A zsarnok Sztálin irodalomszeretete

Sztálinról, a kegyetlen zsarnokról, a grúz származású diktátorról, a „vörös cárról” kevesen tudják, hogy az irodalmat fölöttébb kedvelte, s abban elég komoly jártasságra tett szert. Különösen fiatal korában olvasott rengeteget, főleg később – a tőle is rettegő zsarnok társai közül – kiemelkedett olvasottságával, ebből fakadó (igaz felületes és magabiztosságot sugárzó) intelligenciájával. Magát a szépirodalomban járatosnak, a szovjet irodalmi művek és színdarabok bírálatában „illetékesnek” tartotta. És ezt ki merte volna akkor megkérdőjelezni?

Az ifjú Sztálin (akkor még Dzsugasvili néven) a helyi ortodox elemi népiskola legjobb tanulói közé számított. Intelligenciájával és kiváló emlékezőtehetségével kitűnt társai közül. Iskolaévei alatt sokat olvasott, különösen kedvelte a romantikus grúz elbeszélő irodalmat, regényeket, költeményeket. Kitüntetéssel végezte el a 10. osztályt, ezért tanítója javaslatára édesanyja továbbtaníttatta. Így került a tbiliszi ortodox papi szemináriumba, ahol szintén sokat olvasott, de forradalmi nézetei miatt hamarosan el kellett hagynia az iskolát. Szemináriumi időszakától kezdve szakadatlanul továbbra is igen sokat olvasott, röplapokat írt, szerkesztett, de száműzetésében sem hanyagolta el az olvasást, szinte falta a könyveket. Volt úgy, hogy, saját állítása szerint, napi 500 oldalt is elolvasott. Az olvasással töltött rengeteg időnek köszönhetően „értelmesnek” tekinthetjük – a jobbára tanulatlan bolsevik társai közül kiemelkedve. Hatalomra jutása után is sok időt fordított olvasásra és könyvtára gyarapítására. Idős korára figyelt fel Goethe zsenialitására.

Főleg Gorkijt kedvelte

Különösen szerette Gogolt, Csehovot, Victor Hugo-t, Thackereay-t, Elmélyült olvasása közben megjegyzésekkel látta el az írásokat, mely szokását szinte élete végéig megőrizte. Kortársai közül Gorkijt kedvelte legjobban. Gorkijról, a rendkívül hányatott sorsú, tehetséges proletár íróról tudjuk, hogy Lenin diktatúrájából kiábrándulva külföldre menekült. Sztálin a nagy írót – tehetségét hízelgéssel elárasztva – visszacsalta Oroszországba. Itt aztán minden anyagi jóval ellátta, sőt egy kisebb moszkvai palotával is kitüntette a puritán írót. Ettől kezdve Gorkij Sztálin ”irodalmi ékessége” lett, az író háza pedig az értelmiség kedvelt találkozási helyévé, „főhadiszállásává” vált. Nyomban az Írószövetség élére került. Sőt, várost, utcát is elneveztek róla. Sztálin igen kedvelte, egyik szovjet barátjának így nyilatkozott róla: „Jó, okos, barátságos ember. Kedveli a politikánkat. Mindent ért.”

A szovjet diktátor jó véleménnyel volt Alekszej Tolsztojról is, aki az emigrációból visszatérve Gorkij mellett az állam legmegbecsültebb, leggazdagabb szerzője lett. Tolsztoj grófot „munkás-paraszt grófként„ tisztelték. A nagy tehetségű gróf Nagy Péter cárról szóló remekművét Sztálin nagy magabiztossággal kritizálni merte, rákényszerítve az írót. hogy „a helyes történelmi megközelítés útjára” lépjen.

Magabiztos kritikus

A nagy hatalmú zsarnok szívesen tetszelgett a mindenható főszerkesztő szerepében, mások munkáit élvezettel kritizálta, néha azért pozitív megjegyzéseket is tett. Irodalmi magabiztosságára jellemzően a Gorkij köréhez tartozó író, Vlagyimir Kirson egyik színdarabját hat nap alatt elolvasva kiadta az ukázt.”Azonnal színre kell vinni.”
Sztálin (vagy „,művelt” társa, a cipész-múltú Kaganovics elvtárs is) az írók írásait gyakran kijavította, így még Gorkijét is…

Sztálin azt követelte az íróktól, hogy „az emberi lélek mérnökei legyenek”. Írói tehetséggel ugye nem büszkélkedhetett – rengeteg írása, publikációja ellenére sem. Jól ismerte az ókort és a mitológiát, tudott idézni a Bibliából is, de Csehovtól, sőt a Svjekből is sokszor idézett, de legjobban a grúz irodalmat ismerte. Nagy csodálója volt Dosztojevszkijnek, a „nagyszerű lélekismerőnek”, mégis betiltotta, mert úgymond „rossz hatással van a fiatalokra”. Felismerte kortársai közül Mandelstam, Paszternák, Bulgakov kiválóságát, mégis háttérbe szorította azok műveit, Mandelstam egy szörnyű Gulág-táborban halt meg, viszont „nagy kegyként” Bulgakovot és Paszternákot soha nem tartóztatták le. Milyen szép volt tőle, az „irodalomkedvelő” zsarnoktól!
Kölcsei Tamás

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék