Újabb hatalmas szén-dioxid-kibocsátó indul be a Földön

Az emelkedő hőmérséklet miatt rengeteg szén kerül a talajokból a légkörbe. A hatás olyan lehet, mintha egy újabb fejlett, USA-méretű ipari állam jelenne meg a nagy üvegházgáz-kibocsátók között. Nemzetközi kutatás az MTA Ökológiai Kutatóközpont részvételével.

Sok vizsgálat foglalkozott már azzal, hogy a fölmelegedés hatására hogyan változik a talajba jutó vagy az onnan fölszabaduló szén mennyisége – az eredmények szerint jellemzően mindkettőnek a növekedésére lehet számítani –, azonban globális szintézis eddig még nem készült a témában. A Yale Egyetem Erdészeti és Környezettudományi Karának munkatársai által vezetett összegző elemzés szerint a felmelegedés következtében a talajok széntartalma 2050-ig 55 milliárd tonnával csökkenhet világszerte.

Ez a mennyiség a légkörbe kerülve 12-17%-kal növelheti meg az erre az időszakra kalkulált, emberi tevékenységből adódó szénkibocsátást. Egy hasonlattal élve e mennyiség nagyjából azzal ér fel, mintha egy újabb fejlett, USA-méretű ipari állam jelenne meg a nagy üvegházgáz-kibocsátók (Kína, Egyesült Államok, Oroszország, India stb.) mellett.

Az elemzést a Nature közölte; a cikk társszerzője volt az MTA Ökológiai Kutatóközpont tudományos főmunkatársa, Kröel-Dulay György is. A kutatás során az elmúlt 20 évben Ázsiában, Európában és Észak-Amerikában összesen 49 helyszínen folytatott melegítéses terepkísérletek eredményeit vették figyelembe. Ilyen, a klímaváltozás hatásait kutató kísérlet zajlik 2001 óta a Kiskunságban is, amelynek eredményei szintén bekerültek az elemzésbe.

Amennyiben a globális átlaghőmérséklet 1 Celsius-fokkal emelkedik, a talajokból a becslések szerint körülbelül 30 milliárd tonna szén kerül a légkörbe – áll a tanulmányban. A talajok szénvesztése a Föld hűvös éghajlatú térségeiben, a magasabb szélességi köröknél várható a legnagyobb mértékben. Ez azért lényeges, mert ezekben a régiókban az ott jellemző, örökké fagyott talajba, idegen szóval permafrosztba az évezredek folyamán hatalmas mennyiségű szén épült be. Alacsony hőmérsékleten alacsony a mikrobiális aktivitás, így ezek a készletek meg is őrződtek. A sarkkör közeli vagy azon túli területek fokozott érzékenysége azért aggasztó, mert ezekben a régiókban várható a legnagyobb felmelegedés. Ez a mikrobiális aktivitás élénkülésével jár, ami pedig jelentősen fokozza a CO2-kibocsátást. A permafroszt olvadása a benne lévő metán felszabadulása miatt is jelentősen gyorsíthatja a felmelegedést.

„A Kiskunságban folyó melegítéses kísérletünk eredménye illeszkedik a globális mintázatba – mondta Kröel-Dulay György, a tanulmány egyik társszerzője. – A vizsgált homoki gyepek talajának széntartalma ugyanis az egyik legalacsonyabb volt a szintézisbe bevont 49 kísérlet között, és itt nem is tapasztaltunk változást a talaj széntartalmában hosszú távú melegítés hatására sem.”

A Yale kutatói által vezetett vizsgálat egyértelműen kirajzolja a trendet: ahogy nő az átlaghőmérséklet, úgy csökken a talajok széntartalma, ami a légkörbe kerülve pozitív visszacsatolásként gyorsíthatja a globális felmelegedést.

http://www.nature.com/nature/journal/v540/n7631/full/nature20150.html

http://mta.hu/tudomany_hirei/tovabb-gyorsitja-a-globalis-felmelegedest-ha-szenet-veszitenek-a-talajok-107360

tabs-top
More in Környezetvédelem, Science & tech
„Legjobb a legjobbak között” – európai minősítést kapott a Pannon Magbank az őshonos növények magjainak gyűjtésében

A „legjobb a legjobbak között” minősítést kapott az Európai Unió LIFE-Nature programjában megvalósított pályázatok közül a Pannon Magbank, amelynek keretében...

Close