Egy személyes felvezetéssel jegyzem meg: anno még a rendszerváltás idején (napilapos korszakomban) fogtam tollat utoljára – az általam kedvelt glossza műfajban Ennek már több mint három évtizede után fogalmazódott meg bennem az – Apropó!
Nos, a minap ihletet kaptam: ugyanis hazánk talán legnagyobb és legidősebb (87.) sportikonja rendhagyó módon ajándékozott meg nemrég megjelent könyvével. Reggeliztem, amikor Pista barátom hívott telefonon, miszerint délig felkeres a dedikált könyvével. Bocs, de most rohannom kell teniszezni – mondotta, majd még hívlak később…
Természetesen praktikusságból az ötszáz cm³-es motorjával szinte naponta közlekedik nemcsak a sportjainak hódolva, hanem újságíróként a sajtótájékoztatókra is. S a lényeg: a jelzett időpontban újra rám csörgött, hogy már a társasházunk előtt várakozik rám. Gyorsan felkaptam a részére már elkészített kis ajándékomat – mivel a nemes gesztust azért illik valamelyest honorálni, hiszen régóta ismeri /érezheti tiszteletemet – persze teljesen megérdemelten!
Aki netán kételkedik az állításban, annak a őszinte szívvel ajánljuk figyelmébe az élő legenda izgalmas, érdekes és olvasmányos élettörténetét. Mondhatni a világbajnok bokszoló Kovács István (Koko) nevében is ajánlhatnám, aki hasonló pozitív jelzőkkel írta meg az ajánlását az olvasóknak.
Sz.A.
Két napos Master's vízilabda tornán Prágát is bevette az Oázis öregfiúk csapata, akiket már bő fél évtizede kitartóan követ magazinunk...