Ágnes, a csodafutó

A sport köztudottan mindenkire pozitív hatással van az egészségesebb életvitele érdekében, ám a vírusos korszakunkban különösen felértékelődött az immunitásunk fokozása. Mivel a nyugdíjasok veszélyeztetettebb korosztályba tartoznak, így az alábbi írásunkban egy példaértékű pár mindennapjaiba tekinthetünk be, Hazafi Imre jóvoltából. Ő a közelmúltban hozott létre egy privát FB csoportot Dobbantó néven, s ahol a taglétszám máris erősen közelíti a kétszázat. Párja Hufnagl Ágnes nyugdíjas pedagógusként fantasztikus eredményekkel büszkélkedhet. Mindez kiderül az alapító elmondásából…

Ágival 2018 május 3.-án ismerkedtem meg. Ő hozzám hasonlóan, sportosan élt már sok éve: heti több aerobic óra mellett gyakran kerékpározott, s hétvégeken fellépett a helyi nemzetiségi tánccsoporttal. Ami nagyon szimpatikus volt számomra, hogy a futás után is érzett vágyat, ám óvatosságból azzal nem próbálkozott. Tetszett neki, hogy én sok éve futok, így kéthónapos ismeretség után belekezdtünk együtt is. Első próbafutásunk 110 lépés volt. Utána kimondta, hogy ő soha sem fog hosszabbat futni, mint maximum három km. Ráadásul azt is hangsúlyozta, hogy soha nem indul több versenyen, csak egy bizonyos őszi futógálán.

Ezek a kijelentések nem jöttek be. Merthogy a max. 3 km-es fogadalmat már két hét múltán megszegte. Az említett, és évente ismétlődő “egyetlen” őszi futóversenyen pedig azóta sem indult még. De minden egyéb bejött, és nagyon! Hiszen sok-sok korcsoportos versenyen győzött, vagy állt a dobogón.
Dióhéjban az elért eredményeiről érdemes említést tenni. Legutóbb 2020 egyik nagy fővárosi versenyén (Spar) lett első a kategóriájában. De általában a mezőny elején végez az összes futó között is. Az idei év az eddigi legjobb szezonjának ígérkezik számára. Szinte hetente javítja meg az egyéni sikereit. Legkiemelkedőbb ezek közül is a február 21-én elért 1 óra, 43 perc, 25 mp-es félmaratonja. Egyébiránt GPS dokumentumok igazolják ezen nagyszerű futását…
Ági különben 1957-ben született, és júliusban lesz három esztendeje annak a rejtélyes első 110 lépésnek. Velem együtt vallja, hogy nem az utolsó lépés vezet a célhoz, hanem az első. Ezért bíztat sokakat a szlogennel, miszerint nincs lehetetlen!
Csoportszabályok a Dobbantó lelkes adminisztrátorától: Mindannyiunk közös feladata, hogy befogadó környezetet teremtsünk. Bánjunk mindenkivel tisztelettel. Az egészséges vita természetes, de a kedvesség elengedhetetlen. Tégy te is róla, hogy mindenki biztonságban érezhesse magát! A megfélemlítés, továbbá mások faji vagy vallási hovatartozására, kultúrájára, nemi irányultságára, nemére vagy személyére vonatkozó gyűlöletbeszéd tilos! Nyújts pozitív teljesítményt ebben a csoportban. Az önfényezés, a kéretlen tartalmak és a nem a témába vágó hivatkozások megosztása nem megengedett. Sem nyílt sem rejtett politikai állásfoglalás, megosztó hatású véleményformálás nem megengedett.


Sz. A.

tabs-top
More in Sport
Születésnapi gondolatok…

Minden ember életében a születésnapok tíz évenkénti (kerek) évfordulói kissé fontosabbak a köztes dátumokénál, így voltam ezzel én is február...

Close