Novák Imre emlékezete – versben

Nagyuram!

Létre jön az értelmek kapcsa tanári szobában?
Ritkán. Érdekes, ez lehető lett egy uszodában.
Mindig a vízből láttalak érni medence terébe;
Csak elmosva, a tempók közt levegőm kicserélve
Láttam, ahogy nagy mackósan, csosszantva haladtál.
Jöttél úszni, de végül a víz szélen leragadtál.

A forró szaunában, nem csak a test mi kitágul,
Jönnek bölcs szavak, és egyből a világ de kitárul!
Lassan kis irodalmi kör így alakult körülötted,
S bízva segítve a félelmünket félre ütötted.
Engem is a kritikád, mely sarkalt hinni magamban;
Nézve a műveid egy kevesét csak, vissza ha adtam.

Kérdtem, mért írtad nekem azt: nem szép ez az élet?
Nagy vita, nem lehetett soha le- s meggyőzni se téged.
Megfontolva beszéltél, néha emelted a hangod
Fentebb, és voltál, akinél biztos, sose kapkod.
Alvó, résre csukott szem előtt futsz, mily fura álmom!
Mondd hova volt sietős, s mért annyira Imre barátom!?

Méltóságos széptollú Novák Imre Úrnak post restante
Budapest, 2020. március 26-án
Záruba Károly Valér

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék