Boros élménynap Sopronban

Október első dekádjában nagy érdeklődés mellett zajlott hazai és nemzetközi résztvevőkkel a Kékfrankos Hangjai Borászati és Gasztronómiai Élménynap, ráadásul  hazánk leghűségesebb városában. Tulajdonképpen egy soha nem látott borászati- és gasztronómiai rendezvénynek adott otthont a Kékfrankos fővárosa. A közel háromszáz résztvevőt felvonultató rangos eseményre nyolc országból érkeztek a borászati szakma képviselői,  neves szakújságírók és meghatározó gazdasági szereplők, hogy megismerkedjenek a borvidékkel.

A soproni Liszt Ferenc Konferencia és Kulturális Központban Dr. Farkas Ciprián Sopron Megyei Jogú Város polgármesterének és Dr. Schneider István Gábor a Soproni Borvidék Hegyközsége elnökének köszöntőjével vette kezdetét a mustra, melynek keretében bemutatkozott a Soproni borvidék és annak gasztronómiai és kulturális sokszínűsége. A megnyitón kiemelte a polgármester: „Nekünk itt meggyőződésünk Sopronban, hogy az itteni bor nem azon a polcon van, ahol kellene hogy legyen, viszont azt is tudjuk, hogy ezért csak közösen, vállvetve lehet tenni. A magunk részéről mindent el szeretnénk követni azért, hogy a soproni borászok is ezt a feladatot együtt ugorják meg. Hiszen mindannyiuk közös érdeke az, hogy a soproni bor jobb megítélést kapjon”.

A harminchárom kiállító – köztük 20 borászat, 70 kiemelt tétellel –  a soproni borok legjavát felvonultatva adott betekintést e vidék kincseibe. A soproni nedűk mellett, egyedi gasztro élmények is várták a meghívott vendégeket, akik az izgalmas borokon túl a legkülönfélébb ínyencségek és táj jellegű ételek közül kóstolhattak. Sok érdekességet, Sopronhoz kapcsolódó legendát hallhattak az érdeklődők a belvárosi séták során, amelyeket Taschner Tamás és Vránich István vezettek. A városnéző túrák alatt Sopron rejtett értékeibe, érdekességeibe és legendáiba is betekintést nyertek a résztvevők. A rendezvény fővédnöke Barcza Attila, országgyűlési képviselő, az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának alelnöke, a Turisztikai albizottság elnöke is csatlakozott a csoporthoz.

Akik nem tudtak részt venni az izgalmas belvárosi sétákon, ugyancsak megismerkedhettek a tanácskozás helyszínén Taschner Tamás előadásában a Soproni borvidék legendáival. A rendezvény rangját tovább emelte az inspiratív „Bor beszél belőlünk” szakmai program, amikor is Dr. Fiáth Attila nemzetközi borakadémikus, Dr. Csizmadia András a Borschola alapítója, borszakértő, Viniczai Sándor borszakértő, Taschner Kurt István a Magyar Borakadémia Főtitkára és Molnár Tibor, a Soproni Borút Egyesület elnöke olyan fontos  témákról beszélgetettek, mint az összefogás fontossága, a magyar bor helyzete, a branding és a márkázás elengedhetetlen szerepe, valamint a nemzetközi ismertség relevanciája. Az egész napos íz utazás programjai alatt nagyszerű zenekarok (Váradi-Haász Duó – Simon Andrea, Four Corners, Blue Cafe Band) örömzenéje tette még emlékezetesebbé a szüreti időszak végét. A profi főszervező, a borvidéki marketingért felelős EFFIX-Marketing Kft volt, akik méltán vívták ki a résztvevők elismerését.

Végül, de nem utolsósorban illik nevesíteni a borász kiállítókat: Reitter Borászat, Bruckner Borászat, Etyeki Kúria Borgazdaság soproni borai, Fényes Pince, Gangl Borászat, Hauer Pince, Hermann Pince, Horváth Bor, Iváncsics Pince, Jandl Pince, Lővér Pince, Luka Pincészet, Pfneiszl Birtok, Steigler Pince, Stubenwoll Pince, Taschner Bor- és Pezsgőház, Töltl Pincészet, Vincellér Borbirtok, Winelife Borászat és a Zachár Bor.

Természetesen az érdeklődőktől képtelenség elvárni, hogy valamennyi bort kipróbáljon egy viszonylag rövid idő alatt, ennek ellenére a „Három a magyar igazság jegyében” e sorok írójának a következőkről maximálisan jó véleménye alakult ki a hosszabb kóstoló során. Íme csupán három márkanév: Bruckner, Iváncsics és Taschner (alfabetikus sorrendben). Hangsúlyozom, csupán egyéni kiemelésre kényszerítve a kis tudósítást – s elnézést kérve az összes kiállítótól!

Érdemes az egyéb résztvevőket is megemlíteni – a teljesség igénye nélkül: Krois Brewery – kézműves sörökkel, Chocotrade – csoki szökőkúttal, Harrer Chocolat – boroscsokoládé bemutatóval, Fertő-Hanság Nemzeti Park – szürkemarha-és bivaly szalámikkal, Alpokalja-Fertő táj Vidékfejlesztési Egyesület – ínycsiklandó helyi termékekkel valamint a Soproni Borlovagok és Borbarátok Egyesülete – borlovagjaival…

Sz.A.


tabs-top
More in Életmód
Magyar Ízek Utcája a Várkert Rakparton

Hazánk legnagyobb gasztronómiai seregszemléje, a Magyar Ízek Utcája idén 12. alkalommal látogatható meg a Várkert Bazárnál - Szent István napja...

Close