XANTUS JÁNOS és JÓKAI MÓR

Kétszáz évvel ezelőtt, egy évben 1825-ben születtek, nagy távolságra egymástól, de életük időről- időre összetalálkozott. Az 1848-49-es Forradalom- és Szabadságharcban mindketten nemzetőrként harcoltak, a fegyverletétel után menekültek. Xantus János külföldre ment, Anglián át Amerikába emigrált.  Jókai Mór Komáromban védelmet talált, rövid ideig bujdosott, majd Sajó álnév alatt írt. Gróf Széchenyi István javaslatára és anyagi támogatásával, 1825-ben megalakult Magyar Tudományos Akadémia tevékenysége Világos után szünetelt 1858-ig. Jókai Mór 1858-ban, Xantus János 1859-ben lett az MTA tagja. Barátságuk ekkor lett szorosabb.

Xantus János Görög országból Erdélybe települt családból származott, Somogy vármegyei Csokonyán, háromgyerekes családban született. Győrben a Bencés gimnáziumban tanult, Pécsett jogi tanulmányokat végzett, ügyvédi vizsgáit Pesten tette le. Dél- Dunántúli Széchenyi birtokok ügyésze, majd Széchenyi István személyi titkára lett. Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcban önkéntesként harcolt, megsebesült, kórházba, majd börtönbe került, Világos után menekülni kellett, emigrációba kényszerítve bolyongta be Észak Amerikát. Úti levelei beszámolói folyamatosan jelentek meg a hírlapokban, és Jókai Mór tulajdonában és szerkesztésében lévő Üstökös folyóiratban.

Pestre visszatérve javasolta egy Állatkert, később egy Néprajzi Múzeum létrehozását. Az Állatkert 1866. augusztus 6-án megnyílt és első igazgatója volt. (Budapesti Állatkert születésnapját minden év augusztus első vasárnapján tartják.)

Xantus János Pesten végleg letelepedett volna, de beleszeretett Doleschall Gábor jónevű állatorvos lányába Gabriellába (1847 – 1923). De a lány talán a fiatal kora, vagy a 22 év korkülönbség miatt halogatta a tervezett esküvőt. Ezért Xantus János, lemondott az Állatkert igazgatóságáról, és Eötvös József miniszter megbízásával tovább utazgatott, Kelet- ázsiai országokat keresett fel. Osztrák – Magyar expedíció keretében meglátogatott Ceylon-, Singapure-, Sziám-, Kína és Japán- tapasztalatairól leveleiben, és megjelent írásaiban rendszeresen beszámolt mennyasszonyának. Gabriella 5 éven át gondolatban, aggódva követte a veszélyes, kalandos utazásokban vőlegényét.

Hazatérve 1873. október 22-én Miskolcon kötöttek házasságot. Ebből a házasságából született egyetlen gyermeke, Gábor. Utazásai során szerzett tapasztalatainak, élményeinek köszönhette, hogy korának polihisztorának számított. Író, utazó, földrajzkutató, természetbúvár, etnográfus volt. Jelentős volt a növényhonosító tevékenysége, nagyon sok növény magot és múzeumi tárgyat hozott haza. Többször látogatott Győrbe, kiállítási anyagokat adományozott egykori iskolájának. Erre emlékezve az 1951-ben, Győrben alapított Múzeum, a Római-kori, az Új-kori Kőtár és a Képtár is Xantus János nevét viselte. Jelenleg a Győri állatkert vette fel nevét.

György Aladár 1899-ben megjelent „A Föld és népei” című 5 kötetes munkájában felhasználta és hivatkozta Xantus János legismertebb alábbi műveit:
Xantus J. (1857): Xantus János levelei Észak Amerikából. Pest.
Xantus J. (1860): Utazás Kalifornia déli részeiben. Pest.
Xantus J. (1875): Borneó Szigeten, 1870-ben tett utazásaimról. Földrajzi Közlemények. XV. kötet. Budapest
Xantus J. (1877) Nyugati Mexikóról. Földrajzi Közlemények, XVII. kötet 217.
Xantus J. (1887): A Columbiai Egyesült-Államok és a Panamai Szoros. Földrajzi Közlemények. Budapest

Jókai Mór Komáromban, nemesi családban született, Iskoláit szülővárosában kezdte, később Pozsonyban, Pápán majd Kecskeméten evangélikus, és református iskolákban tanult. Pesten ügyvédnek készült, megszerezte a jogi doktorátust, de nem akart ügyvéd lenni. Már középiskolás korától verseket és rövidebb hosszabb novellákat írt. Később megjelent 100 regénye korának legelismertebb írójává avatták.

Jókai Mórt 1848. március 15-én, Katona József Bánk bán előadásán bűvölte el, a kor leghíresebb színésznője, Laborfalvi Róza mélyzengésű hangja és előadása. Beleszeretett és annak ellenére, hogy a híres színésznő 8 évvel idősebb volt nála, 1848. augusztus 29-én feleségül vette.

Laborfalvi Róza nagyon szerető feleségnek, és jó háziasszonynak bizonyult, még a korábban fia házasságát ellenző anyósa is megszerette. A híres színésznőnek köszönhető, hogy Jókai Komáromban – mint várvédő – amnesztiát kapott.

Jókai Mór felesége, Laborfalvi Róza és Xantus János mennyasszonya, majd felesége Doleschall Gabriella – a két feleség között meglévő 30 év korkülönbség ellenére jó barátságban voltak. Xantus János közvetítésével Keletről érkezett műtárgyak Laborfalvi Róza műgyűjtő szenvedélyének okozott örömet. Jókai házaspár és Doleschall Gabriella Xantus gyűjteményét még félig kicsomagolt állapotban megtekintették, és javaslatot tettek elhelyezésére. Xantus János ebben a baráti társaságban beszélt külföldi útjairól, a Pesten tervezett állatkert alapításáról, további terveiről.

A személyes találkozók beszámolóiból és a levelekből Jókai Mór folyamatosan tájékozódott Xantus János élményeiről, és egy regényének főhősévé tette. Persze több kortársának, például Xantus János mellett, Andrássy Manó, Szapáry Ferenc és Festetics Leó élettörténetét, utazását, gazdálkodását, magán- vagy köz- gyűjteményét is alapul vette mikor megalkotta „Egy ember, aki mindent tud” című, 1874-ben megjelent regényében gróf Rengeteghy Ottó alakját. Jellemző Jókai humoros, tréfás névadásaira, hogy főszereplőjének mindig „rengeteg” ötlete volt. Különösen érdekesnek tűnt Jókai számára, Xantus János Kaliforniából és Virginiából haza hozott, amerikai gyapot (Gossypium barbadense) magvakkal végzett honosítási kísérlet.

A pamut alapanyag, a gyapot Amerika szubtrópusi területeiről való szállítása, az Észak és Dél közt folytatott háború miatt akadozott. Ezért a jelszó volt: „Cotton is King” azaz a gyapot a király! Jókai regényének megjelenésekor Magyarország déli határ vidékén, még lehetséges lett volna az eredményes gyapot-termesztés mert a kívánatos 45. szélességi foktól délre eső területén, Dalmáciában, Bosznia -Hercegovinán, Bánságon termeszthető a gyapot, ha a nedvesség igényét biztosítják.

Amerikából hozott gyapot magokkal Jókai Mór budai- és balatoni- kertjében is kísérletezett, ezért érhető, hogy regényében, Rengeteghy gróf délvidéken, a képzeletbeli Bálvándon elterülő 10 ezer holdas birtokán kipróbálta a gyapot termesztését. Ez az uradalom búzából, jó évben 40 ezer forintot, rossz évben 4 ezer forintot, még rosszabb évben pedig semmit sem jövedelmezett. A gyapot termesztéséhez kölcsönt kellett felvenni, mert Angliából hozatott szakembert a tervezett mintagazdasághoz. A szakember nagyszerű gyapotültetvényt létesített. Szeptember végén öröm volt nézni a mályvarózsa-alakú, sárga virágokat. A magtokok szép őszi időben már érőfélben voltak, kilátás volt az eredményes szüretre. Angliából hozatott Ottó gróf gyapottisztító gépet és felkészülve várták a termés beérését. „Október elejére virradóra azután jött egy kis dér. Olyan kis haszontalan dér, hogy a hazai ideszokott kukorica, szőlő oda se néz neki. Hanem a gyapotnak épp elég volt, és az aranyszínű ültetvény tengerből lett egy nagy fekete tenger. Jó volt minél előbb kiszántani.”

Jókai regényének megjelenésekor Magyarország déli határ vidékén, még lehetséges lett volna az eredményes gyapot-termesztés, mert a kívánatos 45. szélességi fokon, illetve attól délre is voltak területek, de a megfelelő hőmérséklet mellett a csapadék mennyiségét is figyelembe kellett volna venni.  Jókai Mór „Egy ember, aki mindent tud” című, 1874-ben megjelent regény, vagy Xantus János közvetlen tapasztalatai Kaliforniában, és folyóiratokban vagy könyveiben megjelent leírásai alapján a XX. században is történtek a gyapot termesztési próbálkozások Magyarországon. Ezt kezdetben a háborús körülmények később, Trianon után pedig a Dél vidék elvesztése akadályozta meg. Később a mezőgazdasági, meteorológiai ismerteket a hatalom felülírta, és a gyapot termesztését erőltették. Voltak évek, amikor az időjárás kedvezett, és a gyapottermés beérett, de a szüretelésre, feldolgozásra a gazdaságok nem voltak felkészülve. Más években azonban vagy a szárazság, vagy a korán érkezett hideg vitte el a termést. Derera Miklós kiváló agrármérnök a Mezőgazdasági Minisztérium megbízottjaként Székkutason irányította a gyapotnemesítési- honosítási- kísérleteket, nem nagy sikerrel. Elhagyva az országot, 1967-ben azonban Ausztrália New South Wales Földművelésügyi Minisztériumában bizonyította, hogy megfelelő talaj és meteorológiai körülmények mellett sikeresen termeszthető a gyapot.

Az elmúlt években tapasztalt éghajlat változás sem biztosítja a gyapot termesztés sikerét hazánkban. Enyhébbek a telek, melegebbek a nyarak, de évek óta aszállyal küzdenek a gazdák. A megszokott szántóföldi termesztés fő gondja a csapadék hiány. Meggondolatlanul nem szabad új kultúra termesztésébe fogni.

Dr. Véghelyi Klára

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék