Egy dúsgazdag orosz grófnő nyomorúságos halála

Az orosz arisztokrácia mesés gazdagságáról,  kiváltságos helyzetéről, többüknek  a cári családdal való szoros kapcsolatáról,  majd a véres szocialista forradalom utáni szánalmas,  többnyire nyomorúságos életéről, többségük szisztematikus megöléséról (=kiirtásáról)  gazdag irodalom áll rendelkezésre. Egy hercegnő anyától és egy dúsgazdag apától (Seremetyev gróftól) származó csodás szépségű, ígéretes jövő előtt álló Seremetyev Anna  életének bemutatása jól érzékelteti a forradalom utáni szörnyűségeket, a  nyomorba zuhanás lelki és fizikai  poklát.

Nagy múltú arisztokrata család – a cári udvar közelében

Anna ősei,  a Seremetyevek az 1500-as évek óta a moszkvai nagyfejedelem udvarában magas pozíciót töltöttek be,  majd Mihail Romanov cárrá választása után évszázadon keresztül a cári család bennfenteseinek számítottak. A legmagasabb pozíciókat (miniszter, szárnysegéd stb.) betöltve luxusban,  hihetetlen kiváltságok között éltek. Mesés vagyonuk mértékét hazai mércével csak az Esterházyakéval  lehet összevetni Az egyik nevezetes Seremetyev gróf (Dimitrij) több mint 760 ezer hektárnyi földet,  számos pompás palotát,  házat hagyott két fiára, Szergejre és Alexandrra. Mindkét mesés vagyonú örökös folytatta apjuk fényűző életét.  Szergejt III. Sándor cárhoz szinte baráti szálak fűzték, s később gyermekei is otthonosan mozogtak a cári udvarban,  mondhatni az uralkodó gyerekeivel együtt nevelkedtek. Amikor fia, Dimitrij feleségül vette Kaukázus főkormányzójának leányát, Daskova grófnőt, a fényűző esküvőn több mint 600 előkelő vendég sereglett össze,  és a teljes cári család is jelen volt.

Mesés gazdagság, pazar életmód

A Seremetyevek fantasztikus gazdagságú életét mai (és magyar szemmel) nézve hihetetlen pompa és pazarság  jellemezte. Alexandr soha nem utazott sehova szolgáiból, cselédekből álló sleppje nélkül. Sőt teheneket is  felhozatott  falujából,  hogy legyen mindig friss tej az asztalon.  Alexandr testvéréről, Szergejről  látogatói feljegyezték,  hogy a  gróf ritkán öltözött fel délnél előbb,  pazar barna házi selyemköntösben vagy fodros hálóingben járkált. Az öltözködésben három segítőkész inas forgolódott körülötte. A család seregnyi házi cselédtől, szolgálótól, nevelőtől, házi tanítótól körülvéve élt.

Anna, a bájos kisugárzású,  elbűvölő grófkisasszony

Ebbe a mesésen gazdag családba született – Szergej gróf és Vjazemszkaja  hercegnő lányaként – Anna, aki gyermekkorában otthonosan mozgott a cári udvarban, szinte együtt nevelkedve az uralkodó gyerekeivel. Különös, tiszta gyermeki vonzódás fűzte  Miklós cárevicshez,  a majdani utolsó cárhoz. Anna a legfelső arisztokrata rétegek hagyományainak megfelelően kitűnő nevelésben részesült, majd  külföldön zenei tanulmányokat folytatott. III. Sándor uralkodása idején a császári udvarban a  császárné udvarhölgye lett. A Téli Palota báljain sokszor táncolt Miklós cáreviccsel. Az elbűvölően bájos és kifinomult modorú, nagy zenei tehetségű Anna számos ifjú arisztokrata szívét dobogtatta meg, de szívére hallgatva „rangon alul”, a szintén igen előkelő múltú, de közel sem olyan gazdag család sarjához  Alexandr Szaburovhoz ment férjhez.  Anna hozományként – többek között –  egy szép birtokot, rajta egy 16 szobás kastélyt kapott apjától. A jó kiállású, nagy műveltségű, több nyelven beszélő vőlegény előbb a Lovas Gárdánál szolgált, majd Moszkva polgármestere és a cárné udvarmestere lett. A fiatal pár boldog házasságában megszületett gyerekek előtt ígéretes,  szép jövő állt. Bájos lányukat (Kszenyiját) a cár nővére fiának szánták. És  közbejött a véres szocialista forradalom  – az  álomnak, a hihetetlen jóllétnek,  idilli családi életnek vége lett.

Közbeszólt a véres szocialista forradalom – Anna nyomorban

Szörnyű évek,  kegyetlen,  véres üldözések következtek –  menekülésbe,  nyomorba,  sokukat halálba taszítva.   Anna férjét kivégezték, két fia eltűnt a Gulág lágereiben, egyedül a lányuk maradt életben. De hogyan ? A kémkedéssel és ellenforradalmi tevékenységgel  megvádolt – persze  ártatlan – Kszenyiját 10 év munkatáborra ítélték. Kezdetben bűnözőkkel teli táborban másfél évig sínylődött. Arisztokrata viselkedését levetkőzni  képtelen lányt “makedóniai hercegnőnek” nevezték (csúfolták?).  Gyenge karjaival,  lábán háncsbocskorral –  néha 40 fokos fagyban –  kivágott fákból vasúti talpfákat kellett vágnia. Finom, bájos lénye  varázsának köszönhetően néha néhány férfi rabtársa mellé állt,  segített neki a kemény fizikai munkában és a kapott szerény fejadagot megosztották vele. Miközben a bájos grófkisasszony a táborban raboskodott,  édesanyja,  Anna grófnő összekuporgatott pénzéből Vlagyimir nevű városban egy kis szobát tudott bérelni. Abban reménykedett, hogy fiai még élnek, s lánya majd megjön.  1940-41-es télben Anna csaknem megfagyott a fűtetlen szobájában, miközben – megmaradt egy szem gyermeke – tőle távoli táborban az éhhalál szélén állt.  Anna 1942 januárjában egy jeges úton járva megcsúszott,  eltört a lába,  ott feküdt segítség nélkül, végül egy járókelő megszánta, szánkóra ültették és nyomorúságos szobájába „hazavitték”, mert a helyi kórházban nem jutott hely számára.

Szegényen meghalva

A szerencsétlen, beteg nőhöz néha egy-egy szánakozó szomszéd benézett, alkalmasint valami ételt is adva neki. A nyomorúságos szobában sínylődő beteghez aztán – szinte véletlenül –  egy egészségügyi ellenőr bejutott, elszörnyedve a  látottakon azonnal intézkedett a kórházba  szállításáról. Az arisztokrata származását „eláruló” nevét félelemből továbbra is titokban tartó Annára egy ápolónő figyelt fel. Úgy rémlett neki,  hogy látta valahol egy régi újságban egy esküvői képen. Valóban, az,  akit ő felismert ily nyomorúságos állapotban, az a dúsgazdag Anna grófnő volt.  Eleinte az orvosok sem akarták elhinni, hogy a rettenetes állapotban lévő, lesoványodott, legyengült betegükben kit tisztelhetnek.  Anna már többé nem tudott járni, a két fiát elvesztő, nyomorban elő, megrokkant egykori grófnő egyetlen vigasza,  támassza lánya maradt, aki a hosszú lágerfogságából végre kiszabadulva magához vette, és 1949-ben bekövetkezett haláláig édesanyja életét törődésével elviselhetővé tette. A hajdani cári udvarban otthonosan mozgó, bájos, dúsgazdag, fényűző élethez szokott  grófkisasszony élete így ért véget. Nyomorban, fűtetlen kis szobában többnyire éhezve.  De ekkor sem panaszkodott, ilyenkor azzal vigasztalta lányát „rossz napokra jó napok jönnek”.

A cikk megírásában fő forrásmunkát Douglas Smith: Az orosz arisztokrácia végnapjai című könyve jelentette, valamint a következő cikkek (Kósa András: A halálra ítélt „bűnös rend” – Magyar Nemzet, 2018.dec.25. Pavlenko: Borisz Petrovics Seremetyev (1652-1719),  Klio 1995. 4. évf.) és különböző internetes források szolgáltak.

 Kölcsei Tamás

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék