Színpadi főszerepben a sikeres főorvosnő

Ritkán fordul elő, hogy egy országosan ismert pszichiáter, több rangos szakmai (orvosi) társaság tagja, alkalmasint vezetője, rendkívül nagy elfoglaltsága mellett egy merőben más miliőben is otthonosan mozog. Nevezetesen a színjátszásban is örömet talált, sőt sikereket ért el. Erről a „kettős” szerepről kérdezzük a neves főorvosnőt, dr. Sineger Eleonórát. Iskoláskorunkban kezdődő barátságunkra tekintettel természetesen tegeződve teszem fel a kérdéseket.


– Úgy tudom ifjú korodban Madame Curie volt a példaképed, az ő útját akartad követni. Hogyan alakult mégis másképp?

– Ez valóban érdekes! Nagyban hozzájárult a döntésemhez, hogy 4. gimnáziumban nem volt kémia és valahogy az orvoslás felé terelődött a figyelmem. A mottóm akkoriban ez volt: térdre hullni, hogy mások fájdalmát felemeljem. Az emberi lélek azután a 6. évben teljesen magával ragadott, úgy éreztem, ez a legmagasabb rendű munka számomra, amit el tudok érni.
Rájöttem, hogy fantasztikus kaland az élet sodrában a páciens által elveszett Ősbizalom élményét közösen újra megtalálni, aki ezáltal nyitottá válik az apró örömökre és eltölti a lelki béke. Így lettem lélekgyógyász, ez a hivatásom, a munkám, a hobbim.

– Mondanál pár szót a pályaválasztásodról, szakmai orientációdról? Persze nem valami szakmai önéletrajzra gondolok.

– A SOTE Általános Orvosi Karán végeztem, majd Hans Carl Leuner relaxációs, imaginációs terápiás tanfolyamán (Szeged) és a Freudi Csoportanalitikus, Csoportterápiás képzésen vettem részt. A szakképesítéseken kívül két specializációm lett, a pszichiátria és addiktológia. Szeretem az embereket, a filozófiát, a lélektant, a természetet, az út felfedezését lélektől lélekig. Ez egy nagy kaland, ahol közösen tudjuk elhárítani az akadályokat,megoldani a rejtélyeket, megtalálni a kincseket.

– Azt is tudom rólad, hogy közben fülakupunktúrás szakvizsgát is tettél és az Okleveles Egészségügyi Szakmenedzser Posztgraduális Egyetemen a minőség-menedzser képesítést is megszerezted.

– Igen, nagyon élveztem, hogy ismét tanulhatok, egyébként ennek a posztgraduális diplomának a megléte szükséges volt az Országos Addiktológiai Intézet igazgatói posztjának betöltéséhez.

– Ilyen imponáló végzettségekkel felvértezve mik voltak a fontosabb munkahelyeid, ahol kamatoztatni tudtad széles szakmai tudásodat?

– Röviden válaszolva: GYKI-ben Pszichopharmakológiai Kutató Orvosként dolgoztam a pszichofarmakológiai osztályon, van is egy gyógyszerszabadalmam, ami nálunk nem, csak Franciaországban lett gyógyszer (Antiagresszív és afrodiziákus hatású szer). Pomázon a Munkaterápiás Intézetben részlegvezető orvos, aztán az OPNI VII. Pszichiátriai, Addiktológiai osztályán részlegvezető főorvos voltam. Majd a Rottenbiller utcai Ideggondozó helyettes főorvosa lettem. Ezután jött az Országos Addiktológiai Intézet megbízott főigazgatója státusz. Emellett az OPNI és OAI megszüntetéséig az OAI Budakeszi modellgondozójának vezető főorvosa is voltam rész munkaidőben. Jelenleg a LORKAMIL KFT. egészségügyi szolgálat TÁMASZ gondozójának főorvosa, és a KIMM Ráckeresztúri Drogterápiás Otthon pszichiáter szakorvosaként dolgozom, valamint egy héten egyszer magán praxisom is van.

– Azt tudom, hogy szakmai körökben, különösen az addiktológiai szereped volt igen ismert, mondhatni országos szinten is.

– 1996-2007 között a Magyar Addiktológiai Társaság elnöke voltam, ez alatt az idő alatt 5 nemzetközi és 9 országos illetve regionális kongresszus szervezése fűződik a nevemhez. Jelenleg is az Addiktológiai Szakmai Kollégium tagja vagyok.

– Ilyen gazdag szakmai múlttal (és jelennel!) alkotó orvosi tevékenységed és nagy családi elfoglaltságod mellett hogyan tudtad mindezt színjátszási tevékenységgel is színesíteni? Honnan és mikor jött a színjátszás ötlete?

– Kicsit messzire nyúlik a visszaemlékezésem. Egy Duna melletti séta során megakadt a szemünk férjemmel Dunaalmáson egy igen öreg (később megtudtuk: 400 éves) barokk malom épületén. Romosan állt, kidőlt-bedőlt falakkal, a tetőbe kapaszkodó fákkal. A csend, a békés táj, a legelésző, időnként vízbe gázoló tehenek látványa elbűvölt minket. Így a sorsunk e pillanattól összekötődött a maloméval, amit megvettünk, felújítottunk és családi nyaralóvá tettünk. Az már egy óriási bonusz volt, hogy hamarosan megismerkedtünk az ott szintén nyaraikat töltő budapesti értelmiséggel és a terasz-avató bulin megszületett a színtársulat ötlete. Ugyanis a felújított malom teraszán döntöttük el, hogy színházat fogunk csinálni, ha nagyképű lennék: teremteni. Nekem korábbról is vannak színjátszós élményeim, gyerekkoromban rendszeresen jártam a rádióba, televízióba, gyermekszíndarabokba, amit nagyon élveztem, és be kell vallanom, többet kerestem akkoriban vele, mint az apukám.

– És milyen nevet adtatok a színházatoknak ?

– Megalakult a Dunaalmási Öregmalom Színtársulat, a férjem által teljesen korhűen felújított Öregmalomról elnevezve.

Öregmalom szintársulat

– Elsőként hol léptetek fel és milyen előadással?

– Hunyady Sándor: Lovagias ügy című darabját 2015. február 21-én a kőbányai evangélikus gyülekezethez tartozó Kápolna Színpadon adtuk elő.

– Nagy örömömre Vaszary Gábor: Klotild néni c. bohózatának főpróbáját láthattam az előadásotokban, és mondhatom nagyon tetszett. Szinte bakik sem voltak, pedig „csak” főpróba volt. Ott Te a feleség szerepét alakítva főszereplő voltál. Kikkel játszottál együtt e darabban?

– A másik főszereplő – egyben a darab rendezője – Entz László volt, „mellesleg” profilvezető érsebész, egyetemi tanár, a Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika orvosa.
Minthogy lényegében nem ismert színészekről (=amatőrökről) van szó, a neveket most nem sorolnám fel, csupán érdekességként megemlítem, hogy a hírneves Zenthe Ferenc fia is játszik a darabban.

– Ha jól tudom, Csiky Gergely: Nagymama c. művét tervezitek előadni a közeljövőben a Klebelsberg Kunó Művelődési Házban.

– Igen, ha vége lesz a Covidnak, a Nagymamát több helyen is várják, A Klebelsberg Kunó Művelődési házban Budán, Komáromban, Tatán, Almásfüzitőn és persze Dunaalmáson is.

– Mit jelent a lelkednek egy-egy szerepre való felkészülés? Segíti-e a pszichiátert a díva, gépírókisasszony vagy a nagymama szerep és fordítva: a szerepek hatással vannak-e a pszichiátriai munkádra?

– A játék a komoly lélekgyógyászati munka után lelki felfrissülést, kikapcsolódást nyújt és mellette a ráérző, beleélő képességet is nagy mértékben fokozza. Munkámat segíti, a játék pedig kiegészíti és teljesebbé teszi életemet.

————–

Internetes lapunk nevében köszönöm az érdekes beszélgetést. További eredményes orvosi tevékenységet és sikeres színházi szerepléseket kívánok. Megtiszteltetésnek venném, ha a következő előadásotokon lapunk részéről nézőként ott lehetnék. Remélem abban is főszereplőként látlak viszont.


Dr. Kővári Marietta

tabs-top
More in Kultúra
Hide the Pain Harold jakutföldi utazása

A történt múlt év októberében kezdődött, amikor a COVID járvány második hulláma lecsendesülésének köszönhetően még működtek az uszodák. Hogy, hogy...

Close