Köze van a másik emberhez

“Utópia a jelenből” Elekes Dóra

Egressy Zoltánról

Élénk és színes, amit ír. Saját színházában él. Minden érdekli. Belső szükségszerűségből alkot. Vonzódik a meghökkentőhöz, a fausti dilemma izgatja őt is. Van egy emlékképe hőseiről, ezek adják a figurák alapját.Az a kérdés foglalkoztatja, hogyan lehet túlélni az összeütközéseket, és mit kell érte cserébe adni. Jellemábrázolása túllép a sztereotípiákon, megy a szuperrealista színházhoz. A melankólia és az elvágyódás írója.

Miután az élet konfliktusok sora, és mindenki hordoz valamilyen traumát a lelkében, emlékeiben, ezekkel szembesít minket.

Írásainak nem tétje a bánat, a valóságos világra akarja ráismertetni az embereket, mint ahogy valaki három hétre elköltözik egy általa kevésbé ismert vidékre, és szóba elegyedik az ott lakókkal, hogy megtudja, hogyan élnek, mit gondolnak bajainkról, egymásról, milyen viszonyok között élnek, mi veszi őket körül. Így néz körül ő is mindennapjainkban, és ezekből a megfigyeléseiből fogalmaz történeteket. Írásainak kedvez, hogy errefelé mindig nagy meglepetések történnek. Hirtelen meghal egy-két fontos ember, vagy idegenek jönnek síppal-dobbal, vagy fegyverrel.

Egressy Budapesten született 1967-ben a hatvanas évek társadalmi, zenei, kulturális lázadása idején. Az Eötvös József Gimnáziumban érettségizett. 1986-tól az ELTE ÁITFK magyar-történelem szakos hallgatója volt, ahol 1990-ben diplomázott. Írói pályája versekkel indult, de az igazi sikert drámáival érte el, aztán prózaíróként is sikeres lett, de írói pályájának gyújtópontjában kétségkívül a drámaírás áll. A lelki finomságokra nyitott szerző, aki érzékeny a világ furcsaságaira. Olyanokról is ír, amit nem tartunk telefontémának. Egyszerre dokumentarista és lírai. A perifériára szorult emberek is érdeklik, azokból az emberekből merít figurákat, akiket magunk körül látunk.

Eddigi legnagyobb sikerét a Portugál című drámájával érte el, amit 1998-ban mutatott be a budapesti Katona József Színház, amelyet azóta is nagy sikerrel játszanak. Imponáló a hozzá kapcsolódó statisztikai sor. A darabot tizenhat teátrum mutatta be a magyar nyelvterületen. A bemutató után egy évvel elkészült a filmváltozat is, többségében az ősbemutató alkotóival. A Katona József Színház produkcióját, 2014-ben DVD-is kiadták. Számos darabja került színpadra külföldön, például Angliában, Lengyelországban, Szlovákiában, Csehországban, Ausztriában, Romániában. Összes eddigi színházi bemutatóinak száma 100 fölött van. Szívesen választják írásait a színházcsinálók.

A Sóska, sültkrumpli egy bírói öltözőben játszódik. A foci csak a téma, a közeg meg az ürügy. Könnyű dolga van a szerzőnek ezzel a művével, mert csupa ismerős helyzetről van szó a foci kapcsán, annak szóhasználatát, nyelvét, hasonlatait mindenki ismeri. Értjük is a dilemmákat, bár Egressy idegrendszere nem csak a focipályáról szerzi benyomásait. Beláthatjuk, hogy a játékvezetők sem testnélküli színes árnyak, bár nem liliomillatú hölgyek. Villamosság árad az írásaiból. Elveti környezetének sztereotip, unalmasnak megélt kultúráját, lejáratott értékrendszerét. Kedveli a helyzetek újraértelmezését, ironikus kifordítását, a tragikomédiát, ahol egyszerre lehet sírni és nevetni.

A mindhárom műnemben alkotó Egressyt drámaíróként egybehangzóan nagyra tartja a kortárs kritika. Különlegesen jó az írásait körülvevő véleményklíma. Képes humorral és nemzeti öniróniával kis közösségre vetíteni az aktuális magyar társadalmi problémákat, anélkül hogy aktuálpolitikai hangokat ütne meg. Egymásra utalt emberek közötti viszonyrendszereket ábrázolja. A 4×100-ban négy futónő és edzőjük négyszázas női váltóversenyre készüléséről olvashatunk, a Kék, kék, kék egy vándorcirkusz erőfeszítéseit mutatja be, Az Isten lába címűben pedig a székelés privát aktusa válik közösségi céllá, mivel felfedezik, hogy összeöntött székletükkel valószerűtlen mennyiségű óriásrépa termelésére képesek. Ezek a szereplők mindig rádöbbennek arra, hogy alá kell vetniük saját érdekeiket a közösség céljainak, ez pedig izgalmas konfliktusokat szül, és különös kapcsolatrendszereket alakít ki. A drámák sajátosságához hozzátartozik, hogy ezek a próbálkozások egytől egyik kudarcba fulladnak: a megtermelt répa túlzottan nagy fekáliatartalma miatt nem felel meg az EU-s előírásoknak, a vándorcirkusz nem kerül be az áhított WC-be (a World Circus szervezetbe), amely felemelkedését jelenthetné, a futónők pedig – noha rekordidőt futnak – egy századmásodperccel lemaradnak az olimpiára való kijutáshoz szükséges szinttől – írta róla Vilmos Eszter a Jelenkorban.

Egressy Reviczky darabja a magyar elátkozott nemzedék költőjéről szól, aki a magyar szimbolizmus, illetve a modern irodalom előfutára volt. Érdemes elidőzni a költő kapcsán néhány érzés mellett, mert ezek jól jellemzik Egressyt. (Persze, hogy lelki rokonságra gondolok irodalmi értelemben.) Nálunk régóta alig moccan az idő, ezért is érvényesek, igaziak százéves hősök, sőt darabok is. Ráadásul nincsenek igazi tekintélyek sem, akik nagy változásokat idéztek volna elő.

A Most érsz mellé című írásának mind a tizenhét novellája gyakorlatilag egy lélegzettel olvasandó, nem is engedi a figyelmet elkalandozni egyik sem, annyira magával ragadó a monológszerű, már-már mániákus módon áradó, drámai sűrítettségű beszédfutam. A 2011-es Szaggatott vonal sem feszeget esztétikai konvenciókat, és nem okoz váratlan meglepetéseket sem, inkább egységes és homogén. A regény narrációja és hangneme követi a szerző korábbi novelláinak narrációját és hangnemét: az alapvető beszédhelyzet az egyes szám első személyű, a főszereplő egyszersmind az elsődleges elbeszélő. A befelé figyelő, megfontoltan és lassan építkező belső monológok dominálnak, miközben a színdarabokból ismert pergő drámai dialógusoknak, amelyekkel Egressy a legfinomabb árnyalatokat és karaktervonásokat is képes megjeleníteni, a regényében és az elbeszéléseiben alig van nyomuk.

Prózáját nézve, a Majd kiszellőztetsz novellaregény. Takács Ferenc, korunk jeles és elismert irodalomtörténésze így fogalmaz róla: A kötetbe foglalt írások – húsz rövid, jobbára tárcamértékű elbeszélés – első látásra nemigen tartoznak egymáshoz: cselekményük nem kapcsolódik egymáshoz, stílusban is különböznek, az ábrázolt események időrendje sem látható át elsőre, amit ahogyan az sem, hogy ki kicsoda ezekben a történetekben, s életük miként kapcsolódik a többiekéhez. Egressy ilyen is.

Korunk morális válságai izgatják. Korképet ír ő is apokaliptikus víziókkal, fikciókkal. erről szól a Százezer eperfa című 2014-es regénye, amelynek alaphelyzete: arra a feltételezésre épül, hogy megáll a légmozgás. Utópia a jelenből, ahogy a szerkesztője írta róla. A regény tomboló viharral kezdődik, amelyet az egész Kárpát-medencében szélcsend követ, és furcsa dolgok történnek. Először korábban még sohasem tapasztalt széllökések, majd özönvízszerű eső, s végül tökéletes szélcsend köszönt be. A regény hőseit a Margitszigeten éri az ítéletidő, ami a tudomány szerint lehetetlen. Hat magányos ember élete gabalyodik össze a tomboló viharban egy eperfa alatt. Mindegyiküknek megvan a maga története, és dolguk van egymással – bár kérdés, hogy kinek, kivel, micsoda. Mintha csak azért sodorta volna őket egymás útjába a szél meg a véletlen, hogy mindezt kiderítsék. Furcsa kapcsolatok szövődnek a hat főhős között, a Kárpát-medence országainak meg kell küzdeniük egy olyan természeti csapással, amire még soha nem volt példa a világban. Mi történik, ha egyszer s mindenkorra eláll a szél?

A három műnemet ötvözi írásai során. Figyelembe veszi, hogy a színház nem múzeumi tárgy, ahogy azt Max Reinhardt fogalmazta. A színházban életünk homályos, kifürkészhetetlen titkaira keresünk választ. A színház a konfliktusok művészete. Fontos neki a szöveg zenéje, ritmusa, hömpölygése. Tömör lényegre törő, sallangmentes. Pontos, mint egy jó irányító középpályás, nem bonyolódik felesleges cselezgetésekbe. Tudja, hogy a színészet nem normális állapot, hiszen csinálsz valamit, élsz és néznek. Ebből sok konfliktus ered, Chicagóban lelőtte a színészt egy néző, mert felháborodott a szereplő tettén. Ilyen lenne az eszményi színész és az eszményi néző kapcsolata? Bár az élő színház a jelenidejűségétől érvényes. Az ő színháza életünk problémáit mutatja be, akár a legendás Halász Péter dokumentarista színháza tette hol Pesten, hol a világ különböző tájain. Szembesítő művészi felfogást követ darabjaiban. Az ő írásaiban is nagyszabású kaland az élet, nem a népi vágyaknak való megfelelés elismerése jellemzi.

Szereti az erős akusztikájú darabokat. Alakjai személyes útjainak kereszteződősében előbukkannak az intim vagy infantilis álmok is. Ért ahhoz, hogy felismerhető legyen a képzelt valóság. Tudja, hogy színház ott születik, ahol sok ember egyetért. Shakespeare azt írta, hogyan kell, kellene élnünk, nem azt, ami körülöttünk van. Ha már az angol költő-író-rendező óriásnál tartunk, hozzá hasonlóan Egressy is kerüli a langymeleg témákat. Nem az individualizmus csődjét írja, miközben az idő eseményeivel foglalatoskodik. Figyelem és türelem jellemzi, nem hisz a gránitszilárdságú rendszerek küldetésében. Rejtélyes és izgalmas költői világa kitör a valóságból, de megmarad vele a kapcsolata. Írásaiban is látszik, hogy a vonzalom a szerelem féltestvére. Jól írja az álomtalan pillanatokat is. Otthon van a színház meggyszínű homályában, a beszédes hangú helyszíneken, ismeri a szavak elsődleges és másodlagos jelentését is. Néha kliséket használ, de az előre megmondható fordulatokhoz is sokféle út vezet, de láthatjuk, hogy minden helyzetben az ember a legfőbb rizikófaktor.

Különös író, akinél sistereg a feszültség szövegeiben. Mondatai finomak és markánsak. Közéleti rétegben születnek. Rálát mások életére. Ismeri azokat is, akik nem akarnak tőlük különböző kulturális szokásokkal és háttérrel rendelkező jelentős kisebbségek között élni. A valóságot, mindennapjaink harcait írja, arra figyel, hogy reális alapú legyen a történet. Így van ez az Álmos utas haragjában is, ahol a jól megtervezett kilátástalanság foglya a taxis is és az egykori sztárfutballista is. Képes kis, meghitt pillanatokat és nagy sorsfordulatokat ötvözni. Megírja a városi és a falusi vandalizmust is. Az emberi lélek legmélyebb húrjait is megérinti. Fontosabb számára szereplői jelleme, személyisége, mint amit átélnek. Ismeri a színpadi realitásokat, összeesküszik magával a feszesebb szöveg érdekében.

Gyakran fordul focitémához. Szenvedélyesen ír a futballról, és annak koronázatlan királyairól, mint például a Lila csík, fehér csík című 2015-ös regényében Törőcsik Andrásról, aki számára sem példakép, hanem maga a csoda. Hogy miért, az ész érvekkel nehezen indokolható. Nem a tragikus sorsú focistáról írt könyvet, hanem arról a pillanatról, ahogy gyerekként álltunk mindannyian a rajongott sztár posztere előtt, és ahogy aztán levesszük azt a posztert. Törő posztere is rég lekerült a falról, a munkahelyi öltözők ajtajáról, de bármikor szívesen gondolunk rá. Könyvében a nemcsak kedvencét, de egész gyerekkorát, szüleihez, testvéréhez való viszonyát és az örök nemsikerülést is beleírta.

Ő is írt gyerekeknek, ilyen a Csimpi szülinapja, amelyben Majomország vidámparkja igencsak szomorúvá válik Csimpi, a kismajom számára, miután a Rosszaság Boszorkánya elrabolja nagyszüleit. Csimpi a keresésükre indul, s útja során igaz barátokra lel. Fontoló, Érdeklődő, Sépségdurc és Kárörv – no meg egy titokzatos csillag – segítségével jut el a mindenkin segítő Űző professzorhoz. És végül nemcsak a nagyszülőket, de a boldogságot is megtalálja. Másik gyerekeknek szóló műve, a szójátékra épülő Fafeye, a tenger ész. Története arról szól, hogy Fafeye, a kevés eszű, ám jószívű tengerész hajótörést szenved. Egy kis városkába vetődik, ahol a még kevesebb eszű, ám velejéig gonosz Buttander tartja rettegésben a lakókat. Köztük Paradicsomot, a helyi zöldséges szépséges lányát, akit ráadásul feleségül akar venni. Fafeye besóskázik, és munkához lát…- írja könyve bevezetőjében a szerző.

Történeteinek jellemzője, hogy minden irányba tovább folytathatóak. Ahogy erről Umberto Eco fogalmaz a modern művek kapcsán a Nyitott mű című tanulmányában: a nyitott műalkotás poétikája…arra irányul, hogy előmozdítsa az interpretálóban a tudatos szabadság aktusait, hogy kimeríthetetlen viszonylatok hálózatának aktív középpontjává tegye, melyből saját formát hoz létre. Ha érdekel minket napjaik története, és nem akarjuk, hogy kihagyjanak minket a megéréséből, akkor érdemes őt olvasni. Ismeri a társadalom kulturális életének szőttesét, ismeri a mintákat, jelentésüket. Látja korunk társadalmi kockázatit is, amit az utánunk jövő generációkra hagyunk, hogy mi se maradjunk el elődeink felelőtlenségeitől. Egressy jó író, felismerhető stílussal, jellegzetes témákkal. A mindennapi köznyelven beszél, innen veszi az ihletet, nála a belső monológ minden további nélkül át tud menni az élő beszédbe, és könnyen tudunk azonosulni nyelvével. Nagyon budapesti, nagyon mai.

*

(Márkus László)

Fotó: Egressy Zoltán portréja

 

Novák Imre

 
tabs-top
More in Kultúra
A legismertebb karácsonyi ének legendája

Csendes éj! Szentséges éj! Stille Nacht! Heil'ge Nacht! A Stille Nacht, Heilige Nacht nem csak dallam és szöveg, hanem legenda...

Close