Szerzőnk egy roppant értékes médiához is kötődő Család (csupa nagybetűvel értendően) egyik tagja, aki mentál trénerként tevékenykedik amúgy példaértékű – nagy szeretetben élő kötelékben. Édesanyja Dr. Kalamár Hajnalka közismert és elismert pszichológus, Édesapja Kabarcz Zoltán pedig író és szociológus. Férje az Intim Torna Illegál team frontembere, akivel két gyermeket nevelnek, s jelenti nekik a mindennapi kihívást…
Erre szinte minden nap rájövök. Az okokat nem is kell keresnem, megtalálnak azok maguktól. Azért gondoltam összeszedek néhány példát, hátha van még rajtam kívül néhány anya, aki szintén érzi, hogy pocsék életének ezen területén.
Az első lányomat császármetszéssel szültem. Fúj…
Amikor betöltötte a kettőt, visszamentem dolgozni és a férjem maradt otthon vele. Rém kellemetlen.
Egyszer volt olyan, hogy az én gyerekem volt az utolsó az oviban délután, akit elhoztak. Na jó, nem egyszer.
Ez azért történt, mert elfelejtettem érte menni. Mentségemre szóljon, hogy az apja is.
Amikor a nagyobbik még baba volt, rendszeresen altattam el a Tankcsapda “Egyszerű dal” c. számát dúdolgatva. Nem tehetek róla, ha egyszer olyan dallamos az, hogy “Néha úgy hiányzik a marijuána…”
Amikor megszületett a kishúga, már a tesója dúdolta neki ugyanezt.
Volt olyan, hogy egész nap a tévét nézte. Tényleg. Reggeltől estig. Én mindeközben rájöttem, hogy 30 fölött már nem bírom úgy az alkoholt, mint régen.
Egyszer nem cseréltem pelust órákon át. Pedig mindnyájan éreztük, hogy kellett volna.
Volt olyan, hogy egész nap nem evett mást, csak fagyit. Télen. Volt olyan, hogy a játszótéren végig telefonáltam. Ezúton is köszönöm annak az ismeretlen apukának, aki kihúzta a gyerekem fejét a homokozó vödörből.
Egyszer annyira ráüvöltöttem a gyerekre, hogy a komplett ovis csoport besírt.
Egy ovis karácsonyi ünnepség alatt lemaradtam a gyerekem szavalásáról, mert éppen Chuck Norris mémeket nézegettem a neten. És rendeltem egy cipőt is.
Egyszer letagadtam a gyerekem az állatkertben. Sőt. Látványosan kezdtem el keresni az anyukáját, miután olyan brutális hisztibe kezdett, hogy féltem, az egyik tigris még a végén felfalja. És akkor nyilván én leszek a hibás.
A gyerekeim szentül hiszik, hogy anyának tényleg mindenhol van szeme, mert a 25. “Anya, nézd!”-nél akkor is látom mi történik, ha éppen teljesen mást csinálok. Például zoom-on tárgyalok. Vagy eszem. Vagy körmöt festek.
Volt olyan, hogy a gyerekeket csak kiraktam a nagymamánál. Szó szerint. A kapuban. Utána elhajtottam és vártam a bűntudatot. Nem jött.
Egyszer a férjemmel elutaztunk nyaralni kettesben. Egy egész hétre. És nem hiányoztak. Egy picit sem.
Volt olyan, hogy a gyerekem elaludt a vécén ülve. Én lefotóztam és körbeküldtem mindenkinek. Vidám egy óra volt.
Egyszer barbizás helyett inkább megtanítottam a lányomat arra, hogyan kell margaritát keverni. Pont úgy, ahogy anya szereti.
Volt olyan, hogy a Jégvarázs helyett a Keresztapára aludtunk el. A kanapén. Ruhában.
Szóval tuti, hogy rossz anya vagyok, mostmár ti is láthatjátok. Vagy csak egyszerűen anya. Ezzel nyugtatom magam néha. Ja, és ezt a posztot úgy írom, hogy a gyerek éppen ebihalakat fog ki a tóból. Szerintem párat meg is evett. De ez most fontosabb volt.
Dorogi Rebeka
A világ legnagyobb ifjúsági mozgalma a cserkészet a múlt század elején született Robert Stephenson Smyth Baden-Powell lovassági tábornok kezdeményezésére. A...