NÖVÉNYEK MÓZES ÍRÁSAIBAN

Régészek, fosszíliák tanulmányozásával bizonyították, hogy a szárazföldi növényzet Kr.e. 360-320 millió évvel ezelőtt jött létre. Az Érc-hegység kapujában, Chemnitz városban a Természet-tudományi Múzeum előtti parkban, a szabadban tanulmányozhatók a 250 millió éves megkövesedett fatörzsek. Ehhez képest az élő növények leírására csak Kr.e. ötödik századtól találunk hiteles adatot. Mózes 5 könyve a Tóra, az Ó-Testamentum része. „Az Ó-testamentum első írói, a Világnak is első írói!” Vas István (1986) fenti megállapításából következik, hogy az Ótestamentumban felsorolt növény-nevek, leírások egyben az első „növény-tankönyvet” jelentik.

 A több fordításban megjelent Ó testamentumok közül Károli Gáspár gönci lelkipásztor fordításában 1590-ben – hasonmás kiadásban 1981-ben – megjelent Vizsolyi Bibliából gyűjtöttem ki a növényneveket. A magyar- és latin tudományos- növényneveket az indiai származású, izraeli botanika-professzor Dr. David Darom (1990): Beautiful Plants of the Bible című, angol nyelven írt könyvével egyeztettem.

 Az Ó-Szövetségi Biblia egyes történetei időszámításunk előtt a nyolcadik, hetedik, hatodik században keletkeztek. Írásban rögzített végső formában Kr.e. az ötödik században készült el az Ótestamentum ma ismert szövege héber nyelven. Ebben az időben a Világ más tájain még csak barlang-rajzokkal, szobrokkal, képekkel, ék- vagy kép-írással rögzítették az eseményeket, élőlényeket, tárgyakat.   A Biblia forrásmunkája valamennyi növénytani ismeretünknek.

A Sinai hegyen az Úrtól kapott 2 kőtáblára vésett 10 parancsolat közül a második, tiltja a festett képet és faragott szobrot. „Ne készítsetek magatoknak Isten szobrot, semmiféle bálványszobrot, sem férfi, sem nő formára, sem földi állatok, sem égi repkedő madarak formájára. (Mózes II. 20: 4-5)

 Ezért a zsidó nép nem szobrokat hagyott hátra, mint a görögök, és nem mozaikokat, festményeket, mint a latinok, hanem az írást fejlesztette. Így még a köznép, férfiak és nők is tudtak írni, olvasni. Az „Írás népének” köszönhetjük a héber nyelven irt Ó-Szövetségi Bibliát, és benne az Egyiptomban és a vándorlások során megismert növényeket, az ősi növénytant. (Mózes V. 6:9)

A Tíz-parancsolatot Michelangelo nem vette figyelembe mikor megalkotta Mózesről készített szobrát, ami Rómában a San Pietro In Vincoli Templomban látható.

Mózes 5 könyvben, a Tórában foglalta össze az általa ismert történetet és az eseményekkel kapcsolatba került növényeket:

MÓZES ELSŐ KÖNYVE a GENESIS a Föld teremtéséről szól:

Miután Isten megteremtette a száraz földet és a tengert, azt parancsolta: Hajtson a föld gyenge füvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon, a melyben legyen néki magja. Isten az első emberpárnak, azt mondta, nektek adok minden maghozó füvet az egész Föld színén és minden fát, amelyen maghozó gyümölcs van, az legyen néktek eledelül. (Mózes I. 1: 10-11, 1:29) A hetedik napon még semmiféle mezei növény, semmiféle mezei fű nem hajtott ki, mert még nem volt eső, és ember sem volt, aki a földet művelje. És nevelt az Úr a földből mindenféle fát, tekintetre kedveset, és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette és a jó és gonosz tudásnak fáját is.  Folyóvíz jő a kert megöntözésére, és az Isten megteremtette az első emberpárt. (Mózes I. 2: 5-9)

És az úr parancsolta az embernek, a kert minden fájáról bátran egyél. De a jó és a gonosz fájáról arról ne egyél, mert bizony meghalsz. (Mózes I. 2: 10-17) David Darom (1990): Az Ó – és Új Szövetségi Bibliából 80 növényfajt ismertet az angol és a latin tudományos nevével, képpel és leírással, de a leggyakoribb 7 növényfaj között is csak a gránátalma (Punica granatum) felel meg a fenti, a jó és a gonosz tudás fájának.

A kígyó megkérdezte az asszonyt: Csakugyan azt mondta az Úr, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek? És mondta az asszony a kígyónak: A kert fáinak a gyümölcséből ehetünk, de annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek a közepén van, azt mondta az Úr, abból ne egyetek, hogy meg ne haljatok. Kígyó azt mondta, ha esztek abból, olyanok lesztek, mint az Isten, minden jónak és gonosznak tudói. És látta az asszony, hogy jó az a fa eledelre és kedves a szemnek, letépett annak gyümölcséből. Evett, és adott a férjének is és az is evett belőle. (Mózes I. 3:2-6) Évát elcsábító gyümölcs nem a mérsékelt övben termő alma, hanem a gránátalma fáról szakított termés volt. Ádám és Éva bűnbeesésük miatt észrevették meztelenségüket és a nagyméretű fügefalevéllel (Ficus carica) takarták magukat. (Mózes I. 3: 7). Az Úr büntetése, hogy tövist (Notobesis syriaca) és bogáncsot (Echinops viscosus) teremjen a föld. (Mózes I. 3: 18) Isten büntetése volt az is, hogy özönvíz árasztotta el a földet.

Az Isten mondta Noénak: Csinálj magadnak bárkát gófer fából (Cedrus libani), és szurkozd meg belül és kívül, hogy vízálló legyen.  Szerezz mindenféle növényt, hogy legyen eledelül.  Népesítsd be minden élő állattal, hogy ne vesszenek el az özönvíz alatt.  (Mózes I. 6: 14 – 21) A bárka és hajók építéséhez szükséges faanyag beszerzésekor kivágták a cédrus erdőt, lepusztították a hegyoldalakat.

Az Ararát hegyén megfeneklett bárkából kinézve az özönvíz apadni látszott. Noé kibocsájtott egy galambot, és visszatérve egy olajággal (Olea europaea) jelezte, hogy a növényvilág életben van, ezekután az Úr megígérte, hogy amíg csak föld lesz, nem szűnik meg a vetés és az aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szűnnek. (Mózes I. 8:11-22)

Azután Isten megáldotta Noét és az ő fiait, és mondta nekik: szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet. (Mózes I. 9:1).

Noé földművelő lett és szőlőt ültetett (Vitis vinifera), a borból mértéktelenül sokat ivott és megrészegedett. (Mózes I. 9:20-21)

Az emberek szaporodtak, és új területeket, a Kánaán földjét keresték. Ábrám és családja eljutott egy tölgyesig, a tölgy árnyékában pihent, fájából oltárt épített, majd halottat is cserfa alatt temették el (Quercus ithaburensis, Qu. cerris) (Mózes I. 12:6, 13:18, 18:1, 35:8).

Ábrahám tamariszkusz-fákat (Tamarisk aphylla) ültetett, és azon az égtájon a tamariszkusz hatalmas méretű, erdőt alkotó fává növekedett. (Mózes I. 21:33).

Ézsau fáradtan, éhesen érkezett Jákobhoz, aki éppen lencsefőzeléket (Lens culinaris) készített. Jákob, Ézsau elsőszülöttségi jogát kérte cserébe a kenyérért és a lencsefőzelékért (Mózes I.  25: 29-34)

Ráben búzaaratáskor (Triticum durum) kiment a mezőre és ott mandragora -bogyókat (Mandragora autumnalis) szedett, és vitte ajándékba anyjának Leának. (Mózes I. 30: 14-15.)

Jákob a juhok terelésére nyár– (Populus alba), mogyoró- (Corylus avellana), és gesztenye- (Castanea sativa) vesszőket vágott, héjukat lehántotta, csíkos és pettyegetett mintájura az állatok jelzése szerint. (Mózes I. 30: 37-40)

Józsefet, apjuk kedvenc gyermekét irigy testvérei bedobták egy kiszáradt kútba. De arra járó, balzsam (Abies balsamea) gyantáját és mirrhát (Commiphora abyssinica) szállító karaván kimentette és magával vitte Egyiptomba, ahol Józsefet eladták rabszolgának. (Mózes I. 37: 24-28)

Egyiptomban a fáraó megbüntette főpohárnokát, és ő bánatában álmot látott, amit elmesélt a rabszolgasorban élő Józsefnek: „Álmomban egy szőlőtő (Vitis sylvestris) volt előttem, a szőlőn három szál bimbózott, virágzott és fürtjei megérlelték a szőlőszemeket. Azokból facsartam a Fáraó poharába, és átadtam a Fáraó kezébe.” József megfejtette az álmot: 3 nap múlva a Fáraó megbocsátott pohárnokának és visszahelyezte hivatalába. Úgy is lett, és később hálából a Főpohárnok ajánlotta a Fáraó figyelmébe Józsefet. (Mózes I. 40: 9-13).

A Fáraó álmában látta, hogy hét gabonafej (Triticum durum, Hordeum vulgare) nevelkedik egy száron, mind teljes és szép. Azok után hét vékony, a keleti széltől kiszáradt gabonafej nevelkedett. A vékony gabonafejek elnyelték a hét kövér és teljes gabonafejet. (Mózes I. 41:5-7)

A Fáraó elmesélte álmát az Írástudóknak, de nem tudták megfejteni az álmot. Végül József nevű rabszolgáját hívatta, és elmesélte az álmát. József azt mondta a Fáraónak: a hét szép gabonafej hét esztendő gazdag termését jelenti, nagy bőség lesz Egyiptomban. Azután pedig következik a hét kiszáradt gabonafej, ami hét évi aszályt és éhséget jelent. József javasolta a Fáraónak, hogy takarítsák be a következő hét jó esztendő minden termését. Legyen az élelem tartalékban a hét évi éhség idejére. A jóslat igaz lett. A hálás Fáraó Józsefet felszabadította rabságából, és fejedelemmé tette. A föld a hét bő esztendő alatt tele marokkal ontotta a termést. József felhalmozta, raktározta a gabonát. Az éhség hét-éve is bekövetkezett, ahogy József megmondta, és a tartalékból éltek, nem éheztek az emberek Egyiptomban. Az emberek Józsefhez mentek gabonát venni, mert nagy éhség volt az egész földön (Mózes I. 41: 22-57).

Kánaán földjén is nagy volt az éhség és József testvérei is elmentek Egyiptomba gabonáért. Ajándékba vittek balzsamot, mirhát, mézet, fűszereket, válogatott, jó minőségű gyümölcsöt, diót (Juglans regia) és mandulát (Amygdalus communis). (Mózes I. 43: 11)

Szőlőtő nagyon gyakori az Ó-szövetségben, de eltér a mai szőlő művelési szokásoktól, mert mikor Jákob érezte közelgő halálát összegyűjtötte háza népét, és szőlőtőhöz (Vitis vinifera) kötötte szamarát. (Mózes I. 49: 11)

MÓZES MÁSODIK KÖNYVE az EXODUS

 a zsidó nép Egyiptomból való kivonulásáról szól:

Egyiptomban az uralkodók féltették hatalmukat a sokasodó Izraeli trónkövetelőktől, ezért a föléjük rendelt robotmesterek nehéz munkával sanyargatták a férfiakat és a nőket. Kegyetlenül dolgoztatták őket mindenféle mezei munkával és gabonatartó raktárak építésével. A héber asszonyok gyakrabban hoztak világra gyermekeket, mint az egyiptomiak.  Izrael népe erősödött létszámban növekedett, és Egyiptom királya megparancsolta, a bábáknak, hogy öljék meg a fiú újszülötteket: „Minden fiút, aki születik, vessetek a folyóba, a lányt pedig hagyjátok életben.” (Mózes II. 1: 10-22)

Egy Édesanya meg akarta menteni titokban szült fiú gyerekét, egy ideig rejtegette, majd egy gondosan elkészített, kátránnyal vízállóvá tett, viasszal szilárdított gyékény- (Typha latifolia) ládába fektette és a Nílus vízébe tette. A Fáraó lánya megtalálta a sás között, a nádasban (Cyperus papyrus, Phragmites communis, Typha sp.) a gyermeket, kihúzta a vízből és megmentette. Gondozását éppen a szolgálóként nála dolgozó, a vízből kihúzott gyermek – héber nyelven Mózes – szülő anyjára bízta, aki szoptatta, gondozta és ápolta.  (Mózes II. 2: 3-10)

A fáraó lánya saját fiaként gondoskodott a gyermekről, de felnövekedve Mózes észrevette, hogy az ő atyafiai milyen nehéz munkát végeznek. Mikor azt látta, hogy egy egyiptomi férfi ütlegel egy héber férfit, hogy megmentse honfitársát, agyonütötte a robot-mestert.

Mózes a fáraó udvarában nevelkedett, de miután a Fáraó látta a móroktól világosabb arcbőrét, és meghallotta a Mózes által elkövetett gyilkosságot kerestette, és hatalmát féltve elűzte házából. (Mózes II. 2: 11-15).   Mózes sokáig bujdosott üldözői elöl, mikor égő (pirosló) csipkebokorból (Rosa canina) az Úr szólt hozzá és megparancsolta, hogy vezesse ki a népét Egyiptomból, és vigye el egy jó és tágas, tejjel és mézzel folyó földre. (Mózes II. 3: 2-8)

Mózes II. könyvét olvasva, feltűnik, hogy Mózes a saját életét, születését, ifjú és fiatalkorát írta le, így a világon ez volt az első önéletrajz.

Mózes az Úr parancsára visszatért bujdosásából, elment Egyiptomba és kérte a Fáraót engedje el népét, Izrael fiait, akikkel a Fáraó parancsára olyan rosszul bántak, akiket keményen dolgoztattak. (Mózes II. 5: 1-9).

Mikor a Fáraó nem engedte el munkásait, az Úr csodát tett, egy vesszőt kígyóvá változtatott, majd a vessző segítségével a vizet ihatatlanná tette, megbüdösítette, a halakat kipusztította. (Mózes II. 7: 7-21)

Fáraó ezek után sem akarta elengedni a kemény munkát végző népet. Az Úr először rovarokkal, békákkal majd viharral és jégesővel verte el a len- (Linum usitaissimum) és árpa (Hordeum vulgare) vetéseket. A búza és tönköly vetések (Triticum durum, T. spelta) nem pusztultak el, mert későbbi vetésűek voltak. (Mózes II.9: 31-32)

Fáraó nem engedte el Izrael népét, ezért az Úr sáskák tömegét bocsátotta Egyiptom egész határára és elborította az egész föld színét. A sáska-had elpusztította a földnek minden füvét és a fának minden gyümölcsét a mit a jégeső meghagyott, és semmi zöld sem maradott a fán, sem a mezőn. (Mózes II. 10:13-15.

Azután 3 napra sűrű sötétség lett egész Egyiptomban, de Izrael fiai világosságban voltak (Mózes II. 11: 21-22). Végül a Fáraó hívatta Mózest és engedélyezte, hogy elhagyják Egyiptomot. Mózes válaszolta, hogy gyermekeink és állataink is velünk jönnek, elhagyjuk Egyiptomot. (Mózes II. 11: 24-26).

Az utazás előtt kovásztalan liszttel sütött kenyeret, keserű füvekkel (Polygonum arenarium) ettek (Mózes II. 12: 7-8).

A levágott állatok vérébe izsóp nyalábot (Hyssopus officinalis) mártottak, azzal jelölték az elhagyott házakat. (Mózes II. 12: 22-23)

Mózes 80, társa Áron 83 éves volt, mikor népével kivonult Egyiptomból és új területre a Kánaánba akarta vezetni népét.

Mikor Fáraó észrevette, hogy a nehéz munkákat olcsón végző izraeliek tényleg elhagyták Egyiptomot, hadsereget küldött utánuk, hogy visszahozza a menekülőket. De Isten megvédte őket, utasította Mózest, hogy pálcáját felemelve válassza szét a Vöröstenger vízét. Így történt és szárazon mentek át az Izráel fiai a tenger közepébe, a vizek pedig kőfal gyanánt védték őket. Az Egyiptomi üldözők utánuk nyomultak, és akkor a tenger hullámai összecsaptak, és ők odavesztek. (Mózes II. 14: 16-26)

Menekülés közben nem találtak ivóvizet, és a nép zúgolódott, Mózestől kérdezték: Mit igyunk? Három napig szomjasan mentek és nem találtak vizet. Ekkor elértek Élimbe és ott 12 forrást és hetven pálmafát (Phoenix dactylifera) találtak, és tábort ütöttek a vizek mellett. (Mózes II. 15: 24-27)

Mikor megéheztek harmatkása, mannakása (Glyceria fluitans) hullott az égből, mindig annyi amennyi egy napi adag volt, abból kenyeret készítettek, és az pedig olyan volt, mint a koriánder (Coriandrum sativum) magja fehér, és íze, mint a mézes pogácsáé. (Mózes II. 16: 21-31)

Mózes polgári törvénykönyvet készített, szabályozta az emberek viselkedését a Tíz parancsolat szerint. De a végén gazdálkodási tanácsokat is adott: Hat esztendeig vesd be a földedet és takarítsad be a termést. A hetedik évben pedig pihentesd azt, és hagyd úgy, hogy egyék meg a te néped szegényei, a mi pedig megmarad, egye meg a mezei vad. így cselekedjél a szőlőddel (Vitis vinifera) és az olajfáddal (Olea europaea) is. (Mózes II. 23: 10-11)

Mózes, az Úrnak készített ajándékot kék, bíborpiros és karmazsin színű lenfonalból (Linum usitaissimum), aranyból, ezüstből és rézből. (Mózes II. 25: 3-4). Isten elrendelte a frigyláda készítését cedar-fából (Cedrus libani), hogy abban őrizzék a két kőtáblát a tízparancsolattal. (Mózes II. 25: 10-13)

Az Úr elrendelte az ünnepeket, közöttük ünnepeljék meg évente a búza (Triticum durum) aratást, betakarítást. (Mózes II. 34: 21-22)1

MÓZES HARMADIK KÖNYVE, LEVITICUS

A Léviták egyházi szolgálatáról, rituális előírásokról szól

Ebben a könyvben, a papoknak szóló Istentiszteleti rendtartások, vallásos, rituális előírások, erkölcsi- és szociális törvények vannak felsorolva. Nagyon sok higiéniás előírást ma bölcs egészségügyi, gyógyászati és orvosi tanácsoknak tartanánk. A betegek és halottak érintése után – még a vízhiány esetén is – kötelező kézmosás, a betegek, bélpoklosok ruháinak elégetése, majd tiszta fehér ruha felöltése megakadályozta a járványok kialakulását. A betegek negyven napra való elkülönítése szabályából származhatott a latin quadraginta dierum, olaszul quarantine azaz a ma általánosan használt karantén kifejezés.

Törvény volt arra, hogy a táboron kívül kellett elégetni a betegek ruháit.

Az állatok vadászatával, tenyésztésével, levágásának és fogyasztásának szigorú rituális előírásaival foglalkozó, rendkívül részletes leírása közben kevés említés történik növényekről.

Egy szertartás során a pap kérte, hogy hozzanak két élő madarat, cédrusfát (Cedrus libani), karmazsint (Phytolacca dioica) és izsópot (Hyssopus officinalis). Az egyik madarat öljék meg cserépedényben, forrásvíz felett. Az élő madarat a cédrusfát, a karmazsint és az izsópot és mártsa be a megölt madár vérébe. Hintse meg a poklosságból megszabadítandó embert hétszer, és ítélje azt tisztának, az élő madarat pedig engedje szabadon a mezőre. (Mózes III. 14: 4-7) A háznak megtisztítása végett pedig vegyen két madarat, cédrusfát, karmazsint és izsópot. Az eljárás hasonló az előbbiekhez. (Mózes III. 14: 49-52). Ez a törvénye érvényes minden poklosság, ember, ruha, ház megtisztítására.

Aratáskor ne arasd le egészen a meződet, az elhullott gabonafejeket, kalászokat (Triticum durum, Hordeum vulgare) fel ne szedd. Szőlődet (Vitis vinifera) se pusztítsd le teljesen, az elhullott szemeit se szedd fel, hagyd meg a szegényeknek és a vándorlóknak. (Mózes III. 19: 9-10, 23: 22).

Mikor a földnek termését betakarítjátok, ünnepeljetek hét napig, az első napon nyugalom napja, és a nyolcadik napon is a nyugalom napja legyen. Vegyetek magatoknak az első napon szép fának gyümölcsét, pálmafa ágait (Phoenix dactylifera) sűrű levelű fa lombját és patak mellett való fűzgallyakat (Salix acmophylla), és örvendezzetek. (Mózes III. 23: 38-40).

A növénynevek felsorolása mellett legérdekesebb a termőtalaj pihentetésére intő tanács: nyugodjék meg a föld. Hat esztendőn át vesd a te szántóföldedet, és hat esztendőn át metszed a te szőlődet és takarítsd be annak termését. A hetedik esztendőben pedig szombati nyugodalma legyen a földnek, szántóföldedet ne vesd be, és szőlődet meg ne metszed. Ami a te tarló földeden magától terem, le ne arasd, és ami a te metszetlen szőlődön terem, meg ne szedjed, mert nyugalom esztendeje lesz az a földnek. (Mózes III. 25: 3-5).

És ha valaki az ő mezei birtokából szentel valamit az Úrnak, akkor a mag szerint becsüld meg, a mely abba megy egy hómer árpa-mag (Hordeum vulgare) után ötven ezüstpénzre. A föld termésének minden tizede, a fa gyümölcsének minden tizede az Úré. (Mózes III. 27:16-30)

MÓZES NEGYEDIK KÜNYVE, NUMERI (SZÁMOK KÖNYVE)

Izrael népének számbavétele

Vándorlás közben áldozatot vittek a papnak, egy efa árpa (Hordeum vulgare) lisztnek tizedrészét, de előírás volt, hogy ne öntsenek arra olajat (Olea europaea), és ne tegyenek arra tömjént (Boswellia serrata) (Mózes IV. 5: 15)

Aki az Úrnak szenteli magát, tartózkodjon a bortól, borecettől, részegítő italtól és semmi szőlőből (Vitis vinifera) csinált italt se igyék, se új, se aszú szőlőt, a szőlő magvától fogva a szőlő héjáig ne egyék. (Mózes IV. 6: 3- 4)

Vándorlás közben a nép panaszkodott Mózesnek: Egyiptomban ingyen ettünk uborkát (Cucumis sativus), dinnyét (Cucumis melo, Citrullus lanatus), poré hagymát (Allium porrum), vöröshagymát (Allium cepa), és foghagymát (Allium cepa). Most pedig a mi lelkünk eleped, mert nincs egyéb, mint a mannakása (Glyceria fluitans). A manna pedig olyan, mint a koriander (Coriandrum sativum) magja. Mikor éjjel a harmat leszáll, a manna is leszáll és az emberek szedik. A nép a felszedett mannát, megőrölte kézi malommal, vagy megtörte mozsárban. Megfőzték fazékban, és csináltak abból pogácsákat, az íze pedig olyan volt, mint az olajos kalácsé. (Mózes IV. 11: 5-9).  

Mózes férfiakat küldött megszemlélni Kánaán földjét. Nézzétek meg a földet, hogy milyen az, és a népet, a mely lakozik azon, erős-e vagy erőtlen, kevés-e az vagy sok? Milyen a föld, kövér-e az, vagy sovány, van-é abban élő fa vagy nincs?  Szakasszatok a földnek gyümölcséből. A szőlőzsendülés ideje volt, és lemetszenének ott egy szőlővesszőt (Vitis sylvesztris) egy szőlőfürttel, és ketten vitték azt rúdon

A gránátalmákból (Punica granatum) és a fügékből (Ficus carica) is szakasztának. És visszatértek a föld vizsgálata után 40 nap múlva. Elmondták a gyülekezetnek: a föld, amelyen általmentünk, hogy megkémleljük azt igen-igen jó föld. Ha az Úrnak kedve telik bennünk, akkor bevisz minket arra a földre, és nekünk adja azt, mely tejjel és mézzel folyó föld. (Mózes IV. 13: 18-26, 14: 7-8)

Az Úr szólt Mózesnek, hogy szedjenek vesszőket és vigyék a sátorba. Másnapra Áron vesszője kihajtott, virágzott majd mandulát érlelt (Amygdalus communis). (Mózes IV. 17: 7-8)

A vándorok panaszkodtak Mózesnek és Áronnak, hogy miért vitték el őket Egyiptomból, a pusztában itt nincs sem füge (Ficus carica), sem szőlő (Vitis vinifera), sem gránátalma (Punica granatum), és inni való víz sincs. (Mózes IV. 20: 4-5). Izrael völgyeiben, a folyóvíz mellett kertekben áloék (Aloe arborescens), cédrusfák (Cedrus libani) voltak. (Mózes IV. 24: 6)

MÓZES ÖTÖDIK KÖNYVE DEUTERONOMIUM

A törvény summája

Összefoglalása, ismétlése az első 4 könyvnek:

Az Úr jó földre irányít téged, bővizű patakoknak, forrásoknak és mély vizeknek földére, amelyek a völgyekben és a hegyekben fakadnak. Ásott kutakat találsz, melyeket nem te ástál, szőlő (Vitis vinifera)– és olajfakerteket (Olea europaea) a melyeket nem te plántáltál és eszel és elégedett leszel. (Mózes V. 6: 11)

Az Úr, búza- (Triticum durum), árpa– (Hordeum vulgare), szőlőtő- (Vitis vinifera), füge- (Ficus carica) és gránátalma- (Punica granatum) termő földre, faolaj- (Olea europaea) és méz- termő földre viszi népét. (Mózes V. 8: 7-8.)

A törvények megtartása esetén, az Úr, jó időben esőt ad a földekre, hogy be lehessen takarítani a gabonát, él lehessen készíteni a bort és az olajat. (Mózes V. 11: 14-17)

Érdekesek a mindennapi viseletre, viselkedésre megfogalmazott tanácsok:

Ne viseljen vegyes szövésű, gyapotból (Gossypium herbaceum) és lenből (Linum hirsutum) szőtt ruhát. (Mózes V. 22: 11) Ha bemégy a te felebarátod szőlőjébe, egyél szőlőt kívánságod szerint, de edényedbe ne rakj. Ha bemégy a te felebarátod vetésébe, kezeddel szaggass kalászokat, de sarlóval ne vágj bele. (Mózes V. 23: 24)

Megtaláljuk az eredetét a mondásnak „Nyomtató lónak ne kösd be a száját” Eredetiben így hangzik: Ne kösd be az ökörnek száját, mikor nyomtat. (Mózes V. 25: 4)

A törvény (viselkedési szabályok) megtartóinak tett ígéret után, fenyegetések sorakoznak az engedetleneknek: Sok magot viszel ki a mezőre, de keveset takarítasz be, mert felemészti azt a sáska. Szőlőt ültetsz és műveled azokat, de bort nem iszol, meg sem szeded, mert elemészti azokat a féreg. Olajfáid lesznek minden határodban, de nem kened magad olajjal, mert olajfádnak gyümölcs lehull. (Mózes V. 28: 37-42)

Mózes a Nébó hegyről még láthatta az ígéret földjét, de már nem mehetett be, nem kelhetett át a Jordán vizén mert meghalt. Izrael fiai megsiratták és völgyben eltemették. Több olyan próféta nem volt, mint Mózes, aki ismerte az Urat, láthatta színről színre. (Mózes V. 34: 1-10)

Dr. Véghelyi Klára

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék