Rendhagyó szezonzáró Eplényben

Némi túlzással a maga nemében – legalábbis információm alapján –  világszenzációval büszkélkedhet a SíarénaVibe Park,  merthogy március 8-án (a Nők napján) az ország első számú síkomplexuma kapcsán e címmel   debütálhat az alábbi történet avagy beszámoló. Természetesen a sportbarátoknak illetve érdekelteknek nem feltétlen lesz minden mondat és vélemény újdonság, de azért nekik is igyekszünk olvasmányosabbá fogalmazni a hírértékű eseményt!

 Előzetesen hangsúlyozom, a szóban forgó Ámos-hegy (Zirctől, a Bakony fővárosától 6 kilométernyire) nemcsak a téli időszakban – átlagosan három hónapig – várja a vendégeit aktív kikapcsolódásra, hanem az év nagyobb részében is. Ez esetben inkább az ifjaknak szóló erdei   bringázásról lévén szó, de a panoráma túrázás a friss ózondús levegőn követendően remek, hangulatos és egészséges programnak számíthat minden korosztályban.

Nos, az említett szombatra a Síaréna Vibe Park honlapján a következő felhívás első olvasásra csak nem sokkolta a tapasztaltabb sízőket:  Tisztelt Vendégeink! Március 8-án és 9-én kezdetét veszi Eplényben a 2025-ös bringaszezon, tehát ezen a hétvégén a síelés és a bringázás egyszerre lesz elérhető Eplényben! Néhány alapvető szabály, hogy mindenkinek tökéletes élményben lehessen része. A felvonóhasználatra vonatkozóan a 4üléses liften minden második szék a bringásoké, de a felvonók a megszokottnál lassabban fognak közlekedni annak érdekében, hogy a kerékpárosok ki- és beszállhassanak. Ezért a napijegy a síelők számára is kedvezőbb lesz, hiszen nekik is a kerékpáros jegyár lesz érvényben! A pályahasználatról annyit, hogy az N1 és N2 pályák kereszteződésénél a síelők élveznek elsőbbséget! Kérjük a bringásokat, hogy csak egy szűk sávban keresztezzék a sípályát! – így szólt az üzemeltetők kérése.

 Informálisként annyit, hogy a négyüléses felvonó 110 egységből áll, így 440 fős kapacitású rendszer elvileg (egyszerre indítva a síelőket és boardosokat a biciklistákkal) az egyes számú főpályát keresztezve, teljes forgalomnál akár abszurdnak is tűnhetne. Ám mindez a valóságban az elvárhatónál kisebb érdeklődés mellett (pedig sajnálhatják a távol maradók az elmulasztott élményt), a két átjárásnál zászlós biztosítással korrekten meg is történt – teljes biztonsággal lebonyolítva.

 No de ne vágjunk a dolgok elébe, elevenítsük fel a sporttörténelmi nap konkrétumait!Az úgymond  törzsvendégek sorában tucatnyian vártuk a beharangozott  pillanatot a maga  gyakorlatában. Közülük az érkezés sorrendjében csak az első négyről  készítettem a csatolt felvételt,  akik megérdemlik a név szerinti bemutatásukat (balról-jobbra tekintve).

Mühlbauer József (Bozsó) Ágnes feleségével (háttal) mint egy 50 éves ebbéli múlttal (anno úttörő olimpikonként) – velem együtt sokat magammal. Mellettük Szirbek József (a zirci síklub alapítója) és a veszprémi Takács György(Taki) aktív síoktató és marathonista futó várta a kapunyitást. Sajnos Kovács József  ugyancsak síőrűlt barátom pár perc miatt lekésett a fotóról.

 Egyébként az iskolásokat bevonva hosszú éveken át építgettük/tisztogattuk az amúgy jó fekvésű és klímájú pályarendszert – többek között – a zirci síszakosztály berkeiben is, de ez a lista már nagyon hosszas lenne a teljesség igénye nélkül is.  Persze akkor még igazi telek voltak, viszont a globális felmelegedés hatásaként  ma már csak a korszerű alpesi technológiának (hóágyúzásnak)  köszönhetően lehet működtetni a sípályákat – szinte mindenütt a világban.  

Megjegyzem: titokban azért kitűztem magamnak egy kissé vicces célt,  miszerint a csúcsra érkezve  elsőként szerettem volna célba érni a következő fordulóra. El is hintettem a szokásos szövegemet a nagyon maximum tíz perces hegymenetekre vonatkozóan – „lefelé csúszás, felfelé a duma!” S a lényeg, hogy sikerült elsőként megtörnöm az éjszaka kifagyott, jól megratrakolt, egy picit jeges, de kiváló minőségű pályát. Majd néhány kör után egyre többen érkeztek a bringások és snowboardsok is.

 Összegezve a tapasztaltakat: várakozáson felül, szinte megállás nélkül – csupán csökkentett sebességgel – sikerültek a beszállások a profi üzemeltetőknek köszönhetően. Sőt, a két áthajtós szakaszon sem okozott gondot a kerékpárosok hóba vájt nyoma valamint sárfelhordása – a délben már közel húszfokos, gleccserszerű kásás pályán.

Epilógus: a szokatlan márciusi melegben – a látogatottság csökkenéséhez – jól igazodott a rendhagyó marketinges ötlet,  amely jól debütált Eplényben. Ugyanis békés együttlétben, jó hangulatban történhetett meg a szezonzáró-nyító összejövetel. Természetesen nagyobb forgalomnál már nagyon nehezen vagy  nem is biztosítható az itteni sikeres akció…

Szalay  Attila

tabs-top
More in Egyéb, Kultúra, Sport
Gyarmati Dezső a BVSC-ben

Gyarmati Dezső  a Nemzet Sportolója címmel kitüntetett magyar vízilabdázó, szakedző, országgyűlési képviselő emlékezete sokunkban él. Az írás személyes találkozást idéz fel a hatalmas...

Close