NYARALÓHAJÓZÁS FELSŐFOKON.

A sajnálatos világjárvány okozta krízis követően, ez év júliusában sikeresen elindult Magyarországon is a nyaralóhajózás, ami az elkövetkező években jelentősen hozzá fog járulni a Tisza-tó és a Felső-Tisza turisztikai fejlődéséhez. Ezen felül a jelenlegi foglalásokról és fejlesztésekről adott hírt Révész Máriusz, az Aktív Magyarországért felelős kormánybiztos. A Mahart Nyaralóhajózás Program az őszi árengedménnyel vehetik igénybe a szolgáltatást a hajózni vágyók (szeptember és október hónapban).

A képhez tartozó alt jellemző üres; IMG_20200813_093617-1024x768.jpg a fájlnév

Avilágot megfertőző koronavírus járvány – a turizmus többi területéhez hasonlóan – nehézségeket okozott a Nyaralóhajózás Programban is. Merthogy márciusban és áprilisban gyakorlatilag az összes külföldi foglalást visszamondták, a hajók Magyarországra szállítása két hónapot késett, a kikötők építése és engedélyezése elhúzódott, a képzésre jogosító vizsgát nem lehetett letenni, a bizonytalanság miatt sem belföldön, sem külföldön nem lehetett időben elkezdeni a nyaralóhajózást bemutató kampányt. Fokozta a nehézségeket, hogy június közepétől a tiszalöki zsilipet egy évre lezárták, s ezzel a hajózási útvonalat kettévágták.
A Mahart munkatársai sok munkával azonban sikerrel vették az akadályokat. A tervezett május helyett júliusban sikerült a nyaralóhajózást elindítani Magyarországon.
Jelenleg mind a húsz nyaralóhajó üzembe helyezése megtörtént, a hajók kihasználtsága augusztusra már 62 százalékon állt. Egyelőre döntően magyar vendégek érkeztek, így a magyar és külföldi vendégek foglalási aránya 90 a 10 százalékhoz. A külföldi vendégek közül eddig osztrák, lengyel, német, svájci, francia és szlovák utasok választották ezt a nyaralási formát. A program felzárkózása az augusztusi foglalásokon és az ügyfelek pozitív visszajelzésén is látszik.
Tokajban az előzetesen tervezettnél nagyobb kikötőt kellett építeni, amiben helyet kapott az Aggteleki Nemzeti Park és a vízi mentők egy-egy irodája is. Sőt az egységes vízi mentés a Tiszán, Bodrogon és a Tisza-tavon a
nyaralóhajózási program keretén belül került megszervezésre. Kiskörén a báziskikötő őszre készül el, amiben helyet kap a vízirendőrség is. A kormány döntésének köszönhetően a Nyaralóhajózás Program immár kereskedelmi-szálláshely szolgáltatásként működik. A hazai utazóközönséget kedvezően érintené, ha Szép Kártyával is lehetne fizetni. Ennek előkészítése már zajlik, várhatóan az ősz folyamán erre már lesz lehetőség. A Nyaralóhajózási program tehát nagyon nehéz időszakban indult el Magyarországon, de már most is látszik, hogy érdemes volt belekezdeni, mert az idei próbaév után ez egy sikeres turisztikai attrakció lesz, ami hozzájárul a térség fejlődéséhez illetve vonzerejének növekedéséhez.
Kárándi Zoltán, a MAHART Zrt. Nyaralóhajózás Program igazgatója, az őszi kedvezményeket hirdető promóciós kampányról beszélt a sajtótájékoztatón. A kampány ugyan augusztus 10-én indult el, de máris több érdeklődő illetve tényleges foglalás érkezett ennek hatására. Az üzemeltetők szeptember és októberi hónapot célozták meg, ahol a vendégek akár 35 százalék kedvezményben is részesülhetnek egy hetes hajózás esetén. Az öt napos hétközi hajózás és a négy napos hosszú hétvégi hajózás 25 százalékos, míg a három napos hosszú hétvége esetén pedig 20 százalék kedvezményben részesülhetnek azok, akik ősszel szeretnének hajót bérelni. A részleteket és árakat a következő honlapon tudják megtekinteni az érdeklődők:
https://www.nyaralohajozas.hu/rent .

A képhez tartozó alt jellemző üres; IMG_20200813_091843-1024x768.jpg a fájlnév


Egyébiránt a kiskörei báziskikötő csarnoképületét várhatóan az idei évben átadják, s jövőre már azt is használni fogja a nyaralóhajózás csapata. A tiszalöki zsilip szintén a következő esztendőben lesz áthajózható, így még érdekesebb lehet a vendégeknek a Tisza-tó vagy Tokaj régió felfedezése. A kikötési pontok pedig folyamatosan épülnek, ahol már a teljes szakaszon kiépült az infrastruktúra.
Sz..A.

tabs-top
More in Életmód
Gasztroedukációs roadshow Debrecenben

Csak azért, hogy egy ínyencséget, hírességet együnk és/vagy igyunk, azaz puszta gasztronómiai élményekért valahogy nehezebben mozdulunk ki otthonról. Ha már...

Close