magukat meg!”

 

Hisz számolni se kell, mindből van már legalább egy.

― Hé úgy mondtam, fekszik! Mégse! Terelni ki, vissza!

 

― Sajnos zokni bekékül, s már rég kék a harisnya.

Mindent értenek ők ezt, vagy az ellenezőt.

 

És ugyanakkor mindig szívesb gondolok arra:

Sok Radnóti gyönyörszép ekloga szelleme kísért:

„Írj! Ilyet írni lehet, most, s a halálba menet!”

 

― Tényleg, hős zseni volt ő. Mondd hát, most ki a költő?

 

― Az, ki magát keresőn bedarálja Arany hagyatékát,

És netes oldali kéregetése, mi hoz neki témát.

Készül a nagy mű, prosti diákjai éljene közt, sőt

Szét fele osztják, tetszelik. Én csak szánom esendőt.

A celeb így alakul, s van, aki tőle tanul.

 

És ugyanakkor…

József Attila szerencse szerelmese, hogy kivetette

Bősz egyetem, s ura. Lett önmaga, az, aki lett.

S fájva keressük az égen, merre a pontosa, szépe.

 

Vers a szavak palotája, ha gonddal, pontosan épült.

Mégis putri lakótelep, érdes házait, agybaj

Most építeni sorba, miért is kellene nékünk?

Festő Manna, ki vallja hitét, mely szinte enyém is:

„Művész és néző ezt látja, magát maga adja.”

Tollra vetítve, ha ember még kissé bekeményít:

„Így gondolta az író ezt, mi leírva is itt van,

Mért elemezgetsz? Hidd nekem el csakis úgy, ahogy írtam!”

 

Jut nekem az, mit sok más verseit írva nem ér fel:

Ritmus a versben és a legszigorúbb hexaméter.

Érzem, jól haladok, verselek, és maradok

Az, ki babérra se tör, versfaragó amatőr.

― Járd magad útját! Itt a megértő válaszom: Ámen.

 

Üdvözlet Manna!

 

Záruba Károly

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék