Nyíltvízi ekloga

Nyíltvízi ekloga

 

Kedves Balaton, kér téged a régi barátod,

Hogy ringasd kebleden, és úgy tárd ki világod!

Szeretne ölelni, de így lehetetlen. A túlsó

Szép partra is átérinteni vágyik az úszó.

 

Indulsz. Nem bársonyos, érdes a víz, de ne várjál

Kissé melegebbet többé, hisz belevágtál.

És hosszan-símogató ölelésre se számíts!

Az úszás mákonya, mely hajthatna ma, más nincs.

 

Miért haragos vize bárfele néz el az ember?

Kérdőre vonás? Soha többé, jobb, ha ma nem mer!

Hullám, mi hajókötelet le-, s eloldott

Kegyetlenül érzeti gyenge-kis emberi voltod.

 

Lenézel a mélybe, hol érzed, egy ősi erő hív,

Hogy higgyed, elolvadsz, vagy te az őt kereső, míg

Mézszínű víznek a sanda homálya akarna

Lerántani. Bírni szeretne egészen a csalfa.

 

Vad ló, aki béklyót tép, s tovatáncol,

Majd felszabadult vágtával tör ki karámból,

Érzed te is úgy, súlyod többé so’se gátol.

Egy tágteres érzésből lett nyíltvizi mámor.

 

Most körbetekintesz, más épp nincs a közelbe’

Feszít hasad, így víz jusson a vízbe keverve!

Sok órai mozdulatot belsőd is elunta.

Megélsz gyermekkori friss meleg érzetet újra.

 

Majd azt veszed észre, eltűnt a világ, egyedül hagy.

Nincs más csak a víz, víz, s benne te még vagy.

Már régen nem tud egyéb tudatodba beférni,

A vágyott távoli célt akarod csak elérni.

 

Vérednek cukra fogyó, már láb, s kar is érzi.

Bár mindent megtesz, a hűlt izom ezt betetézi.

Csak úszni tovább, közelebb közeledni a parthoz!

Nem kétkedel, és hiszed azt, a nyerő, aki áldoz.

 

Egyetlen örökké gyémánt,

s számos arany fokozattal

bíró támogatómnak

 

Záruba Károly

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék