Novák Imre: A kehidai Deák-kúria

Kehidakustány Zala megye északi részén, a Zala folyó észak-déli völgyében, annak két partján található. A kis dombra épült kúriában lakott Deák Ferenc 1808-tól 1854-ig. A történelmi hangulatot árasztó kehidai kúriát Hertelendy Gábor építette az 1740-es években. Hertelendy nem csak birtokosa volt a településnek, hanem újjáélesztője is, hiszen a török által elpusztított Kehidát ő népesítette be újra. Az L alaprajzú, földszintes épület közel kétszáz évig nagyobb átalakítás nélkül szolgálta lakóit.

Ezen a dombon már a középkorban nemesi udvarház állott, – a Hárshegyi családé – amelyet az 1540-50-es években az állandósuló török veszély miatt erődítménnyé alakítottak át.

A végvár 1588-ban, egy támadás következtében elpusztult. A török kiűzése után – leányági öröklődés révén – Kehida a Hertelendyek tulajdonába került, majd 1757-ben – Hertelendy Anna és Deák Gábor házassága nyomán – jutott a Deák család birtokába. Idősebb Deák Ferenc 1808-ban bekövetkezett halála után, gyermekei, Antal, Jozefa, Klára és Ferenc örökölték.

Itt élt 46 éven át Deák Ferenc, és most emlékkiállítás idézi a napjait. Itt vészelte át a vesztes szabadságharc utáni lidérces éveket. Deák az egyetlen, aki a forradalom vezetői közül büntetlen maradt, nem került fogságba, nem emigrált, nem zárták elmegyógyintézetbe, nem ölték meg, őt a közeli barátok elvesztése nyomasztotta a kehidai árkádos udvarház magányában, és közben a jövőről gondolkodott. Itt elmélkedett a déli szobából nyíló házi kápolnában is. A sokat tépelődő, sok emberrel konzultáló Deák nem az 1848-as állapotok visszaállítását tette kiinduló ponttá, hanem az állami önállóságot. Egy, az állami önállóságot csak részben visszaállító alkotmányos rendszerre gondolt, ami Bécs és Pest számára is elfogadható. Erre adott programot a passzív rezisztencia.

Sokáig bizonytalan volt a kehidai Deák-kúria sorsa. Az épület felújítását az 1997-ben életre hívott Deák-kúria közalapítványt kezdte el, és Deák Ferenc születésének 200. évfordulójára – 2003-ra – készült el a kúria teljes felújítása. Ekkor nyílt meg az épület keleti szárnyában A haza bölcse, Zala büszkesége című kiállítás is. Deák Ferenc életéből a söjtöri szülőház az ismertebb, pedig ott csak pár napot töltött megszületése után. Kehidához ellenben ezer szállal kötődött. Az itt töltött években a reformkori Magyarország szinte valamennyi kiemelkedő személyisége járt itt. Megható érzés abban a dolgozószobában állni, ahol egykor Kossuth beszámolóját hallgatta Deák, vagy éppen pipázva beszélgetett, adomázott vendégeivel. Sokan voltak, akik a szabadságharc leveretésébe nem tudtak belenyugodni, hogy a Bach-rendszer a barbár ország polgárosítását tűzte ki célul. Ez volt Magyarország pacifikálásának módszere, bátorlétének, biztonságának megteremtése. Gyakran fordult elő, hogy a bálokon az öregek búslakodva, vagy morgolódva ültek és simogatták a legények, lányok piros-fehér-zöld lajbiját, blúzát. Itt ők lelki békére találtak, szellemi munícióval távoztak.

Kehidakustányra is jellemző az összevont településeken gyakran tapasztalható ellentét a két falurész között. Még most is figyelik, hogy honnan származik a polgármester, hol működik az iskola, az óvoda, hol épül több út. És itt is gyüttmenteknek nevezik a beköltözőket, sőt még ők is így hívják magukat, de azért szent a béke a családok között, nincs komoly áskálódás, viszály, mert magyar ember fél a pörtül.

Deák Ferenc édesapja annak idején a kehidai kúriában látta meg a napvilágot, és ide is tért vissza a gyermeke születése után. Szomorú előzménye volt ennek, mert Deák Ferenc édesanyja, Sibrik Erzsébet belehalt a szülésbe. Az apa a gyermeket nem vitte magával, hanem a testvéréhez küldte, József nagybátyja rokonaihoz. Zalatárnokra. A csecsemőt az apa látni sem akarta, mert asszonya vétlen gyilkosának tartotta, és haláláig nem bocsátott meg neki. Árva és mostoha egyszerre. Amikor Klára nővére, aki akkor maga is csak tizenöt esztendős volt, az apa halála után Kehidára vitte, valósággal megrettent az állapotától. Sovány volt, teste rühes, ruhája csupa rongy. Sokszor volt beteg, szótlan, csöndes, ötéves kis élete terheibe szinte belerokkant. Innentől azonban minden megváltozott. Pót-anyja, a kehidai családi háztartást is vezető Klári szerető gondoskodása vette körül és kísérte felnőttkoráig. Deák Ferenc a tanulmányai elvégzése után, 1823-ban tért vissza Kehidára, ahol ezután közel tíz évig élte a vidéki nemesség – időként kifejezetten magányos – hétköznapjait. Problémát jelentett például számára a szükséges könyvek és folyóiratok beszerzése, így a pesti barátaival folytatott levelezés segítségével igyekezett a friss hírekhez hozzájutni. Ezekben az években szívesen töltötte idejét fafaragással, ezért egy kisebb műhelyt is berendeztek a számára az épület déli végében.

Jelentősen különbözik ettől a kortól a második kehidai időszak – a szabadságharc leverése utáni passzív ellenállás évei –, amikor Deákot a reformkor valamennyi jelentős személyisége felkereste kehidai otthonában, hogy hol a véleményét kérjék ki, hol arról győzködték, térjen vissza a politikai életbe. Járt Kehidán Batthyány Lajos gróf, Kossuth Lajos, Teleki László, de Vörösmarty Mihály, Wesselényi Miklós és Eötvös József báró is. Ahogy a visszaemlékezések említik, alig telt el nap látogató nélkül. Deák tehát falusi remeteségében is naprakész volt az aktuális politikai folyamatokról. A ház berendezését Eötvös Károly leírásából ismerhetjük. Ő a keleti szárnyban öt egymásba nyíló szobát említ, közülük egy nagyobb – amelyikből a házi kápolna nyílik – volt Deák hálószobája.

A mellette lévő, fogadószobaként használt helyiség lehetett egyben Deák dolgozószobája, aki a kandalló mellett pipázva hallgatta meg vendégeit. A következő két szobában szállásolták el a vendégeket. Majd az ezt követő – az épület két szárnyát összekötő – legnagyobb szoba volt a kúria díszterme, amelyet jelentősebb alkalmakkor ebédlőként használtak. Az északi szárnyban a konyha, a gazdasági iroda, a cselédszoba és az éléskamra kapott helyett. Deák végül 1852-ben döntött a kehidai birtok eladásáról, amelyet két évvel később vásárolt meg a Széchényi család. Deák ekkor költözött végleg Pestre.

A Deák-kúriában látható kiállítás első termében, Deák hajdani hálószobájában, életének első 45 évét – iskoláit, családi viszonyait, barátait és eszmetársait, a zalaegerszegi és pozsonyi tevékenységét – mutatják be.

A második teremben, az egykori pipázó és dolgozószobában a híres kandalló köré szervezett biedermeier enteriőr a reformkor köznemesi otthonainak hangulatát idézi. A tárlókba kiállított könyvek és pipák ízelítőt adnak Deák olvasmányaiból és nevezetes pipagyűjteményéből.

A kúria régi ebédlőjében a Kehidán megfordult neves személyiségek arcképcsarnoka, Deák 1848-as igazságügy-miniszterségének, valamint az önkényuralom idején a passzív ellenállás példaadó politikusának tárgyi és írásos emlékei láthatók.

A negyedik, egykor a vendégek elszállásolására szolgáló kis szoba az 1854-ben Pestre költözött Deák Angol Királynő szállóbeli lakosztályának szalonjára emlékeztet. Berendezése egykorú ábrázolások alapján készült, a könyvszekrény és a kihúzható kisasztal Deák hagyatékából származik.

Az utolsó szobában, Hertelendy Anna hajdani dísztermében a deáki életpálya 1849 utáni szakaszának, politikai, államférfiúi tevékenységének fő állomásaihoz, az 1861-es országgyűléshez, valamint az élete fő művének tartott kiegyezéshez kapcsolódó relikviák mellett a pesti öreg úr viseletének jellegzetes darabjai, személyes használati tárgyai láthatók, többek között az a különleges füles karosszék, amelyben élete utolsó hónapjait töltötte, s amelyben 1876. január 28-án elhunyt.

Deák Ferenc politikus, jogász, táblabíró, államférfi, országgyűlési képviselő, igazságügy-miniszter, a haza bölcse, a nemzet prókátora. Számtalan tanulmány, értekezés, elemzés született politikai nézeteiről, törekvéseiről, ám hogy hol és hogyan élt; mint magán ember, mi mindennel foglalkozott szabadidejében, és nem utolsó sorban, miképpen viszonyult a hölgyekhez, annál kevesebb… Vajon miért nem házasodott meg?

Deákra jellemző volt, hogy tartózkodott érzelmeinek, szeretetének kinyilvánításától. Klára asszonyon és annak férjén, az apa szerepét pótló Antalon kívül, szeretetét sohasem juttatta kifejezésre nyílt közvetlenséggel azok iránt, akiket pedig valóban szeretett.
A húszas években a haza bölcsét még Ferkónak szólították. Erős, vállas legény volt, aki után Zala vármegyében nem egy szép lány sóhajtozott. De Ferenc már Ferkó korában is állhatatos, komoly férfiúnak indult. Komolyan vette a munkát, a haza iránti kötelességet, és komolyan vette a szerelmet is. Olyan diszkrét volt szerelmi ügyekben, mint Arany János. Csak anekdoták maradtak érzelmi életéről, így az első nagy csalódásról egy Inkey-lányról is. Valamelyik sümegi búcsún vagy talán szüreti mulatságon (többféle változat kering) az egyik Inkey-lány hódította meg a szívét, és kocsija gyakran járogatott be ezután abba az udvarba, ahol a leányzó lakott. De a szép Inkey Szidóniának sehogy sem tetszett a derék, komoly ifjú. Deák nem tudott cifra bókokat, nem húzatta el ablaka előtt kedvenc nótáját, és még virágot sem vitt neki. Mégis egyszer aztán egyenesen, becsületesen megmondta a szíve szándékát: Te az enyém, én a tied, ásó-kapa válasszon el. Ha a szép leány is úgy akarja – körülbelül ez volt beszédjének summázatja. A leány egyre csak mosolygott, de nem adott választ. Majd máskor, majd holnap… – mondogatta.

Deák nem szólt többet, be sem várva a vacsorát, hajtott hazafelé. Mikor kocsija befordult saját portájának az ámbitusa elé, a holdfény odavetődött a régimódi cséza magas, hintáló rugóira, hátul egy spárgán himbálódzva, fűzfavesszőből font kis kosarat pillantott meg. Van, aki úgy emlékezik, hogy úgy tartja a fáma, Szidoniának nem tetszett, ahogy Deák evett.

Ekkor érezte át, hogy az első csalódás egyszersmind az utolsó is nála. Ez a nagy jellem nem tűrt megalkuvást, még a szerelemben sem, ezentúl teljes erejével a haza szolgálatának szentelte életét – elemezte a helyzetet Vay Sándor.

Hogy pontosan mi történt, nem tudjuk. Még Ferenczi Zoltán is, háromkötetes Deák-monográfiájában homályos pontnak találta hőse életében. Némely kortársak szerint a leányt társnői gúnyolták a kérő kövérsége, elhanyagolt külseje miatt, nem hagyva ki azt sem, hogy ruháján a rendetlen és mohó étkezésektől származó pecsétek éktelenkednek… Nem születvén sem cipruslombok, sem szerelem gyöngyei e meddő vonzalomból, Deák egyetlen olyan levelére hagyatkozhatunk, amely általánosságokban ugyan, de némileg felvilágosít bennünket ez ügyben. Kiderül ebből az 1826-os levélből, hogy Ámornak néhány feléje irányzott nyila közül ez az egy mélyebben csúszott az oldalcsontok közé, mint kívánta volna, de két év alatt a seb egészen begyógyult…

Egy másik, Vörösmartyhoz intézett levelében öngúnnyal Súlyosdi Simonhoz hasonlítja magát, aki Kisfaludy Károly hőse volt, háromszor vastagabb másnál, gazdaságával sem foglalkozott, csak a folyosón egy zsöllyeszékben tanyázva pipázott. És nem nősült meg soha…

Deák alig múlt 30 éves, mikor politikus lett. Különleges képességei voltak: nemcsak felkészült volt, és gyorsan tudott reagálni, hanem szellemes, megvesztegethetetlen, és puritán életű is volt. Ő maga is nagy anekdota-mester hírében állt, és róla is hallatlan mennyiségű anekdota született. Sőt, a publicisták gyártani is kezdték a szellemesebbnél szellemesebb Deák-történeteket, s bizony ezek egy jó része a nőkről szólt.

A csalódás mélyen érintette, valószínűleg fiatalkori kudarca miatt alakította ki sajátos életfilozófiáját. Az anekdoták szerint a házasságról és a szerelemről vitriolosan, kétkedve, szinte elutasítóan beszélt. A házasságot problémaként, gondként jelenítette meg, a nők hűségéről, a szerelemben és a házasságban tanúsított magatartásáról pedig pejoratívan nyilatkozott.

Elszakíthatatlan barátság fűzte Vörösmarty Mihályhoz, akit a legnagyobb magyar költőnek tartott. Ám 1855-ben Vörösmarty Mihály meghalt. Halálos ágyán Deákra bízta gyermekeit. Deák gyámsága alá vette őket, és biztosította a család pénzügyi helyzetét. Több helyről kért támogatást az árvák megsegítésére. Közadakozást szervezett számukra, de miután a cenzúra megtiltotta a felhívás közzétételét, 800 magánlevelet írt kézzel és így néhány hónap alatt százezer forintnál is többet gyűjtött össze, ami akkor tekintélyes összeg volt. Gyakran látogatta őket, mindig ajándékokkal érkezett, játszott velük. Szerették Deákot: Vörösmartyné Csajághy Laura, az özvegy, és gyermekei: Ilona és Béla is.

A kiállítás bőséges tájékoztatással, képekkel, valamint korabeli tárgyak bemutatásával avat be minket a kivételes politikus életébe, aki szembeszállt Ferenc Józseffel, aki hite szerint Isten őt arra rendelte, hogy tudja, hogyan kell néptörzseit boldogítani.

 

tabs-top
More in Hungary, Kultúra
Novák Imre: Lehetne akár egy szexi kémnő is

  Karafiáth Orsolya műveiről   a hangom mindig újra más: új végszavak, új főszereplők Karafiáth Orsolya alkotói világa számtalan irányból...

Close