Rendhagyó nekrológ a Nagymesterről

Pék Gyula vizilabda-mesteredzőt már nem kell bemutatni olvasóinknak, hiszen már többször is szerepelt a neve magazinunk sport rovatában. Ezúttal egy különleges, mondhatni valóban rendhagyó búcsúzás kapcsán emlékezünk meg róla. Méghozzá igazán szívszorongató tiszteletadás kapcsán, ahol egész napos lehetőség nyílt erre a rangos Császár-Komjádi uszoda főbejáratánál…



Előzményként annyit, hogy az Európa- és világbajnok Oázis vízipólósok nevében Budaházi Balázstól (Buda) kaptam a következő last minute értesítést emailben:

Ezúton szeretném tudatni, hogy Pék Gyula mesteredzőnk búcsúztatója holnap (2021.05.13. csütörtökön) lesz a Császár-Komjádi uszoda előtt. Megemlékezni egész nap lehet, de az Oázis Master’s csapata a holnapi edzés után 13:30 körül fog búcsúzni volt mesterétől. Kérlek, hogy ezt az információt, ha tudod terjeszd az Oázis Fun Clubon belül és aki végső búcsút akar venni Gyula bácsitól, azt szívesen látjuk, velünk együtt vagy más időpontban…


Természetesen ilyenkor minden egyéb tervezett program félretéve és azonnal elkezdtem az általam alapított tucatnyi kis, de annál lelkesebb társaság tagjait e mailen és telefonon toborozni a szomorú találkozóra. Ahogy az ilyenkor lenni szokott ebben a rohanó világunkban, megköszönték az értesítést. Nyugtázva a megkereséseket, viszont csak páran jelezték csatlakozásokat a szűkebb körű hivatalos összejövetelre, érthető módon a kissé megkésett információra.

Mindezt tudomásul véve, az elsők között érkeztem a helyszínre a megölt időpontban, ám negyedóra múlva már közel félszázan adtuk le kegyeletünket egy szál fehér rózsával. Síri fegyelmezetten és egyenként Ábrahám István szakosztályvezető és csapatkapitány főszervezésével. Szomorúan hallgattuk a törékeny özvegy szavait, amely őszinte bíztatást illetve kérést sugallva hangzott el a már elért sikerek folytatására.

Nos, mindenki jól tudja és felfogta, hogy az utolsó bő egy esztendőben az egész világunk jelentősen megváltozott a kegyetlen pandémiás korszakunk által. Sajnos a szóban forgó tragédiának is az aljas covid vírus volt az okozója, ezáltal jogos feltételezéssel kijelenthető: mindannyiunk életében – kortól függetlenül – az alattomos kór Damoklész kardjaként fog lebegni a fejünk felett.

S amit tanulságként talán érdemes megemlíteni az esemény utáni hajnali gondolataim illetve érzéseim közepette, hogy példaértékű a 40 pluszos sportközösség döntése. Merthogy a nagy Queen egyik száma szerint (Freddie Mercury: The Show must go on!) híres zene számára tényleg csak a folytatás jöhet szóba. Ugyanis az élet sajnos sosem állhat meg még a BVSC uszodában sem, bármilyen fájdalmas hír sokkolta az érintetteket.

A lényeg: az OÁZIS él és élni fog a jövőben is, sőt most már nemcsak maguknak és a híveiknek tartoznak kitartásukkal, szorgalmukkal és nem utolsó sorban a tehetségükkel. Egyelőre a heti két edzésükön az említett mindenes főhősünk igyekszik folytatni a mindenki Gyula bája által elindított közel fél évtizedes szakmai munkát, méghozzá vízből irányítva együtt dobbanva a szíve a masters bajnokokkal.
Természetesen azért fentről az örök és halhatatlan Nagymester figyeli az edzéseket, s továbbra is adja az instrukciókat a fiúknak.

Arany egyetlen Gyula bá, köszönjük hogy megismerhettünk – nyugodj békében!!!

Szalay Attila

tabs-top
More in Sport
Magyarország legnagyobb mászóterme

Egy világszínvonalú mászó- és oktatóközpont az új olimpiai sportágrajongóinak 2.300 négyzetméteren, egy húsz éve használaton kívüli gyárépületben nyitotta meg kapuit...

Close