Szeretet felsőfokon

Az alábbi tiszteletet parancsoló gondolatokat a média egyik jeles képviselője tollából ajánljuk az Olvasóink figyelmébe – az Anyák napja kapcsán. Úgy gondoljuk, szerzőnk sokunk nevében emlékezik vissza a történésekre. Mindezt természetesen az Édesapákra és szeretteinkre is értendően…

Lassan húsz éve, hogy elmentél, Anyu. Azt hittem, az idő majd elvégzi a dolgát, tompít, kisimít, elcsendesít. De nem így lett. A fájdalom nem múlik el, csak átalakul, beépült a napjaimba, és megtanultam vele együtt lélegezni. A hiányod nem pótolható, nincs rá szó, nincs rá másik ember.

Kereslek egy illatban, ami hirtelen megállít egy hangban, egy virágban, ami mintha üzenne. S néha egészen váratlanul érzem, hogy itt vagy. De aztán jön a csend, és vele a kérdések. Vajon jobb ott, ahol most vagy? Van egyáltalán „ott”? Léteznek angyalok, vagy csak mi nevezzük így a hiányt, hogy elviselhetőbb legyen? Mi van, ha nincs semmi más, csak az, amit itt hagytatok bennünk? És ha mégis van, akkor vajon látod mi történik velünk? Hallod, amikor gondolatban hozzád beszélek?

A bátyám már két éve utánad ment. Néha azt képzelem, hogy most már nem vagytok egyedül, hogy ott vagytok együtt. Máskor meg elfog a kétely: mi van, ha ez csak az én kapaszkodóm, egy történet, amit magamnak mesélek, hogy ne legyen annyira végleges az, ami történt.
Számomra az Anyák napja már rég nem ünnep. Inkább egy törékeny határ a múlt és a jelen között. Egy nap, amikor még erősebben érzem a hiányt. És mégis valami miatt nem tudok teljesen lemondani arról a gondolatról, hogy talán van folytatás. Hogy a szeretet nem áll meg a földnél. Ha nincs is biztos válasz, azért lehet remény.

Talán nem az a fontos, hogy pontosan tudjuk, van-e élet ott fenn. S ha van bármi a túloldalon, akkor hiszem, hogy ez a szeretet elér Hozzátok is….

Joó Géza

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék