Rákóczi és a szerzetesek

Rákócziról tudjuk, hogy az ország leggazdagabb földbirtokosa volt. E rendkívüli tehetséggel, nemzetirányító képességekkel is rendelkező arisztokrata soha nem a „hasznot”, hanem nemzete ügyének a szolgálatát nézte. A dicső fejedelem mélyen vallásos lelkületének megnyilvánulásairól is sokat tudunk. Mély vallásossága kialakulásában a szerzetesrendeknek nagy szerepe volt, szinte az indulástól élete utolsó szakaszáig végigkísérte a szerzetesekkel való szoros kapcsolata. Azt is tudjuk, hogy a magyar szerzetesrendek többsége együtt érzett a felkeléssel, s táborában és hívei között sok szerzetes is volt.

Kapcsolata a jezsuitákkal

Az ifjú fejedelem először az osztrák jezsuitákkal került kapcsolatba, a kérlelhetetlen és az ifjú fejedelemhez rideg szívű gyám, Kollonics érsek irányításában. Rákóczit Julianna testvérétől elszakítva a csehországi Neuhausba hurcolták, ahol annyi hányattatás után a jezsuita rendházban végre szeretettel és nagy tisztelettel fogadták. A jezsuita tanárok, főleg az igazgató nagyon megkedvelte az ifjút, aki néha még sakkozgatott is kedves tanítványával. A közelbe sok érdekes helyre is elvitték, a rabságot így enyhítve.
Rákóczi 14 és féléves korában sikeresen befejezte tanulmányait a jezsuitáknál, s továbbtanulásra a prágai egyetemre került. Kétségtelen, a jezsuiták nagy hatást gyakoroltak rá, s még azt is fontolgatta, hogy belép rendjükbe, de a jezsuita szellemben nevelkedett ifjú élete aztán egészen máshogy alakult….
Amikor pár év múlva élete olyan tragikus fordulatot vett, hogy a bécsújhelyi börtönbe került, szinte már le is mondott az életéről. A megnyerő modorú, vallásos lelkű rabra felfigyelt a börtönbe látogató gyóntatója, a bécsújhelyi jezsuita rendház rektora, Sagel atya, aki védence érdekében levelet írt a császár gyóntatójához (Wolf atyához), s sikerült neki megnyerni Rákóczi ügyének e befolyásos papot. Sagel atya és a későbbiekben Rákóczi megszöktetését elősegítő börtönkapitány, Lehman rendkívül nagy segítséget nyújtottak Rákóczinak. A sikeres szökést követően a bátor jezsuiták, Sagel és Wolf atyák is – ha nem is kegyetlen szigorral –, de megbűnhődtek közbenjárásukért. S ezzel az ifjú kapcsolata az élete viharában hozzá oly derék osztrák jezsuitákkal meg is szakadt.
Kétségtelen, azok a jezsuiták, akik bármikor kapcsolatba kerültek Rákóczival (bizonyára Rákóczi megnyerő modora, sugárzó jósága hatására) jóindulattal, segíteni akarással álltak mellette, s így magukat az egyes személyeket illetően a fejedelem jó véleménnyel volt róluk. Magával a renddel, a Habsburgok legkövetkezetesebb támogatóival, a magyar érdekek eltipróival szemben viszont – joggal – ellenszenvvel viseltetett.

Menekülőben a podolini piaristáknál

Életének tehát első a szerzetesrendekhez köthető kapcsolata a jezsuitákkal volt, még ha kényszer jelleggel is a rideg gyám, Kollonics irányításában. Alighogy kalandos úton megszabadult a bécsújhelyi fogságából, társaival eszeveszett menekülésbe kezdtek, hogy a szabadság földjére lépjenek. Kíséretében volt a hűséges, 20 éves Berzeviczi Ádám nevű apród, a podolini piaristák volt növendéke. A derék „öregdiák” kíséretében a szabadság földjének határán átlépve, Podolinban álltak meg. Az ifjú apród rögtön felkereste egyik volt tanárát, aki meleg szívvel fogadta őket és bőségesen ellátta a csoportot élelemmel. Más források szerint maga a podolini rendház látta vendégül az ifjú fejedelmet, menedéket nyújtva neki és kísérő társainak. Másnap folytatták útjukat Lengyelországba – immár szabadon. A podolini piaristáktól kapott nagy segítséget soha nem felejtette el Rákóczi, s hálából a rendnek minden évben több hordó tokaji bort küldött misebornak. Az ifjú fejedelem a piaristáktól hálás szívvel elköszönve útnak indult, s megkezdhette a szabadságharc megszervezését, irányítását.

Ferencesek és a többi rendek

Az előbb említett jezsuita és piarista „kapcsolatok” mellett érdemes áttekinteni a fejedelem más rendekkel való kapcsolatát. A ferencesek közül került ki a fejedelem első tanítója, Bárkányi János, aki a szabadságharc alatt a gyöngyösi házfőnök volt, s végig a fejedelem leghívebb emberei közé tartozott. A fejedelem nagy szeretettel támogatta a ferenceseket, s ha a rendnek menekülnie kellett, Rákóczi mindig gondoskodott elhelyezésükről. A premontreiek magyar érzelmű tagjainak többsége csatlakozott a szabadság ügyéhez, s leleszi és jászói várukban kuruc őrséget fogadtak be. Leleszen többször is megszállt a fejedelem, a premontreiek vendégszeretetét élvezve. A pálosok nemcsak a szövetséghez csatlakoztak, de még az ónodi országgyűlésen is képviseltették magukat.

Nyugalmat találva a kamalduli szerzeteseknél

Ifjú korában a kamalduliak zoborhegyi remeteségét is meglátogatta, amikor is két remetelak építésére jelentős pénzösszeget ajándékozott. Aztán viszontagságos élete úgy alakult, hogy keserű száműzetésében 1715 áprilisától a Párizstól 23 km-re lévő Grosbois-i kamalduli kolostorban talált lelki megnyugvást. Először ideiglenesen, majd XIV. Lajos halálát követően állandó jelleggel lakott ott. Igen mély hatást gyakorolt a hányatott sorsú fejedelemre a szerzetesek őszinte, istenfélő élete. Két évet töltött itt a világ zajától távol, majd engedve a szultán meghívásának kénytelen volt az országot, pontosan a kolostort elhagyni és a távoli Rodostóba menni. Fájó szívvel vált meg a kolostortól és annak lakóitól. Vonzalma irányukban haláláig megmaradt. Végrendeletében bebalzsamozott szívét, valamint vallásos munkáinak kéziratait a szerzetesek őrizetére bízta. Sajnos a kolostort a II. világháborúban lerombolták, így a szívet tartalmazó aranyszelencének a történelem viharaiban nyoma veszett.
A renddel kapcsolatos emlékét hazánkban az egyetlen magyarországi kamalduli kolostorban, Majkon felállított emléktábla őrzi. Mint olvasni rajta: Tisztelettel emlékezünk II. Rákóczi Ferenc (1676-1735) fejedelemre, akinek szíve a kamalduli rendnél talált nyugalmat. De nemcsak a kamalduliak és a vele kapcsolatba került más szerzetesrendek, hanem az egész magyar nemzet emlékezik a dicső fejedelemre. Emléke mindannyiunk szívében örökké él.


Kölcsei Tamás

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék