OLTS KÖRTÉT UNOKÁDNAK

„Az északitáliai Mantua városában élt egyszer egy Vergilius Maro nevű fiatal paraszt, aki szüleitől egyetlen ekealja földet sem örökölt, pedig az volt a legnagyobb vágya, hogy saját kis birtoka legyen.” Így kezdődik Hegedűs Géza 1958.-ban megjelent Előszó a hőskölteményhez című igaz, de írói fantáziával kiszínezett, az itáliai Vergilius költőről szóló regénye.

Reál tagozatú gimnázium I. osztályban jártam, a kötelező orosz és német nyelv mellett fakultatív latint is tanultam. Az Aeneis (vagy legalább is részletei) kötelező olvasmány volt. Hegedüs Géza könyvet jutalomként kaptam, az elért jó eredményemért, és hamar rájöttem, hogy a regény címében szereplő „Hősköltemény” Publius Vergilius Maro (Kr. e. 70 -19) latin költő befejezetlen, de legismertebb eposzára utal. Még szerencse, hogy Vergilius határozott végrendeleti kérése ellenére nem égették el, a befejezetlenül is értékes AENEIS eposzt. Ezért az utókor nem lett „egy nyelvű latin”, és nem feledte el Trója nevét.

Vergilius fiatalon gyenge, beteges volt, nem bírta a fizikai munkát, ezzel csalódást okozott apjának, aki nehéz munkával megszerzett kis földecskéjét egyetlen fiának szánta. Így került a parasztlegény iskolába, ahol   gyönyörűséget talált a tanulásban, és lelke egészét nem a tanult jog, hanem a költészet töltötte be. Írásban könnyebben fejezte ki magát, mint szóban. Hexameterekben megfogalmazott sorai például szemléletesen szóltak arról:

 „Milyen sárga a kalász nyáron a tűző nap alatt, az ájultan fekvő szántóföldön.”

A IX. Eclogában írt sora: „Infere Daphni pyros, carpent tua poma nepotes” felkeltette a kertészkedő Lippay János figyelmét és Posoni kert 1666.ban – az író halála után – Bécsben nyomtatott Gyümölcsöskert című részében hivatkozta a bölcs tanácsot, és így fordította le: „Olcs most Daphni körtvély fákat: Kirúl maradékod szakasszon almákat.”.

Radnóti Miklós az egész IX. Eclogát lefordította, és Lippay-tól már idézett sor, nála így hangzott: „Daphnisom, olts körtét, unokád szedi majd gyümölcsét.”

Gimnáziumi érettségi után Fertődön a Felsőfokú Gyümölcstermesztési Technikumban tanultam, ahol a latin ismereteknek, de még Vergilius gyümölcstermesztési tanácsainak is hasznát vettem:

 „Et qui seminibus jactis se sustulit arbos
Tarda venit, feris factura nepotibus umbram,
Pomaque degenerant succos oblita priores.”

Lippay János fordításában:

„Az mely fákat magon vetnek,
Árnyékozni késén kezdnek,
S vad ízekkel nevelkednek.”

Az akkor már Fertődön megtanult szaktudással, magyar szaknyelvre lefordítva: A magról nevelt gyümölcsfák későn hoznak termést, és annak nem jó ízű, nem értékes a gyümölcse. Nem hasonlít ahhoz a gyümölcshöz, amelyből a mag származott. A magonc fákat be kell oltani nemes szemmel, vagy oltó vesszővel, hogy korábban teremjen és a nemesített fajta értékes termést hozzon. Ugye könnyen belátható, hogy Lippay régies magyar szövegét is le kell fordítani a mai magyarra, hogy „Az Nemes Magyar Nemzetnek Közönséges hasznára” váljon.

De nagyon fontos dolgot megtanulhatunk Lippay-tól: vegyük át a hasznosítható tapasztalatokat, a régi nagy öregektől, de hivatkozzunk rájuk, ne vesszen el a tudás. Ahogyan Lippay János kortársa megfogalmazta:

„Ha ma távolabb látunk, azt annak köszönhetjük, hogy elődeink tegnapi magaslatáról tekintünk körül.” Sir Isaac Newton (1643-1727).

Még egy meglepetés ért Fertődön: 1963. márciusában az akkor már jelentős író Hegedüs Géza látogatta meg egy ÍRÓ-OLVASÓ találkozón az Iskolánkat. Akkor „Az előszó a hőskölteményhez” c. kedvenc könyvemben a szerzőtől is kaptam egy aláírást.

Akkor még nem olvastam Hegedüs Géza más könyvét, de azt tudtam, hogy neves József Attila díjas író, jogi doktor, tanár, szerkesztő, falukutató szociográfus, és csak jóval később ismertem meg, hogy milyen nehéz küzdelmes élete volt. Nem is magáról beszélt, hanem minket faggatott ki, hogyan tervezzük életünket, és bizonyította, hogy ha nem bírjuk a nehéz paraszti munkát, akkor még neves költő, író, jogász, tanár, kutató is lehet belőlünk, előttünk a világ sok lehetőséggel. Utólag 60 évre visszanézve a fertődi diákok sorsának alakulását megállapíthatjuk, hogy közülünk nagyon sokan, maradtak a tanult kertész szakmában vagy többféle egyetemet elvégezve, a legkülönbözőbb foglalkozásban lettünk sikeresek. Igaza lett Hegedüs Gézának.  

Hegedüs Géza (1912 – 1999) a megjelent 99 könyvvel, sok száz folyóiratokban publikált cikkel a XX. század egyik legjelentősebb írója volt, és átélte, megszenvedte a század minden társadalmi, politikai problémáját. Európa közepén (I.- IV.) 1975 – 1978 között megjelent regény – sorozatában a magyar értelmiség nehéz útját ábrázolta. A IV. az utolsó A visszanyert élet című kötetben ismét latin költőt, Ovidiust idézi: „quem legis ut noris” azért írt, hogy az olvasói megismerjék. Az ítélet az olvasót illeti.

Dr. Véghelyi Klára

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék