Reneszánsz uralkodónk, Mátyás király borszeretete

A hihetetlenül fiatalon – 15 éves korban – királlyá lett Hunyadi Mátyás óriási tetteket hajtott végbe, melyek méltatása és megítélése a történészek feladata. De a borszakma is joggal büszke „nagy fiára”, minthogy királyunk ezen a téren is nagyokat és maradandót alkotott.

Kortársi leírások

Mátyás király életében az ország virágzásnak indult, s második feleségével, a nápolyi király lányával (Beatrixszal) kötött házasságát követően a humán műveltség terjedését erőteljesen támogatták. A király udvarban neves külföldi tudósok, írók fordultak meg, körülvéve a királyi házaspárt. Közülük a borszakma igen hálás az olasz Bonfininek és Galeottonak , akik a király közvetlen közelében figyelhették meg az uralkodó életét, udvari szokásait, s ezekről az utókor számára nem csak szemléletes, de oly hasznos beszámolókat is hagytak. A neves – nagy műveltségű – olaszok maguk is nagy kedvelői volt a bornak, így a király cselekedeteit ilyen szemmel is nézték.

A magyar borokról Mátyás uralkodása alatt különösen Antonio Bonfinitől, a király életrajzírójától. Tőle tudjuk, hogy a király a budai és a szerémi borokat. Bonfini évekig élt az ország fővárosában, így alkalma volt az itt termelt italok gyakori ízlelgetésére. Feljegyzésekből tudható, hogy néha az uralkodóval is poharazgatott, de a környéket járva a budai borházak borait is megkóstolta. Mátyás király kedvenc bora még a szerémi volt, maga Bonfini főleg az egri és a Pozseg környéki (zenggi) borok szeretetének hódolt.

Mátyás előtt, különösen az Anjou királyok (Károly Róbert és I. Lajos) korában nagy fejlődésnek indult a szőlő- és bortermelés, amit hatékonyan segített a megnövekedett borkereskedelem is. Az Anjouk és Zsigmond király idejében a szőlőművest szigorú rendelkezések védték. A magyar borokat már az 1200-as évektől ismerték Európa-szerte, de térhódítása Mátyás király óta fokozódott. A magyar borászat Mátyás király idejében és a Mátyás király uralkodása alatt már az étkezések során a fogásokhoz igazították a felszolgált bort: “…kútból Corvin Mátyásnak, a nagy királynak parancsára győzelmi ünnepek alkalmával hol vörös-, hol fehérbor folyt…” (számolt be Oláh Miklós érsek). Mátyás korában kezdett hazánkban tért hódítani a vörösbor. Valószínűleg a XIV. században jelentek meg hazánkban a vörösborok. A Visegrádi palota márványkútjából már ekkor folyt vörösbor is – a fehér mellett.

A király borszeretete

A korábban a mai szemmel durva, primitív étkezési szokások Mátyás alatt hirtelen – Beatrix királyné és az uralkodó reneszánsz felfogása hatására – megszűntek, az étkezés „modernizálódott” Bonfini – Mátyás király találó, bölcs és tréfás mondásairól és cselekedeteiről című munkájában így számol be: „saját szemmel álmélkodva láttam, hogy a király – bár közben társalgott vagy az éneket hallgatta, illetve nagy érdeklődéssel valami beszélgetésre figyelt – mártást evett, és mégsem piszkolta be magát.” A királyi udvarban felszámolták a túlzsúfolt “böfögő” zsíros étkezéseket, a dőzsölést, a bujálkodást. A királyi palota hatalmas pincéjében felhalmozott sokféle bor értékeit is összemérték. Ezek voltak talán a mai “borversenyek” előzményei. Kis ivóedényekből kóstolgatták, “rágták, illatoztatták, fehér kendőre csöppentették” a borokat, melyekről véleményt mondtak. Mátyás esetenként felkereste a hangulatos palotai borospincét is. A pince előtti kút káváját Mátyás és Beatrix címere díszítette A király a pincében esetenként szemlét tartott. Borászaival szó szerint “megszemlélte” gyertya felé tartva az italt, nézte a színét, s a különféle ízű nedűvel “öblögette, fürösztötte” nyelvét és ínyét. A bor maga a megtestesült tökély és szépség volt a reneszánsz uralkodó értékvilágában. Az udvarban a pompa és bor összetartozott. De a bor nem csak kedvenc italnak számított, hanem a füveskönyvekben leírt kúrák szerint a gyógyfüvekkel együtt alkalmazott bor gyógyszernek is számított, így a kolostorokban és kórházakban is mindig tartottak bort.

Mátyás idejében nagy mennyiségű bor termett. Buda környéke is szőlőtermelő borvidéknek számított. A várost hatalmas szőlőskertek fogták zöld koszorúba. A XV. században az országunkba érkezett főrangú vendégek elsősorban a budai fehér borokat dicsérték. A XV. században még túlnyomórészt fehér borokat termeltek, melyeket többre becsültek a vörösboroknál. Mátyás nagy pincével, óriási borválasztékkal büszkélkedhetett. “Módjával Mátyás is kedvelte a bort” – írták róla. A budaszentlőrinci pálosok évkönyve jegyezte fel, hogy a nyéki vadászkastélyából Budaszentlőrincre sűrűn átruccanó Mátyás a főkolostor perjelével olykor „lelkét üdíteni a kolostor pincéjét is felkereste.”. A baráti borozgatásnak bensőséges és természetes helyzetei az életszeretetből, emberszeretetből táplálkoztak. A tiszta fényű aranysárga és rubinvörös bor, a pince hűs lehelete és finom penész szaga, a pinceház csendessége, az ital ízlelgetése és a baráti – “lelket üdítő” szó hitelessége és kedvessége, a fűszeres ízek és az illatok, a “módjával” elfogyasztott tüzes ital vonzotta a királyt a budaszentlőrinci kolostor borospincéjébe.

A szőlő- és borkultúra

Mátyás alatt az ország gazdaságilag felvirágzott, az élet kellemesebbé, kulturáltabbá vált, a jólét fokozódásával egyre több bor is fogyott. A bor az élet elmaradhatatlan kellékévé vált. A gondos szőlőművelés, a minél fejlettebb borkészítései eljárásoknak köszönhetően a borok íze javult, bukéja finomabb lett. Itáliából, Franciaországból és más európai országokból behozott szőlőfajták révén a választék is bővült. Mátyás király uralkodása idején érte el szőlő- és bortermelésünk fejlődésének tetőfokát. Magyarország ebben az időszakban Európa első szőlőtermelő államainak sorába került. A király Burgundiából és Kompániából új szőlőfajtákat hozatott. Elősegítette a minőségi bortermelést. Sokat tett a magyar bor nemzetközi hírnevének növelésért, a vörösbortermelés elterjesztéséért.

Miként többször is utalás volt arra, hogy bölcs királyunknak köszönhetjük a vörös szőlőfajták behozatalát és elterjesztését. Bél Mátyás krónikáiban azt olvashatjuk, hogy Nagy Lajos főleg Itáliából és Nápolyból hozatta kék szőlőjét, Mátyás király viszont már Franciaországból, Champagneből és Burgundiából hozatott szőlővesszőket. Azok a Budavidék valamint a vörösbor-szőlő termesztésére kiváló természeti adottságokkal megáldott Eger környékén terjedtek el. A hagyomány szerint az első Burgundi vesszőket Mátyás idejében telepítették Buda szőlővidékein. Valószínűleg ebben a korban jelent a Kadarka is, talán azoknak a délvidéki, rác és dalmát menekülőnek a közvetítésével, akik a Balkán félszigetén mindinkább előnyomuló oszmán hatalom elől húzódtak Magyarországra.

A borkereskedelem fellendülése

Az uralkodó sokat tett a borkereskedelem fellendítésére, a borkivitelt megnehezítő akadályok felszámolására. Így pl. 1484-ben Budán a szerémségi boroknak a felvidékre szállítása ügyében felmerült vitában a rá jellemző bölcsességgel foglalt állást, elősegítve, hogy szabadon szállíthassák azt, s mint írja: „a városokban s különösen Kassán hordókban el is adhatják azon időszak kivételével, amely idő alatt oda idegen borokat eladásra bevinni tiltva lenne”. A hazai piac védelmében 1458-ban tiltást rendelt el az idegen borok behozatalára. Segítette a szerménségi borok Lengyelországba való kivitelét, mivel akkoriban a lengyelek voltak a legfontosabb vevői a magyar bornak. Ugyancsak az ő uralkodásának idejére tehető az Oroszországgal kialakult árucsere kapcsolat, amelyben, lengyel közvetítéssel borért prémet szállítottak Magyarországra.

A király kedvelt borai

Ismeretes, hogy az Árpád-korban a balatoni, később a soproni, szerémségi, Mátyás király idején pedig a budai borok voltak a leghíresebbek. A hegyaljai borok sikere csupán az 1500-as éveket követően kezdődött. Királyunk a szerémségi borok mellett a somlóit kedvelte legjobban, s állítólag a somlai borral lelkesítette Bécs várát ostromló Fekete Seregét. A legendák szerint a híres visegrádi Mátyás-kútból ünnepi alkalmakon folyó fehérbor somlói volt. Mindamellett a Kőszeg környékéről származó borokat is szerette. Talán kevesen tudjuk, hogy a 15-16 században milyen híres bortermelő vidék volt ez a vidék. Egyenesen innen (is) szállították burgundit az uralkodó asztalára. A királyi bor termőhelye azóta is a Király völgy nevet viseli. Persze a budai borok is népszerűek voltak Mátyás udvarában.

Uralkodónk borszeretetének (és joggal mondhatni: „szakértelme”) nyomán a jelenkor is őrzi elmékét, nem felejtkezve meg a borászat fellendítésére tett érdemeiről. A „szakmai emléken” túlmenően az igazságos királyunkkal kapcsolatos népmesékben is él az álruhában a kocsmákat felkereső, bort vásárló király jóságos alakja. Így forrt össze a valóság és mesevilág a reneszánsz uralkodónk személyéhez fűződött emlékezésben. És ezt az emlékezést nagyon is megérdemli – nem csak megkoronázásának 550-ik évfordulóján, hanem máskor is.

Dr. Kölcsei Tamás

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék