Siklóernyővel léptem át a tízezer repült órát

A debreceni Fülöp Sándor repülőgép és helikoptervezető életútja mondhatni példaértékűnek minősíthető, amely az alábbi interjúban nagyjából tetten érhető. Szerencsésnek mondható a találkozásunk, ugyanis a Magyar Szeniortenisz Szövetség országos versenyein több alkalommal is összefutottunk, sőt már játszhattunk is egymás ellen. Az idén legutóbb Nyíregyháza kínálta fel a lehetőséget az alábbi informálisokra, betekintést kapva egy nem gyakori foglalatosságba…

– A klasszikus interjús szabályokat követve légszíves röviden bemutatkozni olvasóinknak!

– Ugyan még Miskolcon születtem 1949.07.04-én, de már 1954-től Debrecenben lakunk, ahol az általános és közép iskoláimat végeztem. Utána ipariskolában esztergályos lettem, így esztendeig esztergályosként a Miskolci Lenin Kohászati Művekben dolgozhattam. Majd 1969-től a Nyíregyházi MG Felsőfokú technikum mezőgazdasági gépész szakára jártam egy évig, s 1970-től újra kezdtem az iskolát, de már a mezőgazdasági repülős szakon. Ott mint pilóta és gépész üzem mérnök végeztem.

– Gondolom ezután kezdődött az a bizonyos nagybetűs élet – nemde?

– Hát igen, 1974-től az akkor RNÁ-nak (Repülőgépes Növényvédő Állomás) hívott állami vállalatnál voltam pilóta állományba véve Z-37 típusra, a Szentes Termál Tsz-nél. Ám 1980.január elsejétől típust váltottam AN-2 –re, a Szentes Árpád Tsz. saját tulajdonú gépére. Három év múlva (1983-87 közötti időben) öt alkalommal voltam Egyiptomban és Szudánban, AT-400 típuson. Előtte még elvégeztem egy Egészségügyi Gázmesteri tanfolyamot a Köjál- nál, amelyet mint gázmester tudtam használni a légi szúnyog irtásnál 8 évig egész Csongrád megyében. Ezen kívül gázmesterként egy növényvédelmi cégnél három éven keresztül úgymond másodállásban is tevékenykedtem. A téli repülés mentes időben pedig voltam esztergályos, teherautó vezető 2-3 hónapig a Szentesi Árpád Tsz-nél.

– Egyébiránt Szentes egy nagyon élhető városa kis hazánknak.

– Valóban. Olyannyira, hogy 1987-ben megalapítottam a szentesi „AERO” taxit, és mint vállalkozó 1993 után folytattam a debreceni „CITY” taxinál is 2008-ig. Debrecenben Itt bővítettem a feladataimat, s mint légi szolgáltató kisiparos, utas repültetést és bérpilóta munkát is vállaltam. Közben folyamatosan végeztem a mezőgazdaságban is a pilótás munkám, itthon Szentesen és Afrikában. Közben (1992-ben) megcsináltam a KA-26 helikopterre is a vizsgát, mert a jövőm kezdett bizonytalanná válni. A következő esztendőben visszaköltöztem családostól Debrecenbe, mivel ott láttam a jövőt. Vagyis egy évig . bérpilótaként a Debreceni Légimentő Alapítványnál az említett KA-26-on. Majd 1994.-től a Debreceni Repülőtéren AFIS légi irányító voltam másfél évig, s a munkáltató felmondása alapján szűnt meg a munkaviszonyom, s ezután a BASe Kft. (Budapest Aircraft Service) alkalmazásában a debreceni bázis vezetője lettem.

– Mikor jött el a megérdemelt nyugdíjazás esztendeje? 

– Nos, 2003 júliusától korkedvezményes nyugdíjba vonultam, de tovább folytattam a munkámat Debrecenben a BASe Kft. megbízásából mentőhelikopter bázisvezető és mint Légi szolgáltató kisiparos pilóta: 2006.-tól a Légimentő Kht. helikopter pilótájaként újra alkalmazott lettem és már csak egyszerű pilótaként megfordultam az ország összes mentő bázisán, 2009-től az új szentesi Légimentő Bázis a fix, a debreceni az alkalmi bázisom volt. Ám az EASA új szigorítása alapján (2013) egy pilótás kereskedelmi repülést csak 60 éves korig lehet végezni, sajnos végleg nyugdíjba kellett menjek. Ekkor voltam 63 és fél éves. Azóta már szigorított orvosival, újra 65 év a korhatár.

– Végül is hogyan kerültél a repülés közelébe?

– Szerencsém volt, hogy Édesapám vitorlázó sportrepülő volt és engem Miskolcon, már két éves koromban megrepültetett úgy, hogy Édesanyám ölében ültem. Ezután Dunakeszin laktunk, Édesapám a Farkashegyi katlanban repült és aztán jött Hajdúszoboszló 1954-től. Én a reptéren nőttem fel, ott szocializálódtam, és amikor lehetett Édesapámmal „Koma” vitorlázóval repültem. Hát így kerültem a repülés közelébe, de aktívan Hajdúszoboszlón 1964-1968-ig vitorláztam, később (1976. késő nyarán) egyszer Budapestről mentem haza Szentesre – közben bementem a Kiskunfélegyházi reptérre, ahol ott ragadtam 1989-ig.

– Viszont még nem beszéltünk Afrikáról, lássuk csak!

– Mivel 1983-87-ig jártam Afrikába, így nem tudtam rendesen részt venni a klub munkában, valamint a feleségem is egyre gyakrabban hiányolt hétvégéken – aminek a feleségem nem örült, mert a két kislányunkkal egyedül maradt Szentesen hónapokig. Ezért 1989-ben befejeztem a vitorlázó repülést. Sajnos a Gyémánt koszorúm nem lett meg, gondoltam majd nyugdíjas koromban. Azonban ez is másképpen alakult.

– Kérhetek egy kis statisztikát, ami talán érzékelteti e hivatás súlyát!?

– Természetesen, a repült idők és felszállások 2025-ig: vitorlázó repülés 640 óra 55 perc, merevszárnyú repülés 7167 óra 23 perc, forgószárnyú repülés 2058 óra 44 perc és siklóernyős repülés 202 óra 02 perc. Az összes repült óra 10069 óra 04 perc, míg az összes felszállás csaknem félszáz ezer (49033).

– Az olvasókat feltételezhetően a külföldi élmények jobban érdeklik, próbáljuk meg nekik olvasmányosabbá tenni az interjút!

– Egyiptomban és Szudánban 1983-1987-ig dolgoztam . A gyapot permetezése szezonális volt, ezért 3-6 hónapra mentem ki dolgozni. Mivel az akkori főpilóta Pusztai László beválasztott a kezdő csapatba, nagy megtiszteltetésnek éreztem és óriási kaland lehetőségnek ezt a feladatot. Vagyis elsősorban nem az anyagiak miatt mentem, aminek a feleségem nem örült – sőt a mai napig felemlegeti. Egyébként dolgoztam az Arab Agro Aviation és a Flugh Service cégnél is. Szudánban még anno DDT-is szórtunk, amit Magyarországon már az 1960-as évek végén betiltottak, idegméreg volta miatt. Az is biztos, hogy akkor sokkal biztonságosabb időszaka volt annak a földrésznek, pláne egy fehér ember számára mint most. Csak egy kaland, amit én éltem meg: találkozás egy Marabuval Szudánban. Nem tudtam kikerülni felszállás közben és a légcsavar tette a dolgát. Nagyon sajnáltam!

– Netán utas repültetésről is lehet beszélni?

– Rendszerváltáskor kezdett az utas repültetés divatossá válni. Többször voltam debreceni gyerek programon és szerveztem Szentesen is sikeres napokat a megszokott kollégákkal. S aztán jöttek a változás évei: történtek jó dolgok, végre lehetett saját vállalkozásban repülőt bérelni, esetleg vásárolni és úgy dolgozni. Az állomány nagy része, ezt szerette volna már nagyon régóta, köztük én is. Be is terjesztettük a vállalat vezetői elé, azonban nem támogatták az ötletet. Az indok az volt, hogy féltenek minket a kudarctól, de én úgy gondolom, hogy az irigység és féltékenység volt a visszahúzó erő. Legalább elértük, hogy kidolgoztak egy egész évben tartó, forintban realizált anyag és eszköz felhasználási és bevételi rendszert. Ez alapján kiderült, hogy ki dolgozott eredményesen és ki veszteségesen. A sikereseket premizálták. Látva a sikereket, még kevésbé akarták, hogy vállalkozók legyünk. Aztán a rendszerváltás meghozta a lehetőséget. Viszont szemmel láthatóan meggyengült a vállalat „állami vállalat” mivolta és aztán szép csendben meg is szűnt…

 – Emlékezetem szerint akkortájt Debrecenben (talán1994-ben) volt egy Műrepülő Világbajnokság!?

– Valóban, mint irányító, Deleff István kollégámmal ketten vezényeltük le a Debrecenben megrendezett világbajnokságot. Persze „csak repülés irányítási szempontból vezényeltük és ezt úgy ötven verseny repülő mellett, hogy átlagosan öt gép állandóan levegőben volt. Természetesen induló és érkező nemzetközi gépek is voltak, tehát nagy odafigyelést igényelt ez a feladat, de állítólag probléma mentesen megoldottuk a ránk bízott munkát. Majd megkaptam a felmondást a MÉM Repülőgépes Szolgálat állami vállalattól…

– Ha még egyszer kezdenéd, ugyanezt a munkát választanád?

– Válaszom nagyon egyszerű, mert háromszoros az igen !!! Mikor kérdezik, hogy na és elégedett vagyok-e a 40 éves repülős munkámmal, visszakérdezek, hogy milyen munkával ? Én nem dolgoztam egy percet sem, csak repültem és annak minden percét élveztem – ha lehetne, még most is csinálnám. Különben repülés nélkül csak egy évet bírtam ki nyugdíjasként. Mivel a vitorlázó repülés nagyon segítség igényes, így 2014-óta siklóernyőzöm. Visszatértem az igazi szabad repüléshez. Persze ez talán a repülés legveszélyesebb ága ugyan, de öreguras óvatossággal óriási élmény. Igaz, hogy én visszatérő távokat repültem, mert szerettem mindig a kocsim mellett leszállni. Azonban sportbarátaim unszolására – mivel bevezették a Magyar Köztársaság Kupában a szenior kategóriát – néha repültem már céltávot is. Tavaly 146 km-t, mellyel év végén kiérdemeltem az év „Példaértékű repülése” díjat. Igaz, az idén ezt már túlléptem egy Hajdúnánás-Orosháza 152 km-es repüléssel (4 óra 38 perc alatt). Ezzel jelenleg a szenior kategória 2.-ik helyén vagyok. Apropó: voltam 2021/22-ben Olaszországban többször is, az olasz Dolomitoknál, ahol sikerült 3200 m felett (5 óra 25 perces repülés) is örömködni. Megjegyzem, a siklóernyővel léptem át a tízezer repült órát, amire azért büszke is vagyok…

– Végül ejtsünk pár szót a teniszről, a másik nagy hobbidról!

– Tulajdonképpen még Szentesen 1984-ben kezdtem el a teniszezést, s amelyet azóta is nagy energiával folytatok. Persze jó géneket örököltem szüleimtől, hogy közel 3 órás meccseket még 76 évesen is tudok játszani. Az Öcsémmel 35 éve szingli versenyben vagyunk. Karácsonykor van eredmény hirdetés a szüleinknél. Aztán egy játékos társam fél évtizede egyszer megkérdezte, hogy miért nem megyek velük a szenior teniszversenyekre.
Azóta 2020-ban elkezdtem járni, egyelőre talán nem is eredménytelenül. Persze a legnagyobb eredmény a jó sportbaráti társaság, a kirándulások, izgulások, sikerek és ha a feleségemnek tudok egy érmet, ne adj Isten egy kupát mutatni, az maga a boldogság ! Balatonfüred, Nyíregyháza, Budapest, Debrecen, Fehérgyarmat és lehetne sorolni még a jobbnál-jobb helyeket. Minden meccs más, mindegyik kihívás, de ugyan olyan élvezet, mint Hajdúszoboszló felett repülni egy óra hosszát. A lábam ugyan még elég jó, a kezem sajnosbutul, de azért most legutóbb Nyiregyházán és a Fehérgyarmaton rendezett versenyen abronzérem azért sikeredett…

– Mit kívánsz magadnak befejezésképpen?

– Remélem ez a kiegyensúlyozott, sportos-nyugdíjas élet még tart egy darabig – kedves feleségem társaságában. Az olvasóknak pedig azt kívánom, hogy mindig legyenek célok az életben – jó egészséggel karöltve!

Szalay Attila

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék