Szóka Júlia, akit elvarázsolt az operett

Primadonnaként 35 éve debütált a Budapesti Operett Színházban, és tíz évvel később, 1998-ban az Év primadonnája lett Lehár Ferenc Cigányszerelem című operettjének Zórika szerepében nyújtott alakításáért. Kislánykori álma vált valóra, amikor belépett a „mosoly országába”, azóta is védjegye a mosolya és a hangja. Szóka Júlia még ma is ennek a műfajnak az egyik legjelesebb művelője, de klasszikusokat, nótákat, örökzöldeket is magas színvonalon énekel.

Hosszú éveken át sűrűn volt látható a Duna TV Kívánságkosár című műsorában, játszott a Barátok közt televíziós sorozatban, naponta hallható a Dankó Rádióban, és találkozhatunk vele az Önök kérték című népszerű televíziós műsorban, mint legközelebb is, december közepén egy kerek évforduló, 60. születésnapja alkalmából. Lapunk is ez apropóján kérdezte az örökifjú művészt, aki tavaly Dankó Pista Életműdíjat kapott:
– Hogyan kezdődött a pályája, mindig énekes-színész akart lenni?
– Igen, de gyerekkoromban még nem tudtam, hogy melyik műfajt válasszam. Általános iskolás koromban kiderült, hogy szép hangom van, több Ki mit tud-on énekkategóriában első helyezést értem el, így predesztinálva éreztem magam, hogy ez legyen a hívatásom. Édesanyám, akinek tanácsait mindig megfogadtam, azt javasolta, hogy ne a Színművészeti Főiskolára jelentkezzek, hanem inkább zenei pályára. Szerinte a génjeimben hordom a színpadi rátermettséget, de a hangképzést nagyon komolyan kell venni, és magas fokon kell az énektechnikát tanulni jó tanároktól, hogy később bármit el tudjak énekelni. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán Bach: János passiójával debütáltam, később több műfajban, operettben, nótában, könnyűzenében, klasszikus dalokban álltam, illetve állok színpadra a mai napig is. Az előadó művészi diploma mellé megszereztem a zenepedagógusi diplomát is.

– Kitől örökölte a szép hangját?
– Édesanyámtól, aki éveken keresztül tanult énekelni, gyönyörű hangja volt, de a karrier helyett inkább a családot választotta, két gyermeket szült, az öcsémmel együtt ma is Veszprémben él. Édesapámmal tagjai voltak a híres Veszprémi Vegyeskarnak, sajnos ő már nincs köztünk. Nagybátyámnak, Simon Géza érdemes és kiváló művésznek is szép hangja volt, haláláig a Győri Nemzeti Színház örökös tagjaként zenés darabokban és filmekben jeleskedett. Nagy bánatomra, vele soha nem játszhattam egy színpadon.
– Hová járt iskolába?
– Annak ellenére, hogy veszprémi a családunk – az általános iskolát ott végeztem el. Pápán jártam a Türr István Gimnázium óvónőképző szakára, ahol Eisenbeck Ágotánál tanultam énekelni. Érettségi után eldöntöttem, hogy a színházi szakmát választom, hiszen már gyerekként vonzott a színpad, kislányként három évadban felléptem a Veszprémi Petőfi Színházban, ahol Nyuszika szerepét játszottam Tamási Áron Búbos vitézében. Első mondatom így hangzott: „Nekem nyúl a nevem, a lábam a kenyerem.” Nem gondoltam volna, hogy a mondat második fele egy életre meghatározza a pályámat. Igaz, egy primadonnának elsősorban nem a lába a kenyere, hanem a hangja, de azért jól kell táncolnia is, minden mozdulatával eleganciát kell sugároznia. A pápai évek után a győri konzervatóriumban tanultam zenei szakmai tárgyakat, például zenetörténetet, összhangzattant. Színész nagybátyám tanácsára a Háry Jánosban szerepeltem az énekkarban, Magyar Mária és Bede-Fazekas Csaba játszották a főszerepet. Diákként rajongtam azokért a színészekért, akik később a kollegáim lettek. Így a színház, párhuzamosan az iskola mellett, része lett az életemnek.
-1988-ban diplomázott. Utána rögtön a Budapesti Operettszínházhoz szerződött?
– Utolsó éves főiskolásként olvastam egy felhívást: a Pécsi Nemzeti Színház, szoprán szólista szerepkörben tart meghallgatást. Próbát énekeltem, ami olyan jól sikerült, hogy máris felkínálták Puccini Bohéméletének Mimi és a János vitéz mindkét szoprán szerepét. A magánélet azonban közbeszólt. Férjem, és a gyerekvállalás miatt nem akartam vidékre szerződni. Azt kértem a pécsiektől, hogy várják meg, míg az Operettszínháznál is próbát énekelek. Ott is megfeleltem, így Keszler Pál igazgató felvett a Nagymező utcai teátrumba. Érdekes módon nem hittem abban, hogy ez a meghallgatás sikerülhet, ezért Makláry László karnagytól megkérdeztem, hogyan sikerült a próbaéneklésem? Még azt is felvetettem neki, hogyha szólistának nem felelek meg, szívesen ott maradnék a színház énekkarában, csakhogy a műfaj közelében lehessek. Makláry csodálkozva kérdezte: „Maga tisztában van a képességeivel?” Így lettem az Operettszínház primadonnája, 1988-ban.
-Jól indult a pályája…
– Valóban, nem panaszkodhatok, hiszen alig néhány hét után, egy főszerepet bíztak rám, Lehár Ferenc A mosoly országa című világhírű operettben. Aztán sorra jöttek a nagy primadonna főszerepek, a Csárdáskirálynőben, a Lili bárónőben, a Cigányszerelemben, a Cirkuszhercegnőben, a Gül babában, a Mária főhadnagyban, a Marica grófnőben, a Sibyllben, a Luxemburg grófjában, de akadt egy szubrett szerep is, Strauss, Denevér című operettjében. Az Operettszínház mellett, vendégként, oszlopos tagja voltam a Hidvégi Miklós vezette Művész Színháznak is, amivel tizenöt éven át jártuk a világot. Igaz, az Operettszínházzal is több földrészen megfordultam.
– Ezek szerint elmondható önről, hogy a világjáró primadonna?
– Igen, ha nem tűnik szerénytelenségnek: Európát többször bejártuk a társulatokkal, de sokszor turnéztam Amerikában, Japánban és Kanadában is. Mindegyik ország nagy élmény volt a számomra, de talán a legjobban Japán fogott meg az egzotikussága miatt. Szerencsére, ott is többször jártam. Ami a legnagyobb meglepetés volt a számomra, alig hittem el, hogy arra felé mennyire szeretik az operettet, és a műfaj képviselőit, amerre felléptünk, szinte mindenütt rajongással fogadtak bennünket. A Távol-Keleten, szimfonikus zenekarral, és a világhírű Kossuth-díjas prímás, ifjú Sánta Ferenc együttesével is többször koncerteztem. Idehaza pedig olyan, világszerte közvetített Interoperett szilveszteri műsorokban léptem fel a Vígadóban, amelynek köszönhetően próbaéneklésre hívtak Klagenfurtba.
– Kikkel lépett fel a húsz év alatt?
– Az operett színjátszás színe-javával, Petress Zsuzsától Zentai Annáig, Farkas Bálinttól, Virágh Józseftől, Jankovts Józseftől Oszvald Marikáig, de példaképemmel, Németh Marikával is, aki – igen büszke vagyok rá – egy tévényilatkozatban az utódjának nevezett meg, de duettet énekeltem televíziós műsorokban, Darvas Ivánnal és Oszter Sándorral is, Fellegi Ádám zongoraművésszel pedig egy Liszt-esten. Musicalben is kipróbálhattam magam, játszottam a legendás Rockszínházban, például a Nyomorultakban, de nagy megtiszteltetés ért évekkel ezelőtt, amikor Miklós Tibor, a Rockszínház egykori vezetője, felkért a Freddie Mercury emlékkoncertre, amelyen Montserrat Caballe, a világhírű operaénekesnő bőrébe bújhattam. A híres Barcelona dalt énekeltem el Serbán Attilával, többek között a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon, óriási sikerrel. Nem hittem volna, hogy egyszer majd magyar-spanyol nyelven sikerre vihetem ezt a gyönyörű dalt. Olyan kiváló rendezőkkel dolgozhattam együtt az évek alatt, mint Vámos László, Szinetár Miklós, Seregi László, Horváth Péter, Iglódi István, Vándorfi László és Halasi Imre.
– Kitől tanulta a legtöbbet?
– Németh Marikától, a primadonnák primadonnájától, akinek nagyban köszönhetem, hogy én is ebben a műfajban próbálok jeleskedni, mert kisgyermek koromban, mikor láttam a tévében egy filmben, akkor mondtam ki először, hogy én is operett énekes akarok lenni. S milyen az élet? Két évtizeddel később néhány darabban, és tévéműsorban a partnere lehettem, így elleshettem tőle azokat a finomságokat, amelyek tehetség nélkül megtanulhatatlanok. Németh Marika kedves, segítőkész, minden allűrtől mentes nagyszerű énekes-színésznő volt, aki végig emberközeli maradt, nem csak bálvány.
– S ön, mennyire maradt emberközelinek, illetve mennyire primadonna a civil életben?
– Semennyire! Szét tudom választani a kettőt. Mindig természetesen viselkedem anyaként, társként, barátként. Minden sztár allűrtől mentes vagyok, például nem ittak még soha a cipőmből pezsgőt, mint annak idején a Honthy Hannáéból.
– A magánéletben is mindig könnyed, vidám, mint a színpadon?
– Igyekszem megtartani a vidámságot, hiszen a lételemem a mosoly és a szeretet. Élni és dolgozni csak jó hangulatú közegben lehet, ahol érzi az ember a mások szeretetét, de ez napjainkban kevésbé mondható el, ezért sem hiányzik már nekem nagyon a társulati élet. A sok intrika és rosszindulat koptat és megmérgezi az emberi kapcsolatokat.

– Az operett szerelmes műfaj… A primadonnának van kedvenc bonvivánja, akibe akár bele is szeret?
– Arra a pár órára, amíg a színpadon vagyok, valamennyi bonvivánba beleszeretek, ahogy a szerepem meg is kívánja, mint például, akikkel a legtöbbet játszottam, Jankovits Józsefbe, Leblanc Győzőbe és Virágh Józsefbe is. Mindig bele tudtam élni magam abba a helyzetbe, amelyet a primadonnától elvár a közönség.
– Hogyan fogalmazná meg, mi az operett sava-borsa?
– A humor, a vidámság, a mosoly, a könnyedség, és a már említett szerelem. Humorral, szép zenével telített mese, ami nélkül nincs operett! Ezt a műfajt csak azoknak szabad művelniük, akik nem eljátsszák, hanem megélik szerepüket. Engem még ma is elvarázsol az operett!

– Meddig lehet primadonna a primadonna?
– Ameddig illúziót tud kelteni. Erre jó példa Honthy Hanna és Németh Marika, akik még hetvenen, sőt nyolcvanon túl is a színpadon ragyogtak.
– Az ön sokoldalúságát bizonyítja, hogy több prózai darabban is kipróbálhatta tehetségét..,
– Szerencsémre a Turay Ida Színházban például a primadonna főszerepek mellett, Csurka István Döglött aknák című darabjában az ápolónőt játszottam Koncz Gáborral és Ujlaki Dénessel, míg a Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című darabjában, a víg özvegyet. Ezen kívül kabaréban is játszottam Nyertes Zsuzsával, az Egy fekete, egy szőkében, aminek az alcíme: Egy Nyertes Zsuzsa és egy Szóka-mondó Júlia, bejártuk vele az országot és Svédországot is. Persze ebben sem maradnak a nézők zene és ének nélkül…
– Egyébként szókimondó?
– Eléggé, nem szeretem véka alá rejteni a véleményemet, különösen, ha igazságtalanság ér.
– A színészi mesterségen túl, Zeneművészeti Főiskolai tanári diplomáját is hasznosítja az érdi Lukin László Alapfokú Művészeti Iskolában, ahol a népdaltól az operáig, több műfajt oktat, s igyekszik átadni színpadi tudását is. Kiemelkedő szakmai munkáját miniszteri elismeréssel jutalmazták.
– Örömmel töltött el ez a kitüntetés. Harminc éve élek Érden és húsz éve tanítok a „Lukinban”, amelyet bárhol járok a világban, és bárhol nyilatkozom, tévében, rádióban, újságokban, mindenütt népszerűsítem. Akár csak Érdet, ahol nagy öröm a számomra, hogy a város vezetése igényt tart rendezvényeken művészi munkámra, és nemrég Érd Városáért kitüntetést kaptam. Művésztanárként büszke vagyok rá, hogy tanítványaim jól szerepelnek az országos énekversenyeken, Ki mit tud-okon, fesztiválokon.
– Milyen tervei vannak? Mit szeretne még elérni a művészi pályán?
– Nagy szerepálmaim már nincsenek, de természetesen nem mondok nemet, ha felkérnek egy-egy szerepre, mint legutóbb is, amikor Teremi Trixi a Rátonyi Róbert Színház igazgatója, aki a Sybill című operett egyik főszerepére hívott meg.
– Milyen évet zár 2023-ban?
– Nem lehet panaszom erre az évre, rengeteget dolgoztam, felléptem különféle rendezvényeken az ország legkülönbözőbb helyein. Nemrég Nyíregyházán énekeltem Kovács István szakrális költő könyvbemutatóján, december elején pedig Debrecenben lépek fel egy nótaesten. December 14-én, Érden a Szepes Gyula Művelődési Központban rendezik meg születésnapi gálaműsoromat teltházzal, Budai Beatrix és Buch Tibor énekesekkel, Nyáry László prímás zenekarával. Nem fogok unatkozni a következő hetekben sem, s remélem a jövő év is sok fellépést tartogat a számomra…

Temesi László

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék