Művészet talpon maradni a digitális korban

Van, aki hivatást választ magának és vannak olyanok is, akikre a hivatás talál rá. Gordon Eszter fotográfus az utóbbiak közé tartozik. Bár gyermekkora óta a fotózás szerelmese, orosz angol szakos tanári, valamint kulturális menedzseri diplomája egy másik pályára készítette fel. A tehetség azonban olyan erő, ami képes az életutakat módosítani. Ennek köszönhető, hogy Eszter mégsem a tanári katedrát választotta. Olyan mentor inspirálta, mint Keleti Éva. Ez a találkozás megváltoztatta az életét. A tanítás azonban a mindennapok része maradt. A Budapesti Metropolitan Egyetemen színházi fotográfia órákat tart, ami a fotózás gyakorlati ismereteinek átadására ad lehetőséget.

A fotózás szempontjából mit jelent a digitális korszak kihívása?

Természetesen legalább annyi pozitív, mint amennyi negatív vetülete létezik. Érdemes azonban mindig a pozitívumra koncentrálni, azt kiaknázni a lehető legjobban. Az elmúlt években egyre több szerkesztőség mondott le arról, hogy az újságíróval fotós is kimenjen a helyszínre. Van, ahol megelégszenek a technikai értelemben véve még viszonylag használható minőségű, telefonnal készített képpel is. A technikai fejlődés hozta változás ebben a tekintetben kihívás a szakma számára a fotózás bizonyos területein. Érzékelhetően nehezebben találnak munkahelyet a fotósok. Azonban a fotográfia olyan szakma, amihez nem elegendő önmagában egy jó gép. A kép komponálása, a pillanat megragadása nagyban függ a fotót készítő szakmai felkészültségétől. Ugyanakkor a professzionális kép készítés terén jót is hozott a technikai változás. A mai digitális fényképezőgépek sokkal többet tudnak, mint a korábbi eszközök. Az utómunka jellege is teljesen megváltozott. Abban talán szerencsésnek mondhatom magam, hogy én a kezdetektől szabadúszóként dolgoztam, így önállóan dönthettem a munkáimról. Talpon maradni persze független fotósként sem könnyű. Folyamatosan kell keresni az új lehetőségeket. A változással érdemes haladni, mert nemcsak a fotótechnika, hanem maga a fotós is folyamatosan fejlődik. Nyitottnak kell lenni az újdonságokra, figyelni kell az innovációs folyamatokat. Meg kell találnunk a saját utunkat. A mesterséges intelligencia megjelenése a médiában arra kell sarkalljon bennünket, hogy ne legyünk mindenben helyettesíthetők a technikával, és találjuk meg a helyünket az új területeken is.

Melyik volt az a pillanat, amikor eldőlt, hogy a fotográfiát választja hivatásként?

Sok mindenben követtem édesapám kedvenc hobbyjait. Az asztalitenisz mellett, a fotózás is a szenvedélye volt, így egészen korán találkoztam azzal az érzéssel, amit a fényképezés jelent. Hozzá hasonlóan én is orosz szakos tanárként végeztem. Végül mégis a fotográfia mellett döntöttem, a szüleim pedig mindenben támogattak.

Olyan élő legendától tanulni, vele dolgozni az alkotómunkában, mint Keleti Éva, akit a fotográfia nagyasszonyának is tartanak, különleges lehetőség. Ugyanakkor egyáltalán nem könnyű feladat, miközben a mesterfok elérésére ösztönözhet.

Keleti Éva nagy hatással volt rám. Amikor először beléptem az irodájába az Europress-ben, lenyűgöztek a képei, amelyek a falon körbevették. Alig tudtam másra figyelni. Ettől a ponttól vált bennem biztossá, hogy a hivatásom a fotózás lesz. Ő segített abban is, hogy megtaláljam a fotográfián belül a saját utamat. Az egyik ilyen terület a színház volt. 15 évig voltam az Örkény Színháznál, dolgoztam Alföldi Róbert vezetése idején a Nemzeti Színházban és a Bárka Színházban. Fotóztam a Rózsavölgyi Szalonnak, a Gólem Színháznak és a Budapesti Operettszínháznak is. Jelenleg a Vígszínházban dolgozom, ezt a munkámat is nagyon szeretem. Mostanában viszonylag kevesebb a színházi feladatom. A tanítás, a tudás továbbadása viszont az életem része. Nagy öröm volt, amikor Keleti Éva a 2023-ban, Gödöllőn bemutatott Szubjektív című kiállítás anyagának készítésekor felkért, hogy dolgozzam vele. Bevallom, rettenetesen izgultam.

A színház mellett nagyon szeretek filmforgatásokon dolgozni, gondolok itt a standfotózásra. Sokan kérdezik tőlem, hogy ez mit is jelent valójában, ugyanis a filmforgatás közben kétféle képet készíthetünk. Az egyik a jelenetfotó, amely a nevében hordozza a jelentését, azaz, mintha a filmet megállítanánk egy pillanatra vagy kivágnánk belőle egy kockát. A másik, amikor munkafolyamatból adunk vissza amennyit csak lehet, lehetőség szerint egy képbe sűrítve.  Ezalatt eszköz, stáb, színész, statisztéria, díszlet, helyszín értendő. Ezek lesznek az úgynevezett werkfotók, melyekre olyankor a legjobb koncentrálni, amikor valamilyen oknál fogva kiszorulunk a jelenetkép elkészítésének lehetőségéből vagy a felvételek közötti időben, átállásokban, esetleg szünetekben. Nagyon izgalmas feladat. Úgy érzem, ez nagyon nekem való világ. Meg kellett tanulnom a térben másképpen mozogni, szinte észrevétlenné válni, hiszen a felvétel színhelye tele van lámpákkal, kamerákkal, technikával és azokkal a szakemberekkel, akik a filmet készítik. Egyáltalán nem könnyű feladat, hogy ne akadályozzam az ő munkájukat. És ez csak a dolog egyik része, hiszen közben meg kell találnom azt a helyet, hogy mindezzel együtt a lehető legjobb szögből készíthessem el a képeket. Abszolút csapatjátékossá kell válni. A problémamegoldó, helyzetfelismerő képesség is fejlődik ebben a munkában. Szerencsés háttere az életemnek, hogy a szüleim mindketten pedagógusok, ezért olyan környezeteben nőttem fel, ahol a konfliktuskezelési képesség, mások problémáinak megoldására való törekvés a mindennapok része volt. Ennek köszönhetően megoldás fókuszú ember vagyok. Azok a tapasztalatok is segítenek a stábmunkában, amelyeket esemény és protokoll fotózáskor sajátítottam el. Előfordul, hogy például egy miniszterrel készítendő címlap fotóhoz legfeljebb 10 perc áll rendelkezésre. Minden munkánál, így a filmes térben is meg kell tanulni a legtöbbet kihozni az adott helyzetből, miközben a film szempontjából a legoptimálisabb képnek kell elkészülnie úgy, mintha a fotós csak egyedül lenne, és akadálytalanul fényképezhetné a teret, a színészeket, a stábot. Eközben azonban a forgatás nem áll meg. Igazi szakmai kihívásként élem meg ezt a számomra rendkívül érdekes területet.

Nemrégiben Takarásban címmel, fotókiállításon találkozhattak az érdeklődők Gordon Eszter képeivel. Van olyan téma vagy szakmai terület, ami különösen kedves a szívének?

A pályafutásom eddigi szakaszában alkalmazott fotográfusként dolgoztam. Ami azt jelenti, hogy legyen szó színházról, konferenciáról, esemény fotózásról, minden esetben a megrendelő kívánságait kellett a legjobb minőségben megvalósítani. A téma iránti érdeklődés mellett az a tényező is befolyásolja a lehetőségeket, hogy technikai eszköztárában mekkora beruházásra van szükség. Teljesen más típusú felszerelés kell a sport fotózáshoz, mint a színházi vagy éppen természetfotók elkészítéséhez. A műtermi reklámfotózás, tárgyak, ételek, parfümök fotózása áll tőlem a legmesszebb. Viszont nagyon szeretnék saját projekteket indítani. Vonzanak az érzékeny témák. Idősek, beteg gyermekek, hátrányos helyzetű emberek fotózása. Bevallom, kicsit tartok is ettől, mert nem tudom, hogy készen állok-e érzelmileg erre a feladatra. Félek, hogy nagyon megérintenek ezek a témák, és nem viselem jól a helyzeteket, amelyekkel a képek készítése közben találkozom. A tanítás is fontos a számomra. Azt mindenképpen szeretném folytatni.

A korábbiakhoz képest az is változás az életemben, hogy egy alkotó közösség a soraiba hívott. Így lettem a Szebeni Műhelynek tagja. Ez nagy megtiszteltetés a számomra amellett, hogy szakmai fejlődésre is teret kapok. Vannak közös kiállításaink, könyvben is megjelentünk. Minden évben van egyhetes alkotóműhely. Az ott készített alkotásokat is kiállítjuk. Ez a szakmai közösség olyan közös alkotómunkára ad lehetőséget, amihez örömmel csatlakoztam. Nagyon sokat tanulok ezeken az összejöveteleken. Ugyancsak nagy megtiszteltetés ért azzal, hogy 2021-ben beválasztottak a Magyar Újságíró Szövetség elnökségébe.

Az alkotómunka nemcsak szakmai felkészültséget kíván, a mesterség legmagasabb minőségét képviselve. Hanem olyan képi látásmódot, lelki értelemben vett elhivatottságot is, amely tulajdonképpen predesztinálja a fotóművészt a tehetsége megmutatására. Milyen erőforrások állnak ehhez rendelkezésre?

Szüleim és testvérem mindig is maximálisan támogattak mindenben, és ez nagy érzelmi biztonságot adott egész életemben. Szerencsés vagyok a párkapcsolatomban is, ahol nagyon sok megértést, figyelmet és szeretetet kapok. Ez nagyon fontos erőforrás a számomra, hiszen a munkámmal együtt jár, hogy folyamatosan alkalmazkodnom kell az eseményekhez, a körülményekhez, a határidőkhöz, a megrendelő és a fotózás alanyának elfoglaltságaihoz. Ez azt jelenti, hogy az életem kiszámíthatósága és tervezhetősége meglehetősen szűken értelmezhető. Ráadásul a munkám nem fejeződik be a hazaérkezéssel, hiszen a képekkel az utómunka akkor kezdődik. Gyakran nincsenek zavartalan esték, hétvégék és ünnepek sem, hiszen a nagyobb események időpontjait kell a személyes életünkhöz igazítani. Ez pedig nagy türelmet igényel a családomtól, személyes környezetemtől, a barátoktól. Ezért törekszünk arra, hogy amennyi időt közösen tudunk tölteni, az élményekkel teli és valóban tartalmas legyen. Igyekszem arra is odafigyelni, hogy a szakmai kiteljesedés és a személyes életem egyensúlya lehetőleg megmaradjon. Igyekszem minden jelentős kiállításra elmenni, de olvasásra és filmnézésre szeretnék sokkal több időt fordítani, miközben a tudásom folyamatos bővítését sem tévesztem szem elől.

Csaba Beatrix

• Kapcsolódó hozzászólások
• Könyvjelző
• Címkék