Amikor Rákóczi fejedelemről és a kurucokról rosszat hallani

Rákócziról tudjuk, hogy az ország leggazdagabb földbirtokosa volt. Ő maga a lengyel, felesége pedig a francia és angol királyi házzal volt közeli rokonságban. A gondtalan, fényűző főúri élet minden lehetősége adott volt számára, ő mégis a haza függetlenségéért vívott küzdelmes, lemondásokkal teli harcot vállalta. E rendkívüli tehetséggel, nemzetirányító képességekkel is rendelkező arisztokrata soha nem a „hasznot”, hanem nemzete ügyének a szolgálatát nézte. Dicső fejedelmünkre a magyar nemzet örök nagyrabecsüléssel tekint vissza, a magyar történelem egyik legnagyobb (ha nem legnagyobb…) alakjának tartva.

Hős katonái, a kurucok ugyancsak nemzetünk örök hálájára tartanak számot. De hogyan vélekednek róluk a régi „ellenség” krónikásai? Az ő szemükben is hősök voltak, netán alávaló, hitvány emberek? Hát ez utóbbi álláspont az erősebb osztrák oldalon…

Egy osztrák történész könyve

Véletlen folytán került e sorok írójának a kezébe egy osztrák bolhapiacon egy érdekes kinézetű könyv. Már a címe (felperzselt ország, németül: Brennendes Land), de főleg a kegyetlen, marcona tekintetű kuruc katona képe a borítón rögtön meggyőzött arról, hogy a szerző bizonyára nem volt nagy véleménnyel a Rákóczi-szabadságharcról, sőt… Maga a történész végzettségű szerző, Franz Theuer a kurucokat „magyar lázadóknak” tartotta, akik a katolikus Habsburg-ház ellen többször is felkeltek és a törökkel Ausztria ellen harcoltak. A kurucok Ausztria területén, főleg annak keleti részén kegyetlen hadjáratokat folytattak. Így pl. Zistersdorfban vérfürdőt rendeztek, Kelet-Stájerországban pedig brutális hadjáratokat folytattak. Hogy mennyire kegyetlenek voltak nemcsak az egyszerű katonák, de a magas rangú tisztek is, jól jelzi a kismartoni „eset” leírása. Nevezetesen Kismartonban elfogták a város becsületes és vétlen polgármesterét, Matthias Paurt, s Károlyi Sándor karóba húzást rendelt el, mely „látványosságra” a jelenlegi Esterházy-palota előtti téren került volna sor.

Az esemény megtekintésére az összesereglett kurucok nagyon, de nagyon készültek. A szerencsétlen polgármestert hat ökörrel vontatott szekéren szállították, szánalmas öltözékben, ingben és alsónadrágban, fején fekete szalagokkal díszített hálósapkával. Az utolsó pillanatban a kastély melletti zárda főnöke, Coelestine anya („civilben” Draskovich grófnő) Károlyi gróffal, a kegyetlen kivégzést elrendelő parancsnokkal folytatott négyszemközti megbeszélésének köszönhetően nem került sor a karóba húzásra. Képzelhető a kivégzés látványára összesereglő kurucok bosszankodása, akik lecsendesítésére Károlyi gróf pisztolyával hadonászott. Hát az iménti történész szerint ilyenek lehettek a kurucok. De remélhetőleg a közismerten népszerű, mélyen vallásos, tisztességéről híres magyar arisztokratáról, Rákóczi fejedelemről csak jó véleménye lehetett? Vagy mégsem ?

És Rákócziról mi volt a vélemény?

Az osztrák történész Rákócziról írt szavait érdemes összefoglalni. Ezek szerint jogellenesen választották Erdély fejedelmévé. Árulása miatt halálra ítélték, majd megmenekülése után 18 hónapig volt Lengyelországban, közben a birtokán felkelés tört ki, melynek vezetésére őt kérték fel. A francia udvar zsoldjában állva megakadályozta, hogy Franciaország I. József halála előtt térdre kényszerüljön és az egész spanyol Monarchia Ausztriával egyezségre jusson. Rákóczi nem volt sem sikeres államférfi, sem sikeres hadvezér. I. Józsefet, aki neki tisztességes békét ajánlott lemondottnak (trónfosztottnak) nyilvánította és Ónodon, az országgyűlésen véres terrort alkalmazott. Bezerédy és Ocskay ezredeseket kivégeztette, sőt Károlyi grófnak is ilyen sorsot szánt. A terrorja elől százával menekültek el Ausztriába a királyhű nemesi családok, akiknek vagyonát elkoboztatta. Óriási számbeli fölényben lévő seregeivel a csekély számú császári erőket sem tudta elűzni, de egy igazából nagy csatát sem tudott megnyerni. A nyolc évig tartó lázadásának összeomlása után, mialatt kurucaival a fél országot a földdel tette egyenlővé, Lengyelországba menekült, de elhagyta azt, mert személye nem volt ott kívánatos. Franciaországba ment, ahol XVI. Lajos által folyósított nagy nyugdíjból élt. Törökországba szóló meghívását követően abban reménykedett, hogy ismét betör majd Magyarországra és ott újból lázadást robbant ki. Rodostóba internálták utolsó híveivel és ott halt meg 1735-ben. A magyar történelem megpróbálja őt rendkívüli emberként ábrázolni, de ez a szándék kudarcot vallott, noha a romantikus legendák Rákóczit a hősiesség mítoszával övezik.

A fenti osztrák történész véleményében bizonyára más osztrák történészek is osztoznak, törekedve dicső fejedelmünk és hős seregének deheroizálására. Nyilvánvalóan nekik ez ott sikerülhetett, de a magyar történelem dicső szakaszának vezérlő alakját, Rákóczit a magyar nemzet örök hálával emlegeti, emlékét szívébe zárva.

Dr.Kölcsei Tamás

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék