„Retró” EDDA Művek a Sportarénában!

Az ország egyik legnagyobb rock zenekara az EDDA Művek, 2020. március 7-én ismét beveszi a Papp László Budapest Sportarénát! Az este számos különlegessége mellett a közönség egy kisebb időutazás részese is lesz, mivel a zenekar az első húsz évének slágereit és a sokak által rajongott „bakancsos” korszakot is megidézi majd.

Ez évben éppen 40 éve lesz, hogy az együttes debütáló nagylemeze (az EDDA Művek 1.) megjelent, s amely országos elismertségbe repítette a bandát. Mai napig, ez a csapat legnagyobb példányszámban eladott lemeze, amely olyan kultikussá vált és örök érvényű slágereket tartalmaz, mint a Minden sarkon álltam már, A fémszívű fiú, az Álom, az Elhagyom a várost (más néven az „EDDA blues”) vagy az Álmodtam egy világot. Az együttes e lemez után sorra ontotta magából az újabb és újabb slágereket, a mély tartalmú dalokat, amelyek közül jó néhány szintén örök közönség kedvenccé vált. A hosszú, több évtizedes útja során a zenekar mindig képes volt a megújulásra, s mindezt tette úgy, hogy a rajongóit mindvégig maga mellett tudhatta. A hazai zenei élet palettáján is stabil helyett foglalnak el: több millió eladott albummal, több ezer koncerttel, számos szakmai díjjal és kitűntetéssel a hátuk mögött, s lelkesedésük és munkásságuk azóta sem hagyott alább.

Az első album jubileuma alkalmából, 2020. március 7-én az Arénában főként azt a régi dicső „bakancsos” korszakot idézik meg, az első két évtized  kultikus slágerei mellett. A legendás rock zenekar – ismerve a művész urakat joggal feltételezhetően – ezen az estén is mindent belead majd. Vagyis  mindenki készüljön, mert „Mi vagyunk a rock, mi vagyunk az élet”!

 

Sz. A.

tabs-top
More in Aktuális, Hungary
Ízletes paleo és vegán finomságok!

Czanik Balázs fitness edző, a Capoeira aerobik megalkotója életében a legfontosabb szerepet a mozgás tölti be. E mellett pontosan tudja,...

Close