Római CUP: a világranglista éllovasai ellen

Sokan vallhatjuk, hogy a tenisz napjaink egyik legizgalmasabb, legnemesebb és legnépszerűbb sportága – nemcsak kis hazánkban, hanem az egész világon. A sportág dinamizmusa, eleganciája és stratégiai mélysége évről évre új rajongókat vonz, s ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a Magyar Szenior Tenisz Szövetség (SZTSZ) idei záró nemzetközi rendezvénye Budapesten. A hagyományos és rangos eseménynek számító „Római Kupán” (amely MT-700-as besorolást kapott több mint két évtizedes múltjával) a résztvevők száma ugyan ezúttal el sem érte a jelzett kétszázat, ám a mezőny minősége minden eddiginél erősebbnek bizonyult. Feltételezhetően ennek oka a Horvátországban egy időben tartott VB volt. A verseny színvonalát jól érzékelteti, hogy a Római Tenisz Akadémia (RTA) centrumában több mérkőzés is három órán túli küzdelemmé végződött …

Alap informálisként annyit, hogy az említett szövetség berkeiben átlagosan csaknem minden hónapra esik egy verseny (olykor kettő is), amelyek zömében hazai, de 3-6 alkalommal nemzetközi megmérettetések. Természetesen ez esetben is csak az átélt saját tapasztalataimról tudok gondolatokat ébreszteni – leginkább az amatőröknek, ezért az alábbiakban is csak a sportág népszerűsítésére számolok be az olvasónak!

A verseny egyik legizgalmasabb pillanatát számunkra a legkorosabb VP (vegyes páros) kategória szolgáltatta, ahol különleges élményben lehetett részünk: ugyanis a világranglista éllovasai-dobogósai, Fuchs Anna és Rakonczay Tibor ellen léphettünk pályára. Amatőrként ceglédi partneremmel nem titkoltan a tapasztalatszerzés és a becsületpontok megszerzése volt a célunk. Ilyenkor az ember az esélytelenek nyugalmával, de annál nagyobb lelkesedéssel játszik – hiszen a profik közmondása szerint „a legtöbbet mindig a jobbaktól lehet tanulni”. A meccs minden perce felejthetetlen élményt adott, még ha pestiesen szólva szinte kegyetlenül lesöpörtek a pályáról. Bár végül bronzéremmel zártunk (talán vagy feltételezhetően Oláh Kati jóvoltából, mivel ő már több mint három évtizede versenyez, szemben a fél évtizedemmel), de az igazi nyereség az volt, hogy a legjobbak ellen mérhettük össze tudásunkat. A Márky Jenő versenyigazgatótól kapott érem tehát nem csupán egy trófea a vitrinben, hanem egy különleges emlék, amely új lendületet ad a jövő kihívásaihoz.

A férfi párosok negyeddöntőjében is értékes tapasztalatokat szereztünk Terhes János partneremmel. Ellenfelünk volt az olasz Constantino Di-Donato, aki immár visszajáró vendége Budapestnek, valamint a hazai  kategória egyik legjobbja, Erdei Ferenc. Már a sorsolás is jelezte, hogy itt is kemény dió vár ránk – így a célunk az volt, hogy legalább egy-két gémet elhozzunk a mérkőzésen. Meglepetésünkre az első játszmában 4:4-ig tartottuk a lépést, ám onnantól kezdve a rutin és a pontosság győzedelmeskedett. Végül öt gémet sikerült megnyernünk, ami a kieséses táblán a hatodik helyet eredményezte – méghozzá a jobb gémarányunknak köszönhetően.

Az apró sikerek is sokat jelentenek: például azt, hogy a két szettes mérkőzés során mindössze egyetlen ász szervát láthattunk – ráadásul az a személyemtől származott (némi szerencsével az említett fél évtizedes versenyzői múltammal). A teniszben kevésbé járatosak számára talán érdekes lehet az informális, miszerint az „ász” olyan adogatás, amelyet a fogadó játékos meg sem tud érinteni. Ehhez a labdának legalább 100 km/óra sebességgel kell elérnie a megfelelő helyet a pályán, tökéletes pontossággal a vonalon vagy annak közvetlen közelében. Ilyen ütést kivitelezni nemcsak technikai bravúr, hanem igazi ritkaság is az amatőrök táborában – különösen akkor, ha az ellenfél tudása magasabb szinten van.

A Római Kupa tehát nem csupán egy rangos verseny volt, hanem a sportbarátság, a kitartás és a játék szeretetének ünnepe is. A pályán minden ütés, minden mozdulat a tenisz szépségéről árulkodott – persze leginkább a profiktól. S természetesen a győzelmeket ezúttal is mások vitték haza: ám az élmény, a tapasztalat és a közösség ereje mindennél többet ért. Aki ott volt jól tudja, hogy az ilyen napok miatt szeretünk újra és újra ütőt ragadni kezünkbe…

Aki netán ezek után kiváncsi az előző esztendő itteni beszámolójára, annak szívesen ajánljuk a figyelmébe:
https://www.aktivpihenes.hu/mozaik/a-romai-teniszkupa-margojara/
S ha még valaki kedvet is kap a versenyzésre, az csatlakozzon a szövetséghez…

Szalay Attila

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék