ÚJJÁSZÜLETÉS

Ő már csak ilyen,

felragyog, eltűnik csendesen.

Alkonyul, karját kitárja,

mintha mindene fájna.

néz a Getszemáni éjszakába.

Kévébe kötve – hajnali fénybe,

száll le a tavasz.

Víz alatt, hol csillagok laknak

elmélyül az ég.

Tükörként csillan,s

megvillan a víz tetején.

Ő már a napkorong,

lecsorog e verssoron

ott van minden fában,

minden szirom – virágban,

hófedte hegyek ormán,

a gyermek pisze orrán,

a szülinapi tortán.

A szélfútta , zöldellő mezőn,

áldott esőben,búzamezőben

– ott is meglátod Őt,

vérző, piros háztetőn,

szegekkel átvert kézelőn.

Tépték egykor tomboló szelek,

ezen eltűnődtem; mit tettetek

akkor vele – EMBEREK ?

Az egykor dicső királyok

korhadt bitófák alatt

rongyokban, roggyantan állnak,

fejükön billeg a rozsdás kalap

keselyű csőrén villan a nap.

Nyit a természet, új itt minden,

hat nap a föld, de :

megpihen hetedíziglen.

Balassa Zoltán

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék