Betévedtem az erdőbe…

Az alábbi gondolatokat azért adjuk közre olvasóinknak az új esztendő első napjaiban, mert az író-szociológus szerzőnkről már korábban is írtunk magazinunkban. Ráadásul az egész Kabarcz család egyenként is példaértékű indivídumok összessége.

Az erdőben sétáltam, már lehetett, megdermedt a korábbi sár – s hideg volt. A pocsolyák befagytak, úgy kellett a cipőm sarkával betörnöm a jeget, hogy a kutyám inni tudjon néhány – mit isznak a kutyák? – lefetyet?

Jól föl voltam öltözve, kötött kesztyű, kötött sapka, kötött sál – nem a nagyi kötötte egyiket sem, hanem valamelyik multi gépe, de – jó meleg volt, nem fáztam. A nap elbújt a vastag szürke felhők közé, közelgett az este is, így délután három után, a fák kopaszon álldogáltak a helyükön, én pedig már túl lévén a napi táv felén, hazafelé tartottam. Néztem az eget, jobb híján, mert a lábam előtt nem volt látnivaló, és akkor észrevettem egy fehér apróságot a kabátomon. Az előbb még nem volt ott. És ni csak, közeledik még egy apró fehér porszem. Havazni kezdett. Csak úgy éppen csak. Nem nagy pelyhekben, ahogy Karácsonykor mégiscsak illenék – bár ki az, aki tudja mi illenék mostanság Karácsonykor? – alig látható apró szemecskék. Talán fél tucat, amit láttam, és föl is tettem magamnak a kérdést: hó ez vajon? Akkor egy negyed pihe éppen az ajkamra szállt. Hó volt. Ha ízlelted már valaha a szállingózni kezdő hó ízét, fölismered te is. Régi karácsonyok ízét juttatta eszembe. Régi havazásokét. Hó angyalokat láttam, szánkót, síléceket, és hangokat hallottam magam körül, leginkább kacagást.

Arra gondoltam, hogy ha van ez a néhány szem hó, az alig, az éppen csak, akkor létezik, létezni fog megint mély, tiszta hó is, amiben csípőig süllyedsz, ha belelépsz, valaki karját kell nyújtsa, hogy kikecmeregj. És létezni fog kinyúló kar is. Aztán véget ért az erdő, kiértem a gát sima betonjára, ott már nem havazott. Hazabattyogtunk a kutyámmal. Ennyi az emlék, igazán csak néhány pillanat, amit csak a szószátyár hangulat dagaszt valamivé. Talán csak egy kép, egy lap, amit elküldök üdvözlésképpen, csak úgy! A Karácsonyt már amúgy is elmulasztottam, van újabb alkalom – mindig akad – máris itt az új esztendő. Tele új lehetőségekkel. Talán csak apró lehetőségek ezek, de aki akar, akiben van elég kurázsi, az élhet ezekkel. Én azt kívánom erre az új esztendőre, hogy Isten hozza elénk ezeket az apró pihéket, és lássuk őket nagyra dagadni megint!

Kabarcz Zoltán

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék