Nosztalgiázása közben rátalált Lukács László az 1981-ben Eplényben készült felvételére, amely egy Bakony kupa néven megrendezett alpesi síversenyen készült, s az akkori Képes Sport országos terjesztésű magazinban jelent meg. Az alábbiakban egy rövid kis visszaemlékezéssel szolgálunk a sport híveinek, tiszteletből a fanatikus emberek iránt…
A balatonfüredi „Síkirály” jelenleg a 80-as éveit taposva is az utóbbi esztendőkben szinte naponta jegyezhette magának a közel száz kilométert az ország első számú sícentrumába, ám információnk szerint az idén csak hetente tehette meg ezt az oda-vissza utat kedvenc sportágának gyakorlására. A sors iróniája, hogy a Síaréna ikonját az elmúlt szezonban egy ifjabb snowboardos figyelmetlenségből úgymond elcsapta, ám a lábtőréssel végződött balesetből azért nagyjából már felépült. Méghozzá olyannyira, hogy rendszeresen visszatért a rendszeres bicikli túrákra is.
Egyébiránt a Balaton fővárosában nagy vitorlás hírében állt a hősünk, ugyanis nagy tőkesúlyos kabinos hajókkal szórakoztatott kiránduló csoportokat évtizedeken keresztül. Merthogy télen a sízés, nyáron pedig a vitorlázás jól kiegészítették egymást.
Ami a sportszeretét általánosságban is illeti, személye maga a történelem. A sívilágkupákat annyira megszállottan napi szinten követi, hogy a hasonló érdeklődésűek tőle minden benfentesebb (szakmai és egyéb) informálisokat megtudhatott, s hozzá juthatnak jelenleg is. Erről jut eszembe a csatolt fotókról a következő megjegyzése, hiszen a memóriájával természetesen semmi gond.
Tehát íme egy kis sí történelem tőle: „Az akkori (1981 februári) lécem Fischer 210 cm R=40-50 m (88 mm-70 mm-78 mm az adatai), s ki lehet számolni az radiuszt, azaz a fordulási sugárt) és a mostani Salomon 161 cm R=12.5 m A technika fejlődéséből következik: akkoriban egy 160 cm-s léccel estünk keltünk volna, most meg egy 210-es nem menne jól. Ennyit a nosztalgiáról…” – összegezte véleményét a köztiszteletben álló sportman.
Sz.A.
Díjazott a Nemzeti Versenysport Szövetség (NVESZ)! A több mint hatvan szövetséget képviselő sport-köztestület Budapesten megtartott gáláján 37 szövetség 64 sportolója...