Jubileumi tenisz verseny Szegeden

Három és fél évtized – pestiesen szólva nem semmi.
Merthogy a Szegedi Veterán – Dr. Janka János Emlékverseny több mint száz versenyzőjét újfent, immár 36. alkalommal, a Városi Tenisz Klubban, kilenc salakpálya várta augusztus közepén. Ennek kapcsán beszámolómban (közel négy évtizedes tollforgatásom során) rekordot állítok fel a tekintetben, hogy most sok név lesz olvasható – természetesen a teljesség igénye nélkül, előre elnézést kérve a kimaradtaktól.

Gyorsan meg is jegyzem, ezúttal nem érdemtelen a kivételezés, még ha egy esztendőt késett is tudósításom. Ugyanis tavaly illett volna már erről a versenyről beszámolnom, de csak most kaptam igazán motivációt erre barátom, amúgy párosban állandó teniszpartnerem jóvoltából…

Szeged jelenleg az ország harmadik legnagyobb városaként számtalan kikapcsolódási, szórakozási lehetőséget kínál az ide látogatók számára. Talán az is elegendő volna a cikkíráshoz, hogy egy zsurnaliszta drukkol a tudományok Metropolisának – akár a hajdani színvonalas sportélet tekintetében is. Először persze Szentgyörgyi Albert Nobel díjasunk jut eszembe, akinek értékes gondolataiból idéztem anno, még a TDK (Tudományos Diákkör), sőt még a diploma dolgozatomban is.

Nos, miként a felvezetőben utaltam rá, végeredményben Terhes János tenisz társamnak köszönhetően határoztam el ezen cikk megírását, aki igazából kétlaki életet él (Szeged és Budapest között ingázik heti megosztásban) a város ismert és elismert személyiségeként – méghozzá tiszteletet parancsoló formában. János és én egy nagyobb baráti társasággal hetente teniszezünk a BVSC portcentrumában.
De visszatérve a „jubileumi” versenyre, elmondható, hogy a verseny 36 éve alatt, arányaiban talán itt találkozhattunk a legtöbb élsportolóval; egykori teniszbajnokok és edzők mellett sprint futóval, rangos asztaliteniszezővel, kézilabdázóval vagy focistával…


Korosztályunk férfi páros versenyszámában ellenfeleink között volt például Veres György, aki hajdani focistaként a szenior teniszben bajnoki címet mondhat magáénak, és a tenisz elhívatottjaként évtizedek óta oktatja a teniszt Hévíztől Szegedig, és párostársa, dr. Boros-Gyevi László, aki szinte minden szabadidejét ennek a sportágnak szenteli. Így gondolni sem mertük, hogy tovább juthatunk ellenük, de nagy meglepetésünkre 6/2 6/4 arányban legyőztük Őket. Sajnos az elődöntőből már nem jutottunk a döntőbe, merthogy a későbbi ezüstérmesek jobbnak bizonyultak nálunk. A másik ágon a későbbi győztestől vereséget szenvedett helyi páros feltételezhetően úgy gondolta, hogy nem szeretnének osztozni a harmadik, dobogós helyezésen, így kihívtak bennünket egy helyosztó mérkőzésre. Vesztükre tették ezt, mivel a rövidítésben (tie break) megnyertük a másfél órás mérkőzést és így a harmadik helyezést. Ezt az eredményt azért is tartom kiemeltnek a bő három esztendős versenyzői múltammal, mert a
16 induló teniszező sorában mindenképpen a gyengébbek közé sorolom magamat.
Szerencsére a partnerem nagy technikai tudásával kompenzálni tudta gyengeségeimet.

Zárásként Erdei Csaba szenior szövetségi elnökünk biztató szavaival egyetértve, tiszta szívből kívánjuk a résztvevők majd százfős táborával egyetemben, hogy jövőre növekedjen az érdeklődés e nagy hagyományokkal rendelkező verseny iránt. Személyes tapasztalataim alapján biztosítani tudom sporttársaimat arról, hogy egy jól szervezett, kiváló hangulatú versenyen vehetnek részt. Ezzel Hajdú József versenyigazgató is egyetértett, aki Héger Judit (a verseny „háziasszonya”) és Tóth Zoltán (informatikus) segítségével a jövőben intenzívebb marketing stratégiával el fog követni mindent annak érdekében, hogy a szegedi tenisz verseny régi hírnevéhez méltóan kerüljön megrendezésre. Köszönet Kádár László versenybírónak a gördülékeny lebonyolításért és a háttérben dolgozóknak (büfések, pályamunkások) munkájukért.
Szalay Attila

tabs-top
More in Sport
Sikeres vitorlások az Európa-bajnokságon

A Szent István ünnepség előnapján (Augusztus 19-én) négy döntő futamot rendeztek Saltsjöbadenben, a Svéd Királyi Yacht Club által rendezett 29er...

Close