Szabadkai történet

Néhány percre a magyar határtól található a volt Jugoszlávia, a mai Szerbia soknemzetiségű városa, Szabadka. A város története az ősidőkbe nyúlik vissza. Területén haladnak keresztül az Ázsiát Európával összekötő útvonalak, ideális lehetőséget biztosítva a kereskedelemnek. Az itt élők évszázadok óta ki is használják ezt a lehetőséget, így van ez napjainkban is. Már a hatvanas években is híre volt a piacuknak.

Úgy, mint most, már akkor is mindent lehetett itt kapni. Szerbek, magyarok, németek, szlovákok, horvátok, bunyevácok, görögök, törökök, zsidók, örmények, cigányok és számos más nemzetek szívesen választották megélhetési helyüknek a települést, illetve szívesen fordultak meg a térségben. Napjainkban már érvényesül a békés egymás mellett élés, kár hogy nagy árat fizettek, fizettünk érte. A helyiek szerint alig akad olyan család, aki ne gyászolna valakit, és olyan is kevés van, akinek ne a messzi távolban élne közeli családtagja és nem biztos benne, hogy látja még.

Én megvallom, nem hittem a hetvenes években is gyakori megjegyzéseknek, hogy addig jó míg Tito él, és ha ő meghal, a népek egymásnak esnek. Aztán megváltozott az a nyugodt világ, már nem mondták a szerbek testvérüknek a horvátokat, és ott találták magukat karddal a kezükben egymással szemben. Kiderült, hogy Jugoszlávia egy paradox ország volt – ahogy Miljenko Jergovics Szarajevóban született horvát író mondja. Olyannyira igaz, hogy ma már senki sem tudja megmondani, milyen is volt valójában. Mára csak a hozzám hasonló öregekben él nosztalgia iránta, mert ott annak idején a tengerpart mellett nyaralhattunk, banánt ettünk az utcán a fáról, a magyar disszidálni vágyókra nem lőttek az olasz határukon, jó lemezeket lehetett kapni, és legfőképpen farmert lehetett hozni Cézár konyakkal. (Ma már nem tudnám megmondani, hogyan tudtam meginni!) Máris visszatértünk a piachoz, ahol élmény válogatni a különféle gyümölcsök, zöldségek között. Élmény betérni egy pékségbe, cukrászdába, vagy étterembe a délszláv falatokért, ízekért.

Felidézve a múltat, böngészve a történelemkönyveket, olvashatjuk, hogy a Kárpát-medencébe érkező honfoglaló magyarok szláv népcsoportokat találtak ezen a vidéken, egyes vélemények szerint IV. Béla királyi jobbágyokat telepített ide, így alapította a várost. 1439-ig királyi birtok, majd ezután Hunyadi kézre került. Mátyás király 1464-ben Dengelegi Pongrácz János erdélyi vajdának, a kiemelkedő törökellenes hadvezérnek adományozta, aki egy korábbi földvár helyére várat épített 1470-ben. A mai ferences templom helyén álló vár nemcsak uradalmi központ, hanem katonai erődítmény is. Ezzel elindult Szabadka városiasodása. Corvin János adományként Török Bálint apjának, Török Imre, nándorfehérvári bánnak adta Szabadkát 1504-ben.

Az 1514-es parasztlázadás nem kerülte el ezt a térséget sem, súlyos károk érték, majd a mohácsi vész utáni zűrzavaros időszak következett. A törökök 1542-ben elfoglalták Szabadkát, majd mintegy másfél évszázad elteltével, 1686-ban szabadult csak fel. A török megszállás után alig maradt magyar a városban. Elkezdődik az elnéptelenedett területek újratelepítése, a rigómezei csata után a délről felfelé haladó ortodox lakosság mellé katolikus vallású délszlávok érkeznek, ezek a mai horvát és bunyevác (katolikus) valamint a szerb (ortodox) lakosság elődei. A települést Mária Terézia 1743-ban mezővárosi rangra emelte, majd 1779-től szabad királyi várossá nyilvánítja. Szabadka szabad királyi városi rangra emelkedése gyors fejlődést hozott. A török idő alatt elnéptelenedett puszta benépesítését a városi tanács szervezi meg, a város fejlődésével arányosan érkeznek a történelmi Magyarország magyar lakta vidékeiről a lakosok.

Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc idején a város a győztes kaponyai csatának köszönhetően magyar kézen maradhatott. A kiegyezés után elindult a fejlődés és a városiasodás, kialakult a város mai képe. 1869-ben elindult a vasút, 1896-ban megnyílt az első villanytelep, egy évvel később Palics és Szabadka között villamos járt. Ekkor nyerte el a város szecessziós arculatát. 1920. június 4-én Szabadkát elszakították a történelmi Magyarországtól, a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság része lett. 1941 és 1944 között ismét Magyarországhoz került. Az 1942-es délvidéki razzia során 180 szerb polgári személy esett áldozatul a magyar katonáknak, 1944 végén pedig a visszatérő szerbek mintegy 7000 magyar lakost gyilkoltak meg. A Törött szárnyú turulmadár emlékműve a Zentai úti temetőben a megtorlás áldozatai előtt tiszteleg.

Szabadkának a XX. század elején már 100 000 lakosa volt, ezzel Magyarország legtöbb lelket számláló települései közé tartozott. A délvidéki magyarság szellemi központja lett a város.

A jelenlegi gyáripart tulajdonképpen akkoriban alapozták meg: köztük a Hartmann és Conen húsfeldolgozó (az egyetlen olyan cég az országban, amely hűtőházzal rendelkezett és külföldre szállított), az 1904-ben alapított Klotild kénsav- és műtrágyagyár, a Ruff testvérek (Adolf és József) akik 1917-ben megkezdték a cukorkagyártást, az 1923-ban létrehozott Sever villanymotorgyár, stb.

A városban sétálgatva láthatjuk a vasútállomással szemben elhelyezkedő, a magyar szecesszió egyik remekművét, Raichle-palotát Évszázados platánfák takarják és védik a kétszintes épületet. A helybeliek Cifra palotaként emlegetik a Raichle Ferenc építész által, családi otthonnak tervezett csodálatos építményt.

Barangolásra csábít a korzó, ami a város leghosszabb sétáló utcája. Nem messze tőle a Népszínházat találjuk. A klasszicista stílusú épület Skultéty János tervei alapján készült 1854-ben. A bejáratnál 6 korinthoszi oszlop áll. Eredetileg szállodának készült, de fennállása óta színházként funkcionál. Magyar-, szerb- és horvát nyelvű előadásokat játszanak. 1915-ben az épület tűzvész martaléka lett, csak a főtérre néző falai maradtak meg, jelenleg átépítés alatt áll, most már sajnos csak az oszlopai maradnak meg a klasszicista épületnek. Nagy színészeink közül Blaha Lujza, Latabár Árpád és Kabos Gyula többször is játszottak a színpadán.

A városháza Szabadka és a délvidéki szecesszió szimbóluma, amolyan parasztszeci, ahogyan becézik. Az 1908 és 1912 között Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján készült épület a magyar népi motívumokat is gazdagon képviseli. A két alkotó mellszobra megtekinthető a városházával szemben a parkban, a kék szökőkút mellett. Díszes balkonok és ablakok, Zsolnay kerámiák, kovácsoltvas kapuk, fafaragások, pazar tetőzet kápráztatja el a látogatót. Hossza 105 méter, 76 méter magas és 55 méter széles. Tornya kilátó. Az épület legjelentősebb terme, a tanácsterem vagy Díszterem, festett üvegablakai részben Róth Miksa alkotásai, melyek a Magyar történelem nevezetes alakjait ábrázolják, Árpád vezért, Szent István királyt, Mária Teréziát és számos más történelmi személyt. Az első világháború után az új szerb hatalom képviselői eltávolították az üvegablakokat, majd 1941-ben visszakerültek eredeti helyükre.

A Komor Marcell és Jakab Dezső tervei alapján 1902-ben készült zsinagóga a magyar szecesszió egyik legkiválóbb alkotása. Ezzel az épülettel Szabadka felzárkózott az európai építészet élvonalába. Az épület terve szegedi pályázatra készült, de mivel ott nem nyert, így Szabadkán valósult meg a századfordulós zsidóság gazdagságát is jelképező 776 négyzetméteres izraelita imaház. Zsolnai kerámiák és terrakották, festett ablakok díszítik az épületet. Rabitz-szekezetű kupolája egyedi, azonban a laza talaj nem tudná megtartani a hagyományos módon kialakított kupolát, ezért földbe süllyesztett betonoszlopok tartják. 1975 óta az UNESCO a világ 100 legveszélyeztetettebb műemléke között tartja számon. Felújítása ma is zajlik. Kertjében a holokauszt áldozatainak emlékműve áll.

Végül zárjuk beszámolónkat a magyar irodalom zsenijeivel, Csáth Gézával és Kosztolányi Dezsővel. A városi Gimnázium a Zsinagógával szembeni sarkon áll. Szintén Raichle Ferenc tervezte. Egykori diákja volt Kosztolányi Dezső, az ő írói tevékenységének egy emlékszoba állít emléket az épület egyik földszinti termében. A Gimnázium sokat jelent a szabadkaiaknak, többet, mint egyszerű iskola. S talán többet jelent minden anyanyelvét szerető magyarnak is, hiszen ebbe az iskolába járt Kosztolányi Dezső, „a legszebb szavú” költőnk. Édesapja, Kosztolányi Árpád 1901-től tizennyolc éven át vezette a szabadkai Gimnáziumot. Érthető, ha fia is ebben az intézményben kezdte meg tanulmányait. Ám nem itt fejezte be… Kosztolányi Dezső nyolcadik gimnáziumba járt, amikor kicsapták az iskolából. Ennek két fő oka volt: egyik, hogy történelemórán tanára Kossuth Lajosról kérdezte, mire ő egy rímes versikével felelt: Kossuth Lajos élete meglehetősen monoton, született Monokon, az önképző szakkörön pedig tanára bírálta versének magyarságát, erre ő:„A tanár úr ehhez nem ért, különben sem vagyok a véleményére kíváncsi.” Így hát Kosztolányit rövid úton eltanácsolták az iskolából, tanulmányait végül Szegeden fejezte be.

Kóborolva a városban, meg-megállva egy két múzeumban, szóba elegyedve néhány szabadkaival érezhetjük, milyen nagy kincs a nyugalom, és milyen fontos a bizalom és a megértés. Számomra teljesen érthető, hogy reggeltől délutánig tömve van a piac is, köztük sok-sok magyarral, akik olyan otthonosan mozognak ott, akár a Bosnyákon vagy a Lehelen. Mellette a város nevezetességei is megérnek egy-egy misét.

Novák Imre

 

tabs-top
More in Hungary, Utazás
Egy maroknyi Székelyföld Budapesten!

Egy igazi gasztrokultúrális összművészeti fesztivál, hagyományos erdélyi ízek, kézműves vásár és számos kulturális program vár mindenkit 2017. szeptember 8-10. között...

Close