Nyaralóhajók érkeznek Magyarországra!

Újdonságnak számít a turizmusban következő tudósításunk, miszerint a Magyarországi Nyaralóhajózás Program keretében összesen húsz darab nyaralóhajó érkezik 2020-ig hazánkba (mintegy 1,51 milliárd forint értékben, kilencven millió forinttal olcsóbban az eredeti tervekhez képest) – tudtuk meg a januári sajtótájékoztatón.

A MAHART Zrt. és az Aktív Magyarország Kormánybiztosság közös találkozóján a közbeszerzésen nyertes francia cég bemutatta a hajótípusokat.

Az idei évben tíz darab nyaralóhajóval indul el a Nyaralóhajózás Program tesztüzeme a Tisza-tavon, Felső-Tiszán és a Bodrogon. A nyaralóhajók egyik újdonsága abban rejlik, hogy a hajókat bárki, hajóvezetői engedély nélkül bérelheti ki, és közlekedhet vele az érintett folyószakaszokon. A tájékoztatón Révész Máriusz kormánybiztos elmondta, hogy az elsődleges cél az Európa-szerte egyre népszerűbb nyaralóhajózás meghonosítása Magyarországon, ezáltal hazánk elhelyezése ennek a speciális turisztikai szolgáltatásnak a térképén. A Magyarországi Nyaralóhajózás Program elindításával a következő évek során az említett térség kedvelt turisztikai célponttá válhat. Közelsége miatt a hazai közönség számára is könnyebben elérhetővé válik ez az üdülési forma, mely a kishajós élet fejlődését is maga után vonja, hiszen az infrastruktúra kiépítése nemcsak a nyaralóhajózást szolgálja, hanem a térségben egyéb kishajó forgalom számára is hátteret nyújt.

A kormánybiztos a következő információkat hangsúlyozta: „A hajóvezetői engedély-mentes nyaralóhajózás jelenleg 14 európai ország kijelölt vízterületein lehetséges, sok ezer kilométer hosszan. A vízi turizmus fejlesztése mindenütt a kerékpáros, kajakos és lakóautós fejlesztésekkel együtt zajlik, ezért a nyaralóhajózáshoz egyéb aktív kikapcsolódási lehetőségek is illeszkednek: a környék bejárása kerékpárral, úszás-strandolás, kajakozás, horgászat, golfozás, lovaglás, kirándulás, melyek fontos szerepet játszanak a szabadidő aktív, tartalmas eltöltésében.”

Továbbá ismertette a program legfontosabb feladatait is. Elsőként az induló hajópark beszerzésére kerül sor a többi európai országban már bevált hajótípusok közül. Ezzel egy időben a kikötési pontok és parti létesítmények kialakítása is megindult. A szabadidős hajózás életre keltése érdekében húsz helyen létrehozásra kerülő közcélú kikötési pontok és kulturált parti létesítmények nem kizárólag a nyaralóhajózás érdekében, hanem minden vízi jármű számára (kishajók, kajakok, kenuk, stb.) jönnek létre. A program célja a vízi élet felpezsdítése, hiszen a kelet-magyarországi folyókon már most is jelentős kajak-kenu és kerékpáros fejlesztések zajlanak, illetve zajlottak az elmúlt években. Ezekhez kapcsolódnak a mostani vízi fejlesztések. Hozzátette, hogy a pontszerű fejlesztések helyett a víz természetes módon kapcsolja össze a régió településeit, így Sátoraljaújhelytől a Tisza-tóig az egész területet egy egységként kell kezelni. A fejlesztések nem csak a víz közvetlen környezetében, hanem a nemzetközi példák alapján, a part harminc kilométeres körzetében lesznek hatással a térség életére.

A Mahart Zrt. vezérigazgatója, Sztilkovics Szávó elmondta: a nyaralóhajózás programjáról szóló Kormányhatározatok 2020-ra írják elő a program megvalósítását, és ahhoz összesen 4660 millió forintot biztosítanak. A 20 hajó vásárlására 1,6 milliárd forint áll rendelkezésre, de ennél 90 millió forinttal olcsóbban sikerült beszerezni azokat.” A vezérigazgató ismertette a 2018 végéig lezárult feladatokat: lezajlott a műszaki környezet előkészítése és koordinálása a hajók közbeszerzési eljárásának lefolytatásához, s 2018. december 15-én a nyaralóhajók beszerzése lezárult. A kikötői infrastruktúra közbeszerzési eljárásához szükséges műszaki, engedélyezési, jogi környezet előkészítése (környezeti hatástanulmány, vízjogi engedélyeztetések, közmű egyeztetések) megtörtént, a tervezési folyamat lezárult, a létesítési engedélyek rendelkezésre állnak. A kis-kikötők és a kiskörei báziskikötő megvalósításának közbeszerzése 2018. december 20-án került nyilvánosságra. A hajóbeszerzés főbb kritériuma szerint az üzemeltetési és karbantartási okok miatt azonos gyártótól, azonos sorozatból származó (új építésű, műanyag testű) nyaralóhajók vásárlása volt indokolt. Szükséges volt a vendéglétszámhoz igazodó méretválasztékot – ezáltal árválasztékot – biztosító többkabinos modellek beszerzése. Kritériumként szerepelt még, hogy a nyertes cég egy működő, nyaralóhajózást, mint terméket értékesítő rendszerhez kapcsolódjon.

Az első nyaralóhajót február 21-én mutatja be a Mahart a nagyközönségnek a budapesti Utazás Kiállításon. A közbeszerzésen nyertes Constructions Nautiques Nicol’s Yacht francia hajógyártó az elmúlt évtizedekben több mint 600 speciális nyaralóhajót gyártott az európai vizekre, akik az elvárt nemzetközi üzemeltetői tapasztalattal rendelkeznek.

Alain Mousset, a Nicols elnöke előadása alapján: a hajógyár olyan cégcsoporthoz tartozik, amely több évtizede nyaralóhajó-bérbeadással is foglalkozik és hajlandó a magyar nyaralóhajózást bekapcsolni a foglalási és értékesítési rendszerébe, ezáltal segítve a program magyarországi sikerét. Meglévő ügyfélkörének és értékesítési hálózatának kiajánlja a magyar lehetőséget, szerepelteti katalógusában és nemzetközi online foglalási rendszerében.” Ezt követően a Nicols vezetője bemutatta a Magyarországra érkező hajókat: a nyaralóhajók 2, 3, 4 kabinosak, merülésük legfeljebb egy méter. A hajók hossza 10-15 méter közötti, teljesítményük maximum 100 LE, holtvízi sebességük pedig legfeljebb 15 km/h. Felszereltségük: nappali, kétágyas kabinok, meleg vizes belső zuhanyzó/WC, felszerelt konyha, fűtés, napozóterasz, fedélzeti ülőbútorok, fürdőplatform, belső és külső kormányállás.

Röviden a nyaralóhajózásról…

A nyaralóhajózás a kedvtelési célú belvízi, turisztikai hajózásnak az a formája, amely hajóvezetői engedély nélkül vezethető, szállást is nyújtó, lassú járású motoros hajókon teszi lehetővé az önálló nyaralást az erre alkalmas, engedélyezett vízterületen (folyó, tó, víztározó, csatorna) – a kora tavasztól késő őszig tartó szezonban. A nyaralóhajók kifejezetten erre a felhasználásra készülnek, körben védett hajótest, biztonságos és egyszerű használat jellemzi őket, bérbevételük feltétele a betanítás. A nyaralóhajózáshoz szükséges vízterület lehet mesterséges és élővíz egyaránt, melynek a hajózáshoz szükséges mélysége, lassú sodrása és akadálymentessége biztosítható. A nyaralóhajózás során naponta általában legfeljebb 4-5 óra a tényleges hajózás. A hajózáson kívül a vízi út 30 km-es környezetén belül minden természeti, építészeti, egyházi és régészeti látnivaló, múzeum és kiállítás, szórakoztató- és élményközpont, szabadtéri előadás, koncert, bor- és gasztrokultúrális helyszín potenciális idegenforgalmi célpontként szerepel.

Szalay Attila

tabs-top
More in Utazás
KREISCHBERG, az igazi síparadicsom…

Hamarosan itt a síszezon, ezért a magyarok által az egyik legkedveltebb síkomplexumra hívjuk fel a figyelmet, vagyis mutatjuk be Olvasóinknak...

Close