Nyári egyetem a Lónyay családról

A kétszáz éve született dr. nagylónyai és vásárosnaményi gróf Lónyay Menyhért kivételes személyisége a magyar közigazgatásnak és tudományos életnek. A kiegyezés pénzügyminisztere, s ebből fakadóan a magyar vámigazgatásnak és a – vele hol összeolvadó, hol szétváló – pénzügyőrségnek, illetve adóigazgatásnak elsőszámú irányítója. Lónyay később kormányfő és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke is volt.

Főszereplőnk a hivatali ranglétrán gyorsan emelkedett, az 1848/49-es szabadságharc idején újonnan alakult Pénzügyminisztériumban tanácsos volt, illetve 1849. május 6-ától a Szemere-kormányban már államtitkár. A világosi fegyverletétel után Párizsba emigrált, de kegyelmet kapott Ferenc Józseftől, így 1850-ben hazatért. Országgyűlési képviselővé választották ismételten 1861-ben, az is maradt haláláig. Az abszolutista rendszer pénzügyi politikáját bírálta, együttműködött Andrássy Gyulával a kiegyezés előkészítésében. Ilyen előzményeket követően nem csoda, hogy felkérték a kiegyezés utáni első kormány pénzügyminiszterének. A miniszteri pozíciót 1867. február 20-ától 1870. május 21-éig töltötte be. Még jószerével meg sem száradt a tinta a kinevezési okmányán, amikor 1867. március 10-én kelt 1. számú Körrendeletében miniszterként első teendője volt a császári királyi pénzügyőrségi osztályparancsnokságok megszüntetéséről és a magyar királyi pénzügyőrség megalakításáról intézkedni, a magyar királyi pénzügyminisztérium alárendeltségében.

A Szent György Lovagrend fontos feladata nemzeti összetartozásunk és a magyar identitás erősítése. E küldetésből vállal részt az 1993-ban alapított Középkori Akadémia, amely 2006- tól Nyári Egyetemként, újabban Bárdos István Nyári Egyetemként folytatja az útját. Az idei program középpontjában az egykori Bereg, Szabolcs, Szatmár, Ung, Ugocsa, Máramaros és Zemplén vármegyék, valamint az országosan ismertté váltLónyay-család áll. Azon belül is hangsúlyt kap a kétszáz éve született dr. nagylónyai és vásárosnaményi gróf Lónyay Menyhért személye.

A Szent György Lovagend XXVIII. dr. Bárdos István Nyári Egyeteme Tuzséron tartott július 25-29 között konferenciát, amelyet a Lónyay kastély egyik szárnyában kialakított művelődési házban rendezték. A számos jeles professzor, egyetemi tanár, könyvtáros, muzeológus és más tudományos műhelyekből érkező előadók idén elsősorban a 200 éve született Lónyay Menyhért, egykori kormányfő és pénzügyminiszter életéről, s családjának a hon érdekében kifejtett munkásságáról szóltak. A nagy történelmi tabló kapcsán számba vették a Lónyay család tevékenységét, tagjainak a térségben és az országban játszott szerepét, eredményeiket. Előadás hangzott el ezen túlmenően többek között a Lónyay nőkről, a vámos települések Kárpát-medencei szövetségéről, a környék falusi építészetéről, fa harangtornyok építéséről és az ácsmesterségről, Lónya és Tuzsér épített örökségéről, jártak a Beregi Múzeumban, a Lónyay Értékházban, a csarodai „mosolygós szentek” templomában, a tákosi „mezítlábas Notre Dame” templomban, valamint megkoszorúzták a Lónyay család síremlékét.  

Nos, az említett hagyományőrző tagozat a közelmúltban lovagi torna bemutatót is tartott. Egyébiránt pedig a szerzőnk is tartott egy előadást a„Lónyay Menyhért, a független magyarországi pénzügyőri és vámtevékenység elindítója.” címmel…

Kőhalmi Dezső

tabs-top
More in Kultúra
ÚJRA ZSIDÓ KULTURÁLIS FESZTIVÁL

A 24. Zsidó Kulturális Fesztivál 2022. szeptember 4-től szeptember 12-ig várja a közönséget hét budapesti helyszínen: a Dohány utcai, a...

Close