Az alábbi kis nosztalgikus sztorít az egyik kedves szerzőnk felesége írta a közelmúltban, amelyet szívesen megosztunk olvasóinkkal. Annál is inkább,
mert a történet 60 éves múltra tekint vissza.Természetesen a hasonló írásokat mások tollából is fogadjuk a nonprofit magazinunkban…
Anno 1963-ban a jó nyolcadikos bizonyítványomért Édesanyám elvitt Bécsbe. Ez akkor nagy dolog volt, ugyanis eleve három évenként lehetett 70 dollárt igényelni egy nyugati útra.
Nos, akkor aránylag szegényen éltünk pedagógusi fizetéséből öcsémmel együtt, úgymond hármasban. Édesapámat imádni lehetett, de semmi üzleti érzékkel 1957- ben otthagyta a hivatalát, ahol könyvelt és revizorkodott. Önálló textilfestőként is próbált megélni, ami neki nem ment. Anyagilag sajnos nem támogatott bennünket, anyám pedig ezt elnézte neki – még a válásuk után is. Édesanyám pedig a nyári munkája keresményét – ahogy a határok lassanként nyíltak – minden évben külföldi utazásra költötte.
Szóval Bécs, ami nagy élmény volt 14 évesen. Gyalog jártuk be a fővárost, apácáknál laktunk és lábasban lesütött húst ettünk, de nagyon tetszett. A Mariahilfer Strassen csodáltuk a boltokat, ahová be-be tértünk. Anyám csodálkozott, hogy bakfis leányát nem érdekli a sok különleges ruhanemű (természetes, hiszen megvenni nem tudtuk volna). Egyik nap beszélgetve mentünk a metropoliszban, s Anyu megjegyezte, hogy ma jobban öltözöttek az emberek, amire egy úr mögöttünk megszólalt: persze, ma szombat van..
Sok volt ott a magyar már akkor is, de akkor még főleg az ott lakók, meg az úgynevezett “magyar boltosok” – s nem a miféle turisták. Egyik este sétáltunk az Opern Ringen, ahol sok autószalon volt akkoriban. És én kis tinédzser szegényen, addig autóban is alig ülve, abban a tudatban, hogy autónak a közelébe sem fogok valaha is jutni – lecövekeltem a Jaguár szalon előtt. Hat lóval se lehetett volna elvontatni. Merthogy a kirakatban egy hófehér Sport Jaguár várakozott a vevőjére. Mint egy királyfi a fehér lovon…
Ezt elég sokszor elmeséltem a gyerekeinknek és unokáinknak. Az egyiknek első autója egy piros Jaguár volt, persze már nem az a ma már megfizethetetlen 63-as sportkocsi. Másik unokánk pedig rákeresett, s meg is találta: igaz azt már eladták, de ma sem tudtam volna megvenni – ám a képeit őrzöm…
Záruba Ildikó
Szerzőnk egy roppant értékes médiához is kötődő Család (csupa nagybetűvel értendően) egyik tagja, aki mentál trénerként tevékenykedik amúgy példaértékű -...