Rászorulóknak, bajbajutottaknak áldásos tevékenység

Fővárosunk VI. kerületben (az Izabella utca – Király utca kereszteződésében), a troli megálló szomszédságában délelőttönként szegényesen öltözött, fáradt, szomorú tekintetű, bizonytalan léptekkel – egy piros ajtón az ottani pincébe – belépő emberekre lesz figyelmes a trolira várakozó. A pince bejáratánál nagybetűs szöveg tűnik szembe: Új Jeruzsálem Katolikus Közösség. Vajon mit takar ez a név, mi is lehet itt a pincehelyiségben? A lépcsőn lejutva egy szimpatikus recepciós fogad, s készségesen irányít a közösség vezetőjéhez, Kunszabóné Pataki Annához. Így neki tehetem fel a kérdéseket.


– Hogyan is nevezik tulajdonképpen önöket ?

– Közkedvelt neveink: „Izabella” avagy a „csakegyet” szolgálat.

– Hogyan foglalható össze rendeltetésük, fő céljuk?

– Röviden: katolikus hátterű, egyházi fenntartású, hajléktalanok részére álló nappali melegedő és rászorulóknak segítséget nyújtó szociális intézmény vagyunk. A „Csak Egyet” Szolgálat egyházi fenntartású szociális intézmény, amely Isten gondviselése alapján és elhivatott emberek lelkesedése által működik. Fenntartója az egyházi jogi személyiséggel rendelkező Új Jeruzsálem Katolikus Közösség, amelynek 1996 óta zajló missziós szolgálata mindig is számos hajléktalan és szegény embert vonzott. Kezdettől fogva természetes volt számunkra, hogy a nálunk megtérő szegények a közösségünk tagjaivá lesznek, testvéreinkké, akikkel teljes szolidaritást vállalunk.

– Főleg mire is terjed ki a segítségnyújtásuk ?

– Lényegében 3+1 nagy területen állunk a hozzánk fordulóknak rendelkezésre: (1) alapszolgáltatások, azaz minden, amit egy nappali melegedőnek kötelessége biztosítani; (2) szociális és karitatív szolgáltatások, vagyis szociális munkással ügyintézés és karitatív segítség; (3) lelki, spirituális és közösségi segítség, aminek keretén belül szakszerű figyelmet és a valahová tartozás érzését adjuk; (4) támogatási programok konkrét feltételek mentén.

– Ezeken kívül milyen egyéb segítségre is terjed ki tevékenységük?

– Szociális, karitatív módon szociális ügyintézés (például álláskeresés, lakhatás) , lelki és spirituális közösség keretében egyéni és csoportos foglalkozás, mentálhigiéné, közbenjáró imádság, közösségépítés egymással és Istennel.

– Főleg hajléktalanok fordulnak Önökhöz ?

– Valóban a hozzánk betérők jelentős része él hajléktalanságban, azaz utcán, elhagyott épületekben vagy menhelyeken. Vendégeink túlnyomó többsége azonban mégsem kimondottan hajléktalan.

– És kik ez utóbbiak?

– Egyre növekszik azok száma, akik már rászorulnak az általunk biztosított szociális segítségnyújtásra: a kisnyugdíjasok, a leszázalékoltak, a szegénységgel küzdő családok, a fogyatékokkal élők, a pszichiátriai- és szenvedélybetegek, a börtönből szabadultak vagy a különböző visszaélések áldozatai is szerepelnek vendégeink között.

– Hogyan győzik ezt a sokirányú, nagy önzetlenséget, finom, megértő lelkületet kívánó emberek összefogásán alapuló tevékenységet? Milyen a „stábjuk”?

– Csapatunk szociálisan érzékeny, keresztény lelkületű és szolgálatra törekvő emberek hittel átszőtt szakmai közössége. Legfőbb motivációnk, hogy egyedi utunkon találkoztunk Isten atyai szeretetével. Ezért is érezzük kötelességünknek szolidaritást vállalva jelen lenni a hajléktalanságban élő, nélkülöző embertársaink és a segítséget kérő családok számára.

– Gondolom az egyre súlyosabb gazdasági helyzet Önöket is erősen érinti. Nyilvánvalóan így közösségük fennmaradásukhoz is lelki és hát anyagi támogatásra egyre nagyobb szükség van.

– Kétféle szórólappal is lehet segíteni. Az egyikkel meg lehet hívni a szociális segítő központunkba az utcán hozzád forduló rászorulókat. A másikkal eljuttathatod a Csak Egyet Szolgálat hírét olyanokhoz, akik szívesen támogatnának egy jó ügyet. Egyébként a www.csakegyet.hu portálunkat felkeresve a támogatás egyéb formáira bő információ áll rendelkezésre.

– Mire fordítják a beérkezett pénzadományokat?

– Az ilyen támogatásokat elsősorban a hozzánk fordulók részére nyújtott szolgáltatások színvonalának biztosítására és a Szolgálat mindennapi működésének fedezésére fordítjuk.
Kétféle fizetési mód van: Bankkártya és átutalás.

– Többször is felkerestem Önöket, futólag megismerve pár lelkes munkatársát. S egyszer részt vehettem az evangélium magyarázatával egybekötött gitáros (éneklős) misén is. Mindent, amit Önöknél láttam, nagy lelki feltöltődést jelentett számomra. Köszönöm ezeket az élményeket! Máskor is jövök!

– Kölcsei-

tabs-top
More in Hungary
Bővíti nemzetközi kapcsolatait a Hungexpo

Tizennyolc új országban, köztük Nagy-Britanniában, Németországban, Spanyolországban, Franciaországban építi ki partnerhálózatát Magyarország és Kelet-Közép-Európa legjelentősebb kiállításszervező cége, a Hungexpo Zrt....

Close