VERS: Vass Ferenc – Véled a bálban

Szerkesztőbizottságunk legaktívabb tagját, lapunk színvonalához ragyogó, sokszínű témákat felölelő írásaival hozzájáruló Dr. Véghelyi Klárát születésnapja alkalmából e kis vers közlésével köszöntjük. A vers megjelentetése nemcsak kiváló szerzőtársunk ünneplését szolgálja, hanem a Valentin-nap hangulatához is szeretne hozzájárulni.

A költemény több mint hatvan évvel ezelőtt, egy vidám báli estén született, amikor egy szerelmes győri bencés diák így köszöntötte kedvesét: egy szigorú győri leánygimnázium szerény, csendes tanulóját, Klárikát – a mai Dr. Véghelyi Klárát, címzetes egyetemi docenst.

Ma már leginkább csak az idősebb generáció emlékszik arra, hogy akkoriban a lányok matrózblúzban, szülői kísérettel érkeztek a bálokra, míg a fiúk sötét öltönyt és nyakkendőt viseltek. A közölt vers és a hozzá tartozó kép a régmúltból köszön ránk, felvillantva az elmúlt idők és a diákszerelmek varázsát.

Vass Ferenc: Véled a bálban

                                  Égő szemem nem lát, csak Téged szüntelen.
                                  Ma este te voltál, tenger moraja,
                                  Szirének zenéje, s hegységek végtelen
                                  Hófehér tömege, szent mécs olaja.

                                  Zene lett ma minden, mi szép e világon,
                                  Szerelem, gondolat, tánc és boldogság:
                                  S hóvirág mosolygott, intően, kacéron,
                                  Ha az Ámor kacsint, s ha jő a vígság.

                                 Szemed sugárzása, szíved dobbanása,
                                 Ma este enyém volt, minden az enyém,
                                 Szerettem erősen, mint a szél zúgása,
                                 S fent jártam szerelem, csodás szent frigyén.

                                 Áldozatul az est, elmerült a csendbe,
                                 Megszűnt már a zene, eltompul a zaj,
                                 Minden mi lángoló, elveszik az éjbe,
                                 Elhal a mosolygás, s múlté a kacaj.

                                 S újra zeng az élet, szédülettől árad,
                                 Fénytől ragyog minden, suhan a varázs,
                                 S megcsókolom szemed, homlokod és hajad,
                                 Te adtad az álmot, s hőn ég a parázs.

                                 Álmodom, mert szabad, nagyot kell álmodni,
                                 Te voltál a Való, te légy az álom,
                                 S, ha ébredni fogok, vágyódni, vagy tudni,
                                 Hogy szeretlek valón, te zengjed dalom.

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék