Negyvenhét éve újságíró

Bizonyára még szakberkekben is kevesen tudják, hogy jelenleg Magyarországon az aktív sportújságírók között lassan fél évszázada (immáron 47 éve megszakítás nélkül az írott és elektronikus média munkatársa) csak kevés zsurnaliszta tevékenykedik. Közülük az egyik, Donát Tamás csaknem húsz sport témájú könyv szerzője/szerkesztője avagy kiadója, akivel anno még napilaposként együtt is dolgozhattam a Veszprém megyei Naplóban. Tehetségének, szorgalmának köszönhető az alábbi sok színű, gazdag és változatos szakmai pályafutása, amely 18 évesen kezdődött és napjainkban is tart.

A Veszprém Megyei Napló újságírójaként (1976 – 1989) már bizonyította rátermettségét és alkalmasságát a gyakran rögösnek nevezhető szakmánkban. Alapító tagja volt a REGE független megyei hetilapnak, ahol sportrovat vezetőként (1989) indulhatott a rendszerváltással szinte egy időben. A következő esztendőben pedig máris alapító tagként ismerhették meg a Veszprém Városi Hetilap olvasói. Sőt, alapító tagként jegyzik az idén 36 éves Veszprém Televíziónál is, amelynek 1990-től jelenleg is munkatársa.

Tizenegy évig a Veszprém Televízió hírműsorainak, közéleti magazinjainak felelős szerkesztője és műsorvezetője. Az országos és veszprémi politikai élet képviselőinek megszólaltatója. Vendégei között voltak a gazdaság, kultúra, egészségügy és oktatás, valamint a hazai könnyűzenei élet jeles reprezentánsai. Számos Veszprém Televíziós sportprodukciónak szerkesztője, műsorvezetője, az Európa-hírű veszprémi férfi kézilabda csapat mérkőzésének közvetítője, az adás készítések menedzsere.

A Magyar Sportújságírók Országos Szövetségének tagja 33 éve, heti rendszerességgel készíti a hétfő esti Sporthíradókat – stúdió beszélgetésekkel fűszerezve Veszprémben. Megszerkesztette/ megírta a Veszprém Megye Olimpikonjai Athéntól – Athénig című impozáns kivitelezésű kötetet (2004) és a Veszprém olimpikonjai könyvet (2021). Társszerzője a Darcsi Istvánnal és Baróti Judittal írt (második kiadást is megélt) , román nyelven is megjelent Marian Cozmáról szóló kötetnek, valamint a „Két választás között” című, a veszprémi önkormányzat négy éves munkáját bemutató kiadványnak.

Természetesen érdemes megemlíteni az elismeréseit is: 1988-ban a Veszprém Megyéért arany fokozatot vehetett át, majd 1994-ben a második legrangosabb magyar sportkitüntetéssel, az Esterházy Miksa díjjal jutalmazták. Helyi sajtó és Pro Meritis-díjjal is büszkélkedhet, továbbá kétszer jelölték helyi Príma –díjra is!
Màsfèl èvtizedig volt a Nemzeti Sport tudósítója, 1996-2014 között pedig a megyei vezető tudósítója. Ezen munkásságát a Nemzeti Sport aranygyűrűvel jutalmazta.
Donát Tamás 1996-2016 között a már említett veszprèmi férfi kèzilabda csapat sajtóreferense és négy klubfilm szerkesztő-riportere. Összesen mintegy ezer kézilabda, futball, futsal és kosárlabda mérkőzés kommentátora volt eddig, amelyeket a Veszprém Televízió archívuma őriz.

Ez a majd félévszázados teljesítmény akár felérhet egy életmű-díjjal is…

Szalay Attila

tabs-top
More in Kultúra
Ballonozás Zuglóban

Látványos újdonsággal gazdagodott a Városliget, visszatért a parkba egy 125 évvel ezelőtt is nagy népszerűségnek örvendő légi attrakció, a városligeti...

Close