A teniszezés olyan társasági sport többel egyetemben, ahol érdekes emberekkel lehet találkozni. Nos ezek sorába tartozik az Amerikában hosszabb ideig élt és dolgozott Simon János (Jay) diplomás mérnök is, akinek mindig és mindenről van véleménye. Az alábbi téma sikere pedig elsősorban a tudománytól függ, ami leginkább pénz kérdése. Ezúttal ezek sorából a következőket ajánljuk az érdeklődők figyelmébe…
A csillag egyszer felrobban élete végén, és szétszórja molekuláris por formájában az anyagokat. Ezek évmilliárdok alatt valahol besűrűsödnek, majd újabb csillagok és bolygók keletkeznek. Mi a bolygónkra jellemző molekulákból vagyunk illetve származunk. Ez a testünk építőanyaga, a test viszont nem tudna a lélek/szellem nélkül létezni. A test nem tudna mozogni szellem nélkül. Az ember nem tudna lábra állni, s nem tudná mozgatni tagjait, ha nincs szellem és lélek. A lélek motorikusan irányítja a testet. A szív verése az izommozgás, a lélek bioelektromos utasítása, de a szellem utasítja a lelket – ettől mozog a karunk, lábunk és a szemünk. Tudunk futni és ugrani, vagyis bármely mozgást végezni, akár a szemünkkel is. Mikor a test nem funkcionál rendesen, ekkor betegek vagyunk, majd ha bármely funkció leáll – akkor meghalunk.
Ekkor hiába ad utasítást a szellem (pl. állj fel, nem fog megtörténni, mert kritikusan lecsökkent a test izmainak illetve sejtjeinek a funkcionalitása. Vagyis nem regenerálódik új sejtekkel eléggé, hogy a lélek tudja működtetni. Ma még nem értjük a sejt elhalás okát, de ez elkezdődik már a húszas éveinkben. Főleg szemmel a virág kinyílik, majd elhervad a növény, végül termést hoz és elpusztul.
Tulajdonképpen az ember is ezen megy át, de neki kell mondjuk 80 év. Például tud “virágozni” egy nő nagyjából fél évszázadig, aztán már nem. De már 35 felett egyre nehezebben. Jay szerint valamikor elérhető lesz az emberi sejtek újratermelése, ekkor vagy kitolódik az életkor vagy nem lesz természetes halál, mert ez meggátolható. Mivel már most is úgy tudjuk, hogy a szellem hallhatatlan, ennek semmi akadálya nem lehet. Az ember élni fog, s kinézetre újra lesz akár 18-25 éves. Persze a regenerálástól függően. Nem kell megvárni az aggastyán kort, már 45-50 körül regenerálható lesz az ember, mikor még bőven vannak szervi sejtjei.
Megjegyezzük: már most is elő tudunk állítani mű húst. Ha mindez bekövetkezik, az állatok megölésére nem lesz szükség. Valószínűleg újra tudunk életre kelteni fossziliákból olyan lényeket, mint a mammut, aminek elég jól megmaradt példányai vannak. Amíg van DNS, addig van remény a tudomány fejlődésének ismeretében…
Sz.A.
A Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) évkönyvét sajtótájékoztatóval egybekötve ismerhették meg az érdeklődők, merthogy most debütált a 29. Logisztikai Évkönyv 2024....