
FELITTA A NAP A VIZET
Felitta a nap a vizet,
száraz a rét, nincs zöld sziget.
Mordul a lomb, néz a rögre;
ez így marad mindörökre?
Izzó, forró, sárga nyárban
csendre, rendre, árnyra vágytam.
Fűben ültem, fűre fűzve,
gőzölt a tó zöld ezüstje.
Hol van már a nyíló tavasz,
az ébredő, lágysugaras,
rügyet bontó nyíló virág,
pillangó, a hétszínvilág.
Földre hajló hervadt fűszál
poros úton vízért kiált:
ha nem nyílnak meg az egek,
szárazságba beleveszek.
Száraz lett a lehelet is,
megolvadt a sarki fagy is,
(nem ad fagyit sarki fagyis,
megolvadt a fagyija is…)
Százszor szépek szürke tájban
elszáradnak nagy magányban.
Hová let a színük, fényük,
oda lett a kedves lényük.
Kiégett föld, újnyi erek,
talpig száradt patakmedrek
Elúsztak az ezüst halak,
hamisak az égi szavak.
Hőkupola alatt ázunk;
verejtékben meg is fázunk.
Leszállnak a légáramok,
összenyomják a holnapot.
Megrezzennek barnult bokrok,
kopárak lettek a dombok.
Cikáznak a villámjelek,
de nem nyílnak meg az egek.
Por és pára repül széllel,
én utánnuk söprű nyéllel.
Búsan ülök már magamban;
nem csorog víz le nyakamba.
Langy meleg kell, lágy esővel,
a nap járjon napernyővel,
rúdja legyen kéklő villám,
ne csak csillag hulljon le rám !
Elperegnek majd e napok,
napot napra rakosgatok.
Jöjjenek a hűvös szelek,
nyíljanak ki fenn az egek.

Balassa Zoltán
Az alábbiakat adjuk közre Olvasóinknak, Leslie Mándoki személyes kérésének eleget téve, akit médiumunk mindig elismert művészetének és emberségének köszönhetően… „Köszönöm...