Valóra Váltott Egészség

A pandémia nyomása alól felszabadult – védettségi igazolvánnyal rendelkező – húsz település hatvan résztvevője választotta tanulás és feltöltődés céljából a tízéves jubileumát ünneplő Egészséghét kínálatát Balatongyörökön.

A helyi szervező Dr. Idrányiné Pátzay Anna gondoskodott a programokról. A reggel balatonparti tornával indult a debreceni Kiss Erzsi testnevelő vezetésével. Új színfoltot jelentett a Nordic Walking oktatás bevezetése a zalaegerszegi Siklósi Judit irányításával. A slágert a szenior örömtánc jelentette. Lelkes oktatók (Tiboldné Rózsa, Siklósi Judit, Szegedi Judit, Tögyiné Madlen) diktálták a változatos lépéseket felváltva, napi két alkalommal. Rózsa sümegi és győri táncosokat is meghívott, bemutatkozásra, akiket még a kisvasút mozdony vezetője is hangos füttyszóval köszöntött. A helyi polgármester Bíró Róbert ingyen strandbelépővel kedveskedett a régi és új vendégeknek, mivel a település lakosai illetve üdülői grátisz látogathatták a programokat.

A Szent Mihály dombon celebrált mise után kívánság körben kérték a jelenlévők a Teremtő segítségét a vírus megállításához, a családjuk boldogulásához. Nagy sikert aratott az egyik este, a résztvevők szereplésével tarkított ki mit tud. Humoros jelenetek, énekek, szavalatok ragadtatták tapsra a nagyérdeműt. Tiboldné Rózsa és Szegedi Judit táncosai a megtanult koreográfiával összeállított produkcióval megköszönték meg oktatójuknak a heti izzasztó, de fergeteges hangulatú foglalkozásokat.

Mi is lehetett volna a búcsúest zárszava: Jövőre veletek ugyanitt, de ha a helyzet megengedi, szeptemberben újra megismételhető legyen a program közkívánatra!

Kiss Erzsébet

tabs-top
More in Életmód
Terjeszkedik a Porsche Hungaria Budaörsön

Hazánk legnagyobb importőre (a Porsche Hungaria) Das WeltAuto Centrum néven ez év júniusában használt autó kereskedést adott át Budaörsön. Az...

Close