Immáron másodjára kerül magazinunkba Fehér Boróka, az alsóörsi BYC1912 versenyzője, aki az egyik jelöltje volt a címben jelzett díj elnyerésének. A sokoldalú és tehetséges ifjú titán a Chernel István Sí és Turisztikai klaszter egyik tagjának (a SkiOutlet.hu) szponzoráltjaként, idén megszerezte az ötödik magyar bajnoki címét. Borókát a klubja terjesztette fel a díjra. persze kissé bízva a Magyar Vitorlás Szövetség elismerésében.
Természetesen a vitorlásszövetség a jogosultságot ellenőrizte, s a jelölést befogadta. Megjegyezzük, hogy szavazásra az ezen évre versenyengedéllyel (idén mintegy 3.800 fő) rendelkező vitorlázó sportolók voltak jogosultak november 5.-én éjfélig. Minden szavazásra jogosult egy férfi és egy női vitorlázóra adhatta le szavazatait: a nőknél Érdi Mária (22) és Fehér Boróka (14) volt a két jelölt, míg a férfiaknál Berecz Zsomborra (34), Vadnai Jonatánra (25), Németh Domonkosra (18) és Siklósi Mórra (14) érkeztek jelölések.
Szerénységének köszönhetően Boróka már azt is nagy megtisztelésként élte meg, hogy felkerülhetett az aspiránsok közé. Esélytelensége azért megalapozottnak volt tekinthető, hiszen Érdi Mária már hatszor nyerte el ezt az elismerést. Ugyanis többszörös ifjúsági világbajnokról lévén szó (2013-2017 között), ráadásul már tavaly kvalifikáltatta magát a jövő évben, Tokióban megrendezésre kerülő olimpiára. Ugyanakkor Boróka teljesítménye is kiemelkedőnek mutatkozott, mivel az Optimist hajóosztályban összesen öt bajnoki címet szerzett, melyet eddig senki más (fiúk között sem) nem ért el!
Egyébiránt Fehér Boróka 2016-ban kezdett Optimistben versenyezni az MVM-ben, ahol megtanulta a versenyvitorlázás alapjait. Később Alsóörsre, a Balatoni Yacht Clubba igazolt és 2017-2020 között minden bajnokságot megnyert a lányok között (2018-ban a fiúk között is első lett). Válogatott kerettagként Európa-bajnokságokon is képviselhette a magyar színeket, idén már a harmadik alkalommal. Az Európa-bajnokságokon (mely nyílt verseny, a világ minden tájáról érkeznek versenyzők) általában 106-120 hajó rajtol, eddigi eredményei a 12 – 26. helyre voltak jók. Ez az eredmény minden esztendőben egyúttal a legjobb magyar helyezést is jelentette. Annak fényében, hogy tengerünk nincs, különösen kiemelkedő, illetve figyelemre méltó ez a teljesítménye.
Különben a díj elsősorban erkölcsi siker, pénzjutalommal nem jár, de egy szép kupával viszont igen! A díjakat 2019-ben a Magyar Tudományos Akadémián vehették át a díjazottak. Boróka egyébként sokoldalú személyiség, hat éve zongorázik, amely biztosítja az érzelmi fejlődését is. A fenti pozitívumok ellenére ez évben nem ő kapta meg a fődíjat, de ahogy szokták mondani: ami késik, az nem múlik…
Szalay Attila
A történet azzal índúlt, hogy Gábor barátommal hetente kétszer járunk meccsezni alkalmanként két órára. Egyik alkalommal a mellettünk lévő pályán...