Új MOL Bubi-állomások Újbudán

Információnk szerint az egy évvel ezelőtti megújulása óta májusban a kerékpárokat már mintegy két millió alkalommal használták. Ráadásul további helyszínekkel bővült a MOL Bubi hálózata, mivel Újbudán tíz új gyűjtőállomáson lehet a kerékpárokat felvenni vagy lerakni. A fővárosiak igényeit kiszolgálva nem csak új gyűjtőállomásokkal, hanem 900 vadonatúj MOL Bubi kerékpárral is bővül a rendszer – idén ebből 350 darab bicikli kerül az utcákra.

Május utolsó dekádjától újabb állomásokkal bővül a MOL Bubi közbringa-hálózat a Fővárosi Önkormányzat, a Budapesti Közlekedési Központ és az Újbudai Önkormányzat együttműködésében. Az új, XI. kerületi gyűjtőállomások hivatalos átadása egybeesett a MOL Bubi megújulásának május 20-i, egyéves évfordulójával, amit egy sajtótájékoztató keretében ünnepeltek meg a szervezők.
Átalakuláson megy át a főváros, amelyben fontos szerepe van a MOL Bubinak, a most átadott új bringaállomások hozzájárulnak, hogy fenntarthatóbbá váljon a város – mondta az eseményen a főpolgármester. Szerinte igazi bringás forradalom zajlik Budapesten, ami bár mindenkiben felvet különböző kérdéseket, de ez a változás tartósnak tűnik, hiszen a MOL Bubit nagyon szeretik a fővárosiak. Vagyis sokkal többen használják, mint korábban.
A sajtótájékoztatón a BKK vezérigazgatója hangsúlyozta, hogy amíg 2020-ban mintegy 170 millió forint veszteséget termelt a rendszer, az idei üzemeltetési évben – 2021. májusától 2022. május 19-ig – a 370 milliós üzemeltetési költséget fedezik a felhasználói- és szponzorációs bevételek. Sőt, várhatóan néhány tízmilliós többletre számíthat a társaság. Ez 200 millió forintos javulás 2020-hoz képest. A BKK vezetője hozzátette: az előző rendszerhez mérten a legnagyobb növekedést a díjbevételekben érte el a MOL Bubi a felhasználók számának ugrásszerű növekedése miatt – úgy, hogy közben az árak csökkentek – a BKK nagyjából megtízszerezi a bevételeket az első üzemeltetési évben. A második évben a hálózat bővítésével az üzemeltetési költségek is emelkednek – ez hozzávetőleg 420 millió forint körül alakulhat -, de a MOL Bubi által generált bevételek és a szponzorációs támogatások eredményeként a cég a következő évben is nullszaldós működésre számít.
Magyarországon évente 12 ezer ember életébe kerül a légyszennyezés, amiből sajnos nagyban kiveszi a részét Budapest – erről már a XI. kerület polgármestere beszélt. A városvezető szerint éppen ezért a kerület nemcsak 16 millió Ft-tal járul hozzá az új gyűjtőállomások kialakításához, hanem a jövőben minden egyéb támogatást megad ahhoz, hogy a kerület lakosai egészségesebben élhessenek. Ugyanezt a gondolatot erősítette meg Újbuda alpolgármestere, aki jelezte: az új MOL Bubi állomások kialakítása beleillik a kerület fejlesztési koncepciójába. Hiszen az a céljuk, hogy azok is kerékpárra üljenek a térségben, akik eddig a városi biciklizést nem érezték biztonságosnak. Az alpolgármester szerint a kerületben található új kerékpársávok már biztosítják a biztonságos közlekedés feltételeit.
A MOL-csoport Mobilitás vezetője arról beszélt az eseményen, hogy a társaság hosszú távú stratégiájában kiemelt szerepe van a fenntarthatóságnak. A MOL célja, hogy a jövőben ne üzemanyaglitereket, hanem kilométereket értékesítsen. Czikora Tamás jelezte, hogy Budapesten felgyorsult a mobilitás fejlődése és büszke arra, hogy a MOL nagy mértékben hozzájárult a városban elérhető mobilitási lehetőségek bővüléséhez, az egyéni és közösségi közlekedési formák elterjedéséhez, ideértve a biciklis közlekedést is. A vállalat működteti Budapest legnagyobb flottából álló autómegosztó szolgáltatását több mint százezer felhasználóval, emellett a budapestiek a MOL Bubit is sokszor használják – az elmúlt egy évben két milliószor utaztak a biciklikkel.
A statisztika alapján a rendszer iránt hatalmas az érdeklődés, volt már olyan májusi nap, amikor majdnem 13 ezer alkalommal használták a kerékpárokat, ami abszolút rekord. Az átlag májusban 11 ezer körül alakult. A budapestiek jellemzően 15 perces utakra használják a kerékpárokat, a szolgáltatás rugalmasan kombinálható a közösségi közlekedés egyéb eszközeivel.
Sz.A.

tabs-top
More in Életmód
A balatoni hajózási szezon megnyitása

A bolond áprilisi időjárás igencsak megtréfálta az április 16-án (Nagyszombaton) rendezett sajtóeseményen résztvevőket. A megtévesztő napsütés ellenére az erős szélben...

Close