UTAZÁS 2017 – Megújulás, fejlesztés, növekedés

Sikeres hétvégét zárt a 40. Utazás kiállítás. Az ország legnagyobb turisztikai eseményét március 2–5. között csaknem 30 ezer látogató kereste fel. Ahogy Ganczer Gábor, a Hungexpo Zrt. vezérigazgatója elmondta: büszke arra, hogy a kiállításnak – ahogy minden évben – idén is sikerült tükröznie a hazai utazási szokások változását.

Az önálló és online utazásszervezés előtérbe kerülésével egyre több ország, valamint magyarországi régió, város, kistérség és turisztikai attrakció képviselteti magát az Utazás kiállításon. A rendezvényen természetesen számos utazási iroda is jelen volt és időnként még egy katalógusért is nehéz volt oda férkőzni. A HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontba kilátogatók négy nap alatt 23 ország több mint 300 kiállítójának kínálatából válogathattak.

A kiállítás iránt évről évre tapasztalható élénk érdeklődés is bizonyítja a turizmus erősödését. Ahogy dr. Princzinger Péter, a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) általános vezérigazgató-helyettese a megnyitón elmondta: a magyar turizmus tavaly fordulóponthoz érkezett, amelynek az eredményei idén lesznek láthatók. Az ágazat teljesítménye 2010 óta markánsan erősödik: miközben a világon 4, Európában pedig 2 százalékkal nőtt az utazások száma, addig Magyarországon 7 százalékkal. A turizmus minden fontos mutatója számottevően nőtt, a belső kereslet a nemzetközivel együtt erősödik. A vezérigazgató-helyettes hozzátette: a kedvező számok ellenére sok teendő van, ezek között a konferenciaturizmus élénkítését, a gasztroturizmus erősítését említette, amit az iparági szereplők mozgásterének bővítésével is segíteni kell. Ennek érdekében magasabb szintre helyezték a fejlesztési források elosztását, dolgoznak az országmárka megújításán és a hatékonyabb nemzetközi megjelenésen.

A Hungexpo Zrt. évről-évre igyekszik megújítani kiállításait, így az évtizedek óta sikeres Utazás kiállítást is. Ennek egyik eleme, hogy a folyamatosan változó, bővülő program kínálat mellett ettől az évtől kezdve sokkal nagyobb hangsúlyt fektet a külföldi díszvendégre, amely idén Oroszország volt. Ennek megfelelően hatalmas érdeklődés kísérte az A pavilon középpontjában elhelyezett orosz standot, ahol az utazási ajánlatok mellett az ország turisztikai, kulturális és gasztronómiai kínálatával is megismerkedhettek a látogatók.

Fontos eleme volt az idei Utazás kiállításnak az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál házigazdájának, Győrnek a bemutatkozása. Ahogy Borkai Zsolt, a város polgármestere elmondta: Győr kiemelt ágazata az idegenforgalom. A város 40 milliárd forint értékben hajtott végre infrastruktúra-fejlesztést az elmúlt időszakban. Az idei év ráadásul azért is különös jelentőségű, mert 50 ország 3600 fiatalját látják majd vendégül az ifjúsági olimpiának is nevezett eseményen.

A kiállítás kulturális díszvendége 2017-ben a Pannonhalmi Bencés Főapátság volt. Ennek kapcsán Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát a megnyitón úgy fogalmazott: mindenkit – hívőket és nem hívőket egyaránt – nyitott kapukkal várnak a város bencés apátságában. Az idei év jelmondata a „közös ház” amelyre csaknem 70 rendezvénnyel készülnek.

Az Utazás kiállítás a főváros számára is kiemelkedő jelentőségű esemény. Ennek megfelelően 200 négyzetméteres standon mutatták be a város látnivalóit és kulturális programkínálatát, amelyet – amint azt Szalay-Bobrovniczky Alexandra, Budapest főpolgármester-helyettese elmondta – folyamatosan fejlesztenek, hogy a főváros helyt tudjon állni az egyre erősödő nemzetközi versenyben.

Mi itt mindannyian hiszünk Afrikában!” – mondta az Utazás kiállítással párhuzamosan zajlott 6. Afrika Expo megnyitóján Szilasi Ildikó Afrika-szakértő. Az Afrika Expo jelentőségét mutatja, hogy több afrikai ország – Marokkó, Algéria, Angola, a Dél-Afrikai Köztársaság, Szudán – nagykövete is részt vett a megnyitón. A kiállítást levélben köszöntötte Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter, aki egyebek közt arról írt, hogy az afrikai kontinens kiváló lehetőségekkel várja a külföldi befektetőket, köztük a magyarokat.

Az Utazás kiállításon is szép számmal mutatkoztak be az afrikai országok, köztük a csodálatos standdal büszkélkedő Tunézia is, amely nagy eséllyel ismét az egyik legkedveltebb nyári úti cél lesz a magyar családok körében. Az ország biztonságos, a színvonal és a sztenderdek pedig egyre magasabbak. A desztináció iránti növekvő érdeklődést a tour operatorok is alátámasztják. A Tunéziai Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal és Tunézia magyarországi nagykövetsége is mindent megtesz, és igyekszik a lehető legszélesebb eszköztárral támogatni a Tunéziát programozó utazásszervezőket, illetve növelni az ország népszerűsítéséért végzett marketing aktivitást.

Találkozott a szakma

A rendezvény nyitónapján Dr. Somogyi Zoltán (UNWTO) trendriportja a nemzetközi kitekintés mellett kiemelten foglalkozott a turizmus biztonságának kérdésével, ezt követően pedig Magyarországról, mint biztonságos desztinációról volt szó. Az első nap szakmai előadásainak sorozatát a Kárpátalja turizmusáról szóló prezentáció zárta.

A szakmai programok az Utazás kiállítás második napján is folytatódtak, ahol is kiemelt téma volt az egészségturizmus, a sportturizmus, a sportrendezvények és azok hatásai. Folytatódott a tavaly megkezdett Turisztikai Csúcstalálkozó sorozat a KKVHáz szervezésében. Számos szekció foglalkozott olyan aktuális témákkal, mint az utazási irodák felelősségbiztosítása vagy az LMBTQ turizmus. Rendkívüli érdeklődés mellett zajlott a Kambodzsát, mint desztinációt bemutató előadás is. Az Utazás kiállítás szakmai programjaira összesen több mint 1100 érdeklődő regisztrált. 

További információk a http://hungexpo.hu és a http://utazas.hungexpo.hu weboldalon. 

tabs-top
More in Utazás
Öt tavaszi nap Szlovéniában

Amikor a tárolóba kerül a sífelszerelés, és vágyunk már a napsütésre, a tavaszi kirándulásokra, a kulturális és gasztronómiai élményekre, testet-lelket...

Close