Nosztalgia kirándulás a tanyavilágban…

Gyönyörű júniusi reggel, a szél lágyan lengedez. Boldogok voltunk, hiszen vége a tanításnak, s megkezdődött a nyári szünet. Iskolatársam nagyszüleinek tanyájára indultunk – a 60-as évek lévén – “gőzős” vonattal. Nagyjából szűk órácskát utaztunk a cél állomásunkhoz.

 Szemet kápráztató látvány fogadott. Rendezett tanyák, szőlős és gyümölcsöskertek pompáztak. A harmadik ház előtt gyönyörű fűzfa árnyékolta be az előkertet. – Gyertek be gyermekeim, már vártunk titeket – fogadott Pista bácsi, a nagypapa. Nagymamád a konyhában tüsténkedik, készíti a kedvenc ebédedet.

Beköszöntünk: Marika néni tényleg sütött-főzött a kis konyhában lévő tűzhelyen. Kimentünk az udvarra csirkék, libák, pulykák, az ólban malacok, s a tetőn galambok sorjáztak. Hasonlóképpen az első benyomásunkhoz, itt is gondozott a zöldséges kert, szőlő és gyümölcsös. Kisétáltunk az útra, ahol kisebb nagyobb házak, kertek és  szántóföldek, boldog dolgos emberek látványa terült szemünk elé.

Az egyik szomszéd a tehenét legeltette, Józsi bácsi pedig a lovát  készült befogni. Burgonya szüret volt, a termést el kellett szállítani a piacra. Lenyűgöző volt a látvány: a béke és a nyugalom szigete, az emberek egymás iránti tisztelete anno becsületendő tulajdonságok voltak – ám ma már ritkán érhetőek tetten.

 Olyan mély nyomot hagyott bennem kirándulásunk, kíváncsi voltam mi maradt meg belőle. Autóba ültem és elmentem – csupán ötven év múltán. Siralmas  látvány fogadott: rogyadozó, lakatlan házak, műveletlen kertek, éhesen kóborgó kutyák macskák. A fűzfa ott áll a széthordott kerítés előtt, lombja földig ér, szomorúan és siratva a múltat…

Oláh Katalin

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék