VERS: Balassa Zoltán – Felitta a nap a vizet

 

                                               FELITTA A NAP A VIZET

                                           Felitta a nap a vizet,
                                           száraz a rét, nincs zöld sziget.
                                           Mordul a lomb, néz a rögre;
                                           ez így marad mindörökre?

                                           Izzó, forró, sárga nyárban
                                           csendre, rendre, árnyra vágytam.
                                           Fűben ültem, fűre fűzve,
                                           gőzölt a tó zöld ezüstje.

                                           Hol van már a nyíló tavasz,
                                           az ébredő, lágysugaras,
                                           rügyet bontó nyíló virág,
                                           pillangó, a hétszínvilág.

                                           Földre hajló hervadt fűszál
                                           poros úton vízért kiált:
                                           ha nem nyílnak meg az egek,
                                           szárazságba beleveszek.

                                           Száraz lett a lehelet is,
                                           megolvadt a sarki fagy is,
                                           (nem ad fagyit sarki fagyis,                   
                                           megolvadt a fagyija is…)

                                           Százszor szépek szürke tájban
                                           elszáradnak nagy magányban.
                                           Hová let a színük, fényük,
                                           oda lett a kedves lényük.

                                           Kiégett föld, újnyi erek,
                                           talpig száradt patakmedrek
                                           Elúsztak az ezüst halak,
                                           hamisak az égi szavak.

                                           Hőkupola alatt ázunk;
                                           verejtékben meg is fázunk.
                                           Leszállnak a légáramok,
                                           összenyomják a holnapot.

                                           Megrezzennek barnult bokrok,
                                           kopárak lettek a dombok.
                                           Cikáznak a villámjelek,
                                           de nem nyílnak meg az egek.

                                           Por és pára repül széllel,
                                           én utánnuk söprű nyéllel.
                                           Búsan ülök már magamban;
                                           nem csorog víz le nyakamba.

                                           Langy meleg kell, lágy esővel,
                                           a nap járjon napernyővel,
                                           rúdja legyen kéklő villám,
                                           ne csak csillag hulljon le rám !

                                           Elperegnek majd e napok,
                                           napot napra rakosgatok.
                                           Jöjjenek a hűvös szelek,
                                           nyíljanak ki fenn az egek.

Balassa Zoltán

tabs-top
More in Kultúra
Újabb fájdalmas búcsú, Bonnie Tyler halála ismét összetörte Leslie Mandoki szívét

Az alábbiakat adjuk közre Olvasóinknak,  Leslie Mándoki személyes kérésének eleget téve, akit médiumunk mindig elismert művészetének és emberségének köszönhetően… „Köszönöm...

Close