RUHASZÁRÍTÓ

Riadót fújtak a kimosott ruhák:
teknőben ülünk, így nem mehet tovább!
Várjuk a napot, a szellőt, a langymeleget,
Várjuk a gazdát, ki majd kitereget.

Kifordult ernyőként röhög rajtuk
a viharvert, négykezű, nyegle váz,
míg rajta szél vígan fuvoláz.
-Ti csak főjetek,teknőben üljetek,

legyetek nagyok és türelmesek.
Meztelenül tócsa tövén,
terüljetek ágak hegyén,
éktelenül virág helyén.

Elődöm kezes – lábas bokor volt,
ki napsütötte réten bolyongott,
aztán két fa között kender zsineg,
(ma a helyén madzag libeg.)

Majd tűz fölött forgó – morgó,
reményvesztett szürke – bordó,
elátkozott füstös hordó.
(ma áramjárta – szeles láda)

Karcsú törzse nem tör az égbe,
benyomult a sötét barna
földből kinőtt béléscsőbe,
(mint valami talpas erődbe.)

Nézhetnek akár embernek is;
van kezed, lábad,talpad,törzsed,
homlokodon réz erezet,
ujjaidon- templomba menet
kék rózsafüzér integet.

Keretét megsuhintja a csönd,
lomhán leng a kikócolt magány,
mi vagyok? – törpe délibáb?,
napfényes,büszke, vagány?

-Valaha büszke ifjú voltam,
vad szeleket szembe fújtam,
vakondot földből ki – túrtam,
villámot négy kezembe fogtam.


Messze hangzó táj felett
bodros bárányok lengenek,
lengett rajtam három évtized.
Egy kéz nélküli kar integet.


Kinek könnye libegve hullt,
ahogy a múlt hozzá simult.
Állt mereven míg körötte,
fut az idő beletörődve.

Kék tintafolt terül égen,
fátyolt von a nyári szélben.
Fintor fut át, mosoly üzen:
ujj kötélre ujj nap tüzel.

Esőben táncoló nyalka legény
süvítve fütyül az ágak hegyén.
Szállnak a ruhák szépen, sorban,
felhőt verve nyári porban,

Balassa Zoltán

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék