OSZTÁLYTALÁLKOZÓ ELÖTT

Iskolánk felé közeledve

beleborzongok:

ötven év- évezred vágta fél század!

Szólásra nyitnám görbülő számat,

elbújtak szók, hangok.

Magamnak mondok monológot.

 

1967. Tósokberénd, ma:

Szent István Általános Iskola.

Az volt a gyerekkor, elillanó,

befejezetlen csoda.

 

És? Mivé lett életed, leélted,

megélted?

Érdemes volt, vagy csak érdekes?

Milyennek hiszed?

Nézzük egymás barázdált arcát,

nem leljük fel benne a gyermek

orcát.

 

A hullámos rét lassan elsimul

Fejünkön, megmaradt hajunk

Vigasztaló szürkébe fakul.

 

Kiket magába zárt a végtelen csend,

sírjukon éveink gyertyái égnek,

szóljon Róluk is búcsúzó ének,

Felettük múló levelet lenget a szél.

 

Osztályfőnök biceg a múltból,

svájci sapkája villámot hárít,

tömött bajsza megoldó képlet:

mindenki egy évet előre élhet.

 

Mozis vetít filmet az égre,

úttörő csapat vigyázban áll,

pirosló arccal nézünk az égbe,

s hallgatunk poli- technikát.

 

Tanárnő, ki akkor

pirosra pofozta arcom,

érte már csak oroszul haragszom,

(de biztos kellett az nekem nagyon)

 

Magamat örökül hagyva,

nevemet véstem a padba.

E délutáni, szeptemberi őszön

huszonkét szabadlelkű diák

megfogadja az örök szentenciát:

 

Bár zord a harc, de megéri a világ,

Ha az ember az marad, ami volt:

Nemes, küzdő, szabadlelkű diák”

 

De akkor is menni kell tovább,

Ha már nincsenek bennünk csodák. 

Ajka 2017 szeptember

Balassa Zoltán

tabs-top
More in Kultúra
Mesekönyvek életre keltett alakjai

„A báb nagyon hasonlít az emberhez s az ember nagyon hasonlít a bábhoz. Mikor az ősember az első halottat látta,...

Close