A három napos Csávás István emlékversenyt a Szenior Tenisz Szövetség rendezte június közepén: az eredeti helyszín nem Kecskemét, hanem Győr városa lett volna, ahol azonban váratlanul visszamondták a versenyt. Ezért lett az új helyszín az Olimpia utcában található Széktói teniszpálya – mondta Erdei Csaba, a Szenior Tenisz Szövetség elnöke. Ő nyilatkozatából adjuk közre a legfontosabb információkat.
Az országos pontszerző versenysorozat idei naptárában eredetileg Kecskemét nem szerepelt, de Győr városa váratlanul visszamondta a verseny megrendezését – ezért új helyszínt kellett keresni. Megnéztük a lehetőségeket, és Kecskemétre esett a választásunk. A város, és a teniszpálya is nagyon jó adottságokkal rendelkezik.
A szenior teniszezők az ország különböző pontjairól utaznak a versenyek helyszínére, s a helyszín megközelítési lehetősége is egy nagyon lényeges szempont. Azonban az alapfeltétel mindenképpen az, hogy legyenek megfelelő számú, jó minőségű teniszpályák, s ez itt Kecskeméten adott volt. A nyolc felnőtt teniszpályát az idén teljesen felújították: 25 tonna salgótarjáni salak került a pályákra, ráadásul még a hálók is újak. Tehát minden feltétel adott volt ahhoz, hogy tárgyalásokba kezdjünk a Kecskemét Tennis Club vezetőjével. Csávás István elmondta, hogy óriási megtiszteltetés, és egyben elismerés Kecskemét városának, hogy egy ilyen nagyszabású három napos teniszversenynek adhatnak otthont. Így számára nem volt kérdés, hogy a felkérésre igent mondjon. Mintegy két hét állt a versenyre való felkészülésre, de szerencsére Kecskeméten remek partnerekre találtam, így minden rendben ment.
A szenior versenyekre egyébként 35 éves kortól lehet indulni, öt éves kategóriánkénti váltásban és felsőkorhatár nélkül. Ez összhangban van a nemzetközi szenior verseny szabályzattal, ennek megfelelően van a Jung Szenior 35-40-45 éves korosztály. Ezt követi a szenior, azaz 50-55-60 éves korosztály. A szuper szeniorok pedig 65 év felett indulhatnak a különböző versenyeken. Tehát ebből is látszik, hogy óriási tömegeket tud megmozgatni ez a sportág, nemcsak hazai, hanem nemzetközi versenyeken is, amelyre a magyar teniszezők is folyamatosan készülnek.
A kecskeméti versenyre ezúttal hatvan fő nevezett, – több mint tíz városból. A kecskeméti versenyzők mellett jöttek Budapestről, Szegedről, Kaposvárról, Paksról, Ceglédről, Törökszentmiklósról, Sopronból, Dunakesziről, Soltról és Békéscsabáról is. A legidősebb nevező a kecskeméti 89 éves Lipót Lajos volt, de visszalépett, mert ellenfelei nem érkeztek meg a versenyre. Pénteken délben férfi szuper szenior korosztály kezdte meg az egyéni versenyt, majd délután már a hölgyek is a pályára léptek. Szombaton folytatódott a férfi és a női egyéni, és páros mérkőzések. Vasárnap délelőtt pedig a vegyes-páros versenyszám került megrendezésre két korosztályos kategóriába
A verseny külön érdekessége, hogy mind a nyolc pálya szélén elektronikus eredménykijelző tábla működött, s a nyolc pályán folyó mérkőzések eredményét a klubház előtt lévő óriás kijelzőn bárki megnézhette, sőt az interneten is élőben lehetett követni az eredmények alakulását. A bírói feladatokat Enyedy Koppány, Ezüst Jelvényes nemzetközi versenybíró látta el. Nagyon jó hír a helyieknek, hogy több kecskeméti teniszező is elindult a versenyen, s összesen 12 dobogós helyet szereztek meg (ebből 6 aranyérmet, 3 ezüstöt és 3 bronzérmet).
CSÁVÁS ITVÁN EMLÉKVERSENY – EREDMÉNYEK
FÉRFIAK
40+: 1. Almási Zoltán, 2. Kecskeméti Zoltán, 3. Telek Zsolt
45+: 1. Thékes István, 2. Szántó András, 3. Ötvös Zoltán
50+: 1. Erdei Csaba, 2. Pongrácz Kristóf, 3. Tóth Péter
55+: 1. Szentgyörgyi László, 2. Koczka Csaba, 3. Szigeti Zsolt
60+: 1. Thurzó Pál, 2. Csányi-Molnár Károly, 3. Schmidt János
65+: 1. Pásti Mihály, 2. Antal Péter, 3. Perényi Szilárd
70+: 1. Bogdanovics Endre, 2. Váradi Iván, 3. Szalay Attila
75+: 1. Varannai Csaba, 2. Adorján András, 3. Bakonyi Levente
Páros
130-: 1. Tóth Péter, Tóth Balázs, 2. Telek Zsolt, Szentgyörgyi László, 3. Aradi Béla, Erdei Csaba
130+: 1. Antal Péter, Pásti Mihály, 2. Eppich László, Varannai Csaba, 3. Berende László, Bogdanovics Endre
NŐK
50+: 1. Balta Rózsa, 2. Bodnár Györgyi, 3. Szőke Éva
70+: 1. Póka Ágnes, 2. Oláh Katalin, 3. Kővári Erzsébet
Női Páros:
1. Csávás Csilla, Szűcs Enikő, 2. Bodnár György, Dócs Katalin, 3. Őrsi Anikó, Szőke Éva
VEGYES PÁROS
120-: 1. Gyenes Kata, Vasas László, 2. Szűcs Enikő, Somi Imre, 3. Balta Rózsa, Aradi Béla
120+: 1. Tóth Ildikó, Eppich László, 2. Bebők Márta, Perényi Szilárd, 3. Cséplő Éva, Szalay Attila
Összességében elmondható, hogy egy nagyon színvonalas, jól sikerült három napos teniszverseny volt. Az állítást egyértelműen igazolja, hogy a Szenior Tenisz Szövetség megállapodott a Kecskemét Tennis Clubbal, hogy szeptemberben ismét Kecskemét lesz a versenysorozat egyik állomása.
Szöveg és fotók: Bebők Márta
A közelmúltban ünnepelhettük meg - a mindenidők legjobb eredményét – az országúti kerékpáros körverseny sportágban. Nevezetesen a Bálna Budapest Rendezvényközpont...